Metamorfózis Szárazbabódon

Miután Gogolák Karcsi rádöbbent, hogy Teri, a felesége nemcsak hogy egy borjúnak adott életet a kalocsai kórházban, de maga is tehénné változott, végső elkeseredésében a zakózsebében lapuló üvegcse után nyúlt, és jól meghúzta. Egyszerre érzett tehetetlen dühöt, szégyent, és lett végtelenül szomorú. Valósággal fulladozott, annyira ideges volt, s a parasztosan nyakig gombolt ünnepi fehér ingének három felső gombját türelmetlenül kigombolta, az egyik le is szakadt.

De gazdálkodó lévén gyakorlatias is volt, és máris felrémlett előtte a nagy kérdés: hova teszi majd az asszonyt? Az istállóba, a Rózsi mellé? És haszonállatként kezeli? Akárcsak a „kisfiát”, a kis bikaborjat, akinek az asszony életet adott? Vagy beviszi őket a házba? Bár tény, hogy Teri sokkal kisebb tehénné alakult, mint az igazi tehenek – annak ellenére, hogy asszonyként jókora termetű volt. És miközben ezeket forgatta a fejében a kórház folyosóján, beszűrődött a tudatába, hogy többen szokták kérdezgetni az állattá vált feleségét:

– Terike, tud beszélni? Próbálja meg, hátha sikerül!

És:

– Terikém, ha legalább érted, amit mondok, csapj háromszor jobbra a farkaddal! – mondta Leskó László doktor bácsi, a család ismerőse, Teri távoli rokona. Talán nem is gondolta, hogy meghallgatják a kérését, úgyhogy az idős orvost váratlanul érte, amikor a tehén gyorsan egymás után háromszor fültövön vágta.

A szülésben segédkező orvoscsoport lázas igyekezettel próbálta kipuhatolni, mennyi emberi maradt Gogolák Teriben ez után a szinte mítoszi metamorfózis után. Teri egyfolytában bőgött, nem lehetett tudni, miért. Felfogta netán, mi történt vele, vagy csak egy szarvasmarha volt már, akinek furcsa volt egy szűk kórházi folyosó, és nemtetszését akarta kifejezni?

Amikor odahaza levezették Terit a marhaszállító utánfutó rámpájáról, majd újszülött kicsinyét is, Karcsi már tudta, hogy egyelőre nem tehet mást, az istállóba köti be őket.

Rózsi – eddig a pillanatig a család egyetlen tehene – nagy szemeket meresztett. Karcsi próbálta megállapítani, hogy a két tehén érzi-e egymáson, hogy a másik más. Persze főleg Terit figyelte, miként viselkedik az istállóban, nem kezd-e bőgni, hogy mit képzel az ura, hova hozta?! De számára is meglepő módon, az asszony szemlátomást otthonosan érezte magát, a mellette levő borját nyalogatta egy kicsit, aztán ledőlt pihenni a friss szalmára. Karcsi – minden eshetőségre felkészülve – még indulás előtt üde, ropogós szalmával előre megalmozott. Persze csak a borjúnak, hiszen reggel még nem tudta, hogy a felesége is itt köt ki. Aztán a borj is lekucorodott, háttal az anyjának, hogy a mama hasa melegítse.

„Jézus urunk is jászolban született” – gondolta elmerengve Karcsi, és majdnem elérzékenyült, mert ekkorra már eléggé berúgott, aztán fölocsúdott, hogy a két esemény között nincs semmi összefüggés, hiszen az evangéliumban senki nem változott állattá. És akkor hopp!, eszébe jutott, hogy megkérdezze Leskó doktort, hogy mi lesz a pénzzel, amit a feleségének mint várandós anyukának ígért.

A doktor úr és a három kisegítő alkalmazott a kórházból még ott volt, de már indulófélben, úgyhogy Karcsi elfúló, izgatott hangon érdeklődött, mire az orvos: – Karcsikám, rajta leszek a dolgon, de egy kicsit légy türelemmel, a német és az amerikai orvos is itt marad Magyarországon, és idehívják majd több kollégájukat is, úgyhogy pár napon belül jelentkezünk, hogy mikor jövünk, és vizsgáljuk egy egész orvoscsoporttal Teri és a kicsike viselkedését. Még csak ma történt a szülés, most változott át Terikénk, nem szegezhettem azonnal a külföldi kollégák mellének a kérdést, hogy a férjnek hány dollár vagy euró üti a markát, amiért kegyeskedik engedélyezni nekik a Terike szakmai tanulmányozását. Viszont szóltam Tillingernek, hogy már holnap jöjjön és vizsgálja meg a mi kis elvarázsolt mesebeli hercegnőnket, hogy állatorvosként tapasztal-e bármi rendellenességet nála – fejezte be mosolyogva a mondókáját.

– Miféle mesebeli hercegnőnket? – kérdezte a ködös tekintetű férj.

– Jaj, Karcsikám, hát tudod, a mesékben sokszor elvarázsolják a fiatalokat. De általában fel lehet oldani a gonosz átkot, például egy csókkal. Mi lenne, ha adnál egy csókot a feleségednek, hátha visszaváltozik asszonnyá… – mondta Laci bácsi, és pajzánul göcögött hozzá.

– Hol csókoljam meg? – kérdezte a tanácstalan férj.

– Karcsi, hát ahol jólesik! Adhatsz egy puszit a puha szőrű oldalára, nem kell a nedves orrára, ha ódzkodsz tőle…

Karcsi egy kicsit bizonytalankodott, majd odament az asszonyhoz, és a puszit nyomott az oldalára. De nem történt semmi. Teri csak unottan, szenvtelenül hátranézett. (Közben Leskónak, aki tisztában volt a dolgok lehetséges következményeivel egy megkergült világban, nagy kő esett le a szívéről, és megszidta magát, hogy vigyázhatna jobban a szavaival, mert azok hajlamosak alakítani a valóságot…)

– Na, jól van, Karcsi, mi most elmegyünk. Én holnap kora délután eljövök, megnézem, mi a helyzet Terivel, de addig is, ha bármi történne, nyugodtan telefonálj. És beszélgess az asszonnyal, mondjál neki szépeket, mert érti, amit mondunk neki, ha válaszolni nem is tud.
Kezet fogtak, a doktor határozottan kívánt jó éjszakát, Karcsi meg halkan makogott valami búcsúzásfélét.

De aznap este nem mondott szépeket Terinek, hiszen amikor asszony volt még, akkor is nehezére esett kedveskedni neki. Nem most fogja elkezdeni. Inkább azzal kedvezett neki, hogy szecskát aprított, megitatta friss kútvízzel, és dögönyözte a borjat, majd megvakargatta Teri füle tövét, és azt dörmögte hozzá, hogy : – Na, jól van, no…

Majd kiganézott Rózsi alól, aki csak halkan meghúzódott a fal mellett, és új társait nézte. Végül Karcsi távozott az istállóból, és vacsora nélkül, holtfáradtan ment aludni.

Reggel arra ébredt, hogy valami nincs rendben. Összeszakadt alatta az ágy, és sajgott minden tagja. Próbálta a dunyha alatt mozgatni a karját meg a lábát, de minden mozdulat nehezére esett, és az egész olyan furcsa volt. És akkor kibukkant az egyik lába a dunyha alól.

Pata volt a végén.