/

Miért nem jó a magyar himnusz?

281 olvasó

Félreértés ne essék: a magyar himnusz jó, sőt, csodás. A költemény maga a varázslat, a zenéje meg libabőröztetőn gyönyörű. De mégis van vele valami hiba. Leginkább az, hogy nem az ellenség eltiprására vagy legalább a világból kikergetésére, hanem könnyhullajtásra ihlet. Mivel a himnuszok csata előtti lejátszása a középkorban még nem volt divatban, a vitézek ösztönösen, ordítozva rontottak egymásnak, és közben nem nyomasztották őket az emóciók.

A himnusz a sport miatt vált fontossá, ezen belül legerősebben a focira nyomja rá a bélyegét. Sosem voltam olyan helyzetben, hogy egy csapat tagjaként merev vigyázzállásában hallgattam volna országunk dicsőítő, magasztaló énekét, de el tudom képzelni, milyen lehet az, amikor a tőlem balra vagy jobbra álló ellenfél rázendít, és tele torokból üvölti a magáét.

Némely nemzetnek olyan vérpezsdítő himnusza van, hogy nagyobbat üt, mint a dinamit. A francia Marseillaise például azt sugallja, hogy hiába próbálkoztok, ti nyamvadékok, úgyis mi fogunk győzni. Már ettől is elönt bennünket a kisebbrendűség, de utána jön a miénk, ami lassú, vontatott és tele van keserűséggel. Az teljesen rendben van, hogy az Istenhez fohászkodunk, de talán ő sem szereti azokat, akik túlságosan hajbókolnak előtte. Mindig, minden helyzetben kell a tartás, és nem hiszem, hogy ezt Isten másként gondolná. Megvéd, megáld, de csak ha elég kemények vagyunk, és megszolgáljuk ezt a bizalmat. Uram, áldj meg bennünket, mert az egyetlen, hatalmas és mennyei igazságodat egyedül mi értjük és értékeljük, ezek itt körülöttünk mind csalók. Az is nagyon fontos, hogy ne a múlt ránk mért csapásait emlegessük, hanem azt, hogy mennyire hiszünk önmagunkban és a jövőben.

Meglehet, hogy Isten sem annyira büszke a múltra, ha már többször is megkísérelte korrigálni azt, amit a teremtésben elrontott (ezért küldte ránk a vízözönt, a dínókra meg az óriásmeteort), így számára is szimpatikusabb lehet az, aki hisz a jövőben, a felvirágzásban. És ha már Isten korrigálhatott, miért ne tehetnénk meg ezt mi is a himnusszal, például úgy, hogy felpörgetjük egy kicsit? Lehet, hogy az 1986-os mexikói vébén bekapott 6-0 a szovjetektől végső soron ide, a magyar himnusz működési zavaraira vezethető vissza. Az iszonyatos hőségben amúgy is kábadozó fiúk még jobban elaléltak tőle, és mire magukhoz térhettek volna, máris 2-0 volt oda. A többi meg jött magától.

Mindettől függetlenül a magyar himnusz csodaszép, egyedülálló, és meglehet, hogy a velünk szemben sorakozók éppen annyira zavarban vannak tőle, mint mi az övéktől. Hallgatják a szívhez szólóan lágy, elúszó dallamot, és nem tudják, mire vélni. Mit akarhatnak ezek a magyarok? Miféle cselvetés ez, hiszen mindenki tudja róluk, hogy vérmesség tekintetében nem szorulnak könyöradományra? Nem értik a szándékot, és elbizonytalanodnak, mi pedig nekik esünk, azaz hogy csak nekik eshetünk, mert az igazság az, hogy mi is elbizonytalanodunk. A meccset az nyeri meg, aki ebből az állapotból előbb kikecmereg.

Fönt, az égi tribünön biztosan nagy kedvteléssel figyeli ezt a Jóisten.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft