A „nem enni vagy meghalni” szállóige a fogyókúrázók körében hamarosan ugyanolyan közkedvelt lehet, mint a francia idegenlégió „menni vagy meghalni” elve. Ez a frappáns mondás tökéletesen kifejezi azt mindennapi harcot, amit a fogyókúrázók vívnak a hűtőszekrényük és a nassolnivalók seregével szemben.
Gondoljunk csak bele, milyen heroikus csata zajlik, amikor valaki elhatározza, hogy mostantól nem eszik meg minden csokoládét, ami szembejön vele. A „nem enni vagy meghalni” elv ez esetben azt jelenti, hogy az ember választhat: vagy szembeszáll a csábító édességekkel és marad a zellerpálcáknál, vagy feladja és visszatér a chipses zacskó ölelő karjaiba. Ez a parancs természetesen nem a szó szoros értelmében vett éhezésre buzdít, hanem a kísértésekkel szembeni határozott ellenállásra.
Elképzelhető, hogy a diétázó az esti filmnézés során úgy érzi, már nem bír tovább ellenállni a popcorn csábításának, de ekkor eszébe jut a „nem enni vagy meghalni” elv, és hirtelen megtalálja az a morzsányi erőt, amivel még egy filmet kibír a zellerpálcák társaságában. És amikor újra megkísérti a gondolat, hogy egy kis nasi talán beleférne, ismét felidézi ezt a normát, és rájön, hogy kibírja még legalább öt percig.
A fogyókúrázók ezzel az önszuggeszcióval nem csak a hűtőszekrény ellen harcolnak, hanem a belső démonaikkal is, akik folyamatosan azt suttogják a fülükbe: „ugyan már, egy falat nem a világ”. Ezek a csatatér nélküli hősök pontosan tudják, hogy minden nem evéssel eltöltött óra újabb győzelem ebben a reménytelennek tűnő háborúban, és bár néha úgy tűnhet, a sütemények és a chipses zacskók túlerőben vannak, a fürdőszobaamérleg adatinak látványa csodákra képes.
Képzeljünk el egy fogyókúrázót, aki a reggeli kávéját szemlélve, amely mellé már nem fér bele a croissant, úgy dönt, hogy hadat üzen a kockacukornak is. Vagy amikor egy társasági eseményen mindenki a finomabbnál finomabb falatokat kínálja, ő James Bondnak képzeli magát, aki elegánsan, de határozottan visszautasít minden kísértést, mondván: „köszönöm, de az én martinim nem kevert, nem rázott, és főleg nem kalóriás.”
A „nem enni vagy meghalni” elv tehát nem egy diétás stratégia, hanem önbizalmat adó életszemlélet, ami segít legyűrni a nehézségeiket. Ez a hozzáállás még a legkeményebb diétás napokon is a segítségünkre lehet, mert bár a kalóriák elleni harc néha nehezebb, mint egy maratonfutás, az akaraterő itt is csodákra képes.
Így hát, a „nem enni vagy meghalni” szellemiség nem csupán a fogyókúrázók harci üvöltése, hanem egy vidám és optimista életszemlélet, amely segít túljutni a diétás hullámvölgyeken, miközben nevetünk a saját gyengeségeinken. Ebben a harcban a legnagyobb ellenség nem a hűtőszekrény, hanem a saját belső énünk, aki mindig tudja, melyik a leggyengébb pontunk. De ha képesek vagyunk nevetni rajta, fél lábbal már győztesként állunk a fogyókúra csatatéren.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
