Odüszeusz Ithakában

Odüsszeusz Ithakában

2023-05-24
643 olvasó

Miután a leleményes Odüsszeusz hosszú hányattatás után végül hazatért, és nevéhez méltó ügyességgel likvidálta a feleségét évtizedeken át molesztáló kérőket, úgy érezte, teljessé vált az élete. Otthon volt, ráülhetett országa sokáig üresen álló trónjára, és jöhetett az a korszak, amit az akhájok úgy neveznek: havaj.

De volt egy bökkenő. Pénelopé nem volt ostoba, így pontosan tudta, hogy egy ilyen leleményes ember, mint a férje, nem lődörög ok nélkül egy kisebb örökkévalóságig a mediterráneumban. Odüsszeusz ismerte a csillagképeket, tudott navigálni, és hajósnak sem volt utolsó, vagyis erre a dologra kellett, hogy legyen valami épkézláb magyarázat. Pénelopé mindemellett felvilágosult asszony volt, azt, hogy Poszeidón orrolt meg a férjére, nem vette be.

Odüsszeusz mindezt gondosan mérlegelte, és úgy döntött, megírja az emlékiratait, amivel egyszer s mindenkorra tisztára mossa magát. Ám ez nem volt annyira sürgős, hogy minden más félre kellett volna dobnia érte. Előbb bejárta a birodalmát. Élvezte, hogy azok az új arcok, akiket nem ismert, mekkora tisztelettel köszöntik, és milyen boldogok, hogy a főnök itthon van, mert így lehet neki adót fizetni. A kérők egyszerűen elvették, amire szükségük volt, és erről nem adtak elismervényt, hogy a bevallásnál a saját vállalkozást működtető kecskepásztorok, halászok, kézművesek visszaigényelhessenek ezt-azt az államkincstárból.

A leleményes hős büszkén gyalogolt végig Ithaka kacskaringós útjain, mígnem felért a sziget legmagasabb pontjára. Itt vette észre, hogy ez a hely mennyire összement. Ez meghökkentette Odüsszeuszt. Nem erre számított, de aztán rájött, hogy vele is az történt, ami azokkal, akik hosszabb időt töltenek el városi környezetben. Ithakánál pedig Trója sokkal nagyobb volt, még úgy is, hogy szinte teljesen leégett. Aztán meg olyan helyeken forgolódott, ahol az építészet, a kultúra és az éjszakai élet számottevőbb volt az ithakainál.

Ez mélyen lehangolta Odüsszeuszt. Hiába álltak jól kecskesajt készítésben meg muréna halászatban a mükénéi tőzsdén, ezeken a lejtőkön nem termett meg sem a búza, sem káposzta, nem beszélve a dohányról, vagy a banánról. Egy szó mint száz: a leleményes világcsavargó megszokta a nagyvilági életet, és azt, hogy oda mehet, ahová a kedve szólítja. Ithakán a térerő is vacakolt, vagy ha mégis volt, inkább nevezhette terelő erőnek, tekintettel a nyájat térigető kecskepásztorokra.

Leült egy dús lombú olajfa alá, és elővette a tarisznyájából a palotából kicsempészett íróeszközöket, de csak nézte a szárított kecsebőrt. Mit írjon, amivel nem fogja felkelteni Pénelopé gyanakvását? Ha beszámol a nőügyeiről – volt belőlük néhány –, neki annyi. Ha nem számol be, két oldalon letudja az egész memoár dolgot.

Amíg ott ücsörgött, búslakodott, egyszer csak megjelent előtte Athéné. Mi van pajtás, kérdezte, de elkámpicsorodtál.

Odüsszeusz elmondta, mi bántja, Athéné pedig mellé ült és finom kezét a leleményes hős vállára helyezte. Azt mondta, megérti, ha nem találja a helyét a civil életben, mert ez egy posztháborús szindróma. De hogy adagoljam be ezt Pénelopénak?, kesergett Odüsszeusz. Csak egy módon teheted, mondta Athéné. Azt fogod mondani, veterántalálkozóra invitáltak a Boldogok Szigetére. Küldök majd egy meghívót is, hogy hitelesebbnek tűnjön. És ha azt mondja, velem akar tartani?, kapta fel a fejét a leleményes. A válaszod erre az legyen, hogy nem érdemes, mert a csak inni, meg kockázni fogtok végkimerülésig, ahogy a seregben. Az asszonyok ezt nem bírják idegekkel.

Athéné ezzel be is fejezte az eligazítást, Odüsszeusz pedig visszament a palotában, és beadta a mesét Pénelopénak. Bánom is én, legyintett az asszony, mert miután megszabadult a kérőktől, rájött, hogy a megszerzett gyakorlattal egy jól menő szövődét nyithat. Hallotta, hogy más háborúból hazatért férjek egész nap a történetmondót bámulják, de hiába váltogatják a mesélőket, nem köti le őket semmi. Ha Odüsszeusz megy, hát hadd menjen, legfeljebb nem lesz láb alatt.

Így úszta meg Odüsszeusz az emlékirat írást, bár egyesek szerint csak azért vonult el hazulról, hogy egy acháj alkotóház békés magányában kecskebőrre vethesse a kalandjait. Az már csupán legenda, hogy a szellemírója egy bizonyos Kis Homérosz volt, aki tán boldog őse, tán névrokona volt a későbbi korokban felbukkant és világszerte híressé vált Nagy Homérosznak.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL