Pali bácsi és az új szomszéd

2016-03-03
674 olvasó

A falu főterén – az egyetlen téren – volt a kocsma. „János ivója” – ez volt a cégérre írva. Csütörtök este volt, valamivel fél hét után, amikor Pali bácsi benyitotta a kocsma ajtaját. Csütörtök van, nem szombat – gondolta Kocsmáros Jani, s elképedésében úgy koppintotta le a korsót a pultra, hogy csak a füle maradt lapátnyi tenyerében. A figyelem persze rögtön a pult mögött állóra, majd onnan Pali bácsira terelődött. Fuvaros felkapta a fejét, és majdnem elfelejtett licitálni, pedig igen jó lapjai voltak. Egyszerű ultit játszottak, amit hozzáértők csak talonmáriásnak hívnak. Ebből az elnevezésből tavaly a szomszéd falubeliekkel volt is egy kis összezördülés, de mivel mindenki nyolc napon belül gyógyult, meg amúgy se tudta felidézni pontosan senki az eseményeket, nem került jogi útra a dolog. Jobb is azt elkerülni. Ez jutott eszébe az összeszokott asztaltársaságnak, meg az, hogy ez falunapon volt. Birkapörköltet ettek, itthon jobbat csinálnak, de ahogy a mondás tartja, kibicnek kuss, vendég meg ne válogasson. Az asszonyok megvettek minden haszontalanságot a sátraknál, a gyerekeket meg úgy kipingálták, hogy a szülőanyjuk is alig ismert rájuk. Este meg az a bongyor hajú énekes adott műsort, szépen zengett a hangja, pedig még zenekar se volt vele, mégis fájintosan szólt a muzsika. Virradt már, mire haza kecmeregtek, ki így, ki úgy. Persze toronyiránt, úgy rövidebb. Sokat emlegették azóta is, jól sikerült nap volt.

Pali bácsi kikérte a félédes fehéret meg a pohár vizet. Leült a szélső asztalhoz, amit Erzsi mama már tisztára törölt a kötényével. Akkurátusan megigazította az új felöltőt, nehogy összegyűrődjék. A ventillátor nyikorgott, amúgy csend volt a teremben, firtató csend. – Tán baj van, hogy csütörtökön jött? – állt fel végre a Fuvaros, aki könnyen érezte magát, mert nyerte a partit, piros passz lett, beseperte az egész nyereményt, hát nagy volt a mellénye. – Miért lenne baj? – nézett fel csodálkozó tekintettel az öreg. – Amúgy az új szomszéd nézett át hozzám ma délután, ha tudni akarják – vetette oda csak úgy könnyedén, félvállról.

Erre mindenki odafigyelt, a legtávolabbi sarokból is. Az új szomszéd? Alig egy hete jött a faluba a fiatal ember, motorral, bőrkabátban, a haja egy szíjjal összefogva. Köszönt ugyan tisztességgel, de nem kérdezett semmit senkitől, nem nézett be a kocsmába se. A 40-es számú kis nádfödeles házat vette meg, bagóért. Évek óta üresen állt, örült az örökös, hogy megszabadult a gondtól. A faluban persze fecsegtek ezt is, azt is, de koholmány volt az mind. Erre itt van az az ember, aki megtudhatott valami biztosat, és erre harapófogóval kell kiszedni belőle. Mikor már mindenki tűkön ült, az öreg megkönyörült rajtuk.

– Azt kérdezte, itthon leszek-e holnap. Mintha olyan csavargó lennék, oszt futkároznék, mint beregi menyecskében a hideglelés. Szóval megkért, hogy figyelmeznék már az udvarára, meg hogy várnám-e a szállítókat. Holmi oszlopokat meg kerítésléceket ígértek neki, meg egy pár bútort. Pénz is hagyott nálam, hogy fizessem ki őket. Hozzátette, hogy ő nem lesz itt egész nap, mén a megyeszékhelyre varratni. Nofene, gondoltam, készen kapni már mindenféle ruhaneműt, csak pénz legyen. Azzal folytatta, hogy a bal karján meg a fél hátán még nincs befejezve. Nézhettem ám értelmesen, mint a bodoki jegyző, mert elmagyarázta, hogy tetováltatni megy, valami figurát szurkáltat a bőrébe. Kérdezte, hogy nekem van-e? Nekem? Ha varrótűt látok is, félre nézek. De volt vagy hatvan éve itten felénk egy útkaparó. Annak a hátán két angyal tartotta a magyar címert. Megmutatta, ha fizetett neki valaki egy fröccsöt. Hej, be sokszor jött érte talicskával a felesége, szidta-káromolta, de tolta haza nagy hűséggel, mert gyalog nem jutott volna messzire. A szomszéd meg jót nevetett, hogy most már mindenkin van tetkó, ez a divat. A kórság nézegetne ilyesmit egy életen át, de hát ez magánügy – fejezte be az öreg.

Megitta az utolsó korty bort, elköszönt és ment. Korán kel holnap, várja a szállítókat. Amúgy magában örült is, hogy annyi év után végre van szomszédja. Fene bánja, hogy mit hord a bőrén, rendes ember, látszik a szemén.

Ezt mondta aztán mindenkinek, bár a tetoválás mellett még a fülébe is rakatott valami ékszerfélét.

Ez a divat- gondolta magában az öreg, és rálegyintett. Fiatalság, bolondság, majd elmúlik.

A következő szombaton ketten baktattak komótosan a kocsma felé.

A fiatal szomszéd kicsit lemaradva Pali bácsi mögött, megadva a tiszteletet.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Salánki Anikó

A Regénytár jubileumi novellapályázatának és honlapunk 2015-ös nívódíjának nyertese.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL