Partizánok a Fruska Gorán

Múltak az évezredek, és bár a kőeszközöket vaseszközök, azokat pedig atomeszközök végül pedig nanoeszközök váltották fel, senki sem mondta, hogy nana ezzel a nanóval, mert baj lesz a manóval. Szétfűrészelhetjük az atomokat még kisebbekre, és szügyig beleragadhatunk a kvantummechanikába, akkor is itt vagyunk, ebben a ragacsos, korszerűtlen tudományban, amely nem lépheti át a megismerés határait.

Mindez egy keddi napon hangzott el a Tudományt a tehetetleneknek elnevezésű nemzetközi konferencián, amelyet a Budapesthez közel fekvő Bécsben tartottak. Ha valaki most fölkapja a fejét, és azt mondja: ej, micsoda túlzás ez már megint, mióta van közel Budapest Bécshez, annak azt válaszolhatjuk, hogy elég régóta. Mert hát mi a közelség kedves barátaim? Egy szerelmes légyott valamely olcsó motel negyvenöt percre kivett szobájában? Vagy az a távolság, amely két atom között mérhető meg logar- , esetünkben pedig hancúrléccel? Ez is, az is, drága barátaim, hiszen az evidens, hogy Budapest közelebb van Bécshez, mint a Vegához, ahonnét a vegánok származnak.

Az akadékoskodás és a fejcsóválás fölösleges, és jelen pillanatban lényegtelen is, mert nem erről van szó. Tök mindegy, hogy azt a konferenciát Bécsben, vagy Pancsován, esetleg Ciudad Juárezben rendetzték, bár az utóbbi helyre azért sok beszari tudós nem ment volna ez a közbiztonság miatt. Bécsben viszont jobb volt a közbiztonság, mint Pancsován, ahol a helyi maffia nyíltan megfenyegette volna a delegátusokat, Budapestet pedig annyira ellepték a japán turisták és a helyi kutyasétáltatók, hogy tudós legyen a talpán, aki a merengés idilli állapotába merülve végig tudott volna sétálni a Lipthay utcán. A szervezőknek nem volt más reményük, mint Bécsbe, a Práter melletti Heiß Hund Und Bier nevű patinás intézménybe tempírozni a korszakos jelentőségű rendezvényt.

Ez most mind mellékes. Nem számít, hogy Bécsben vagy Bukaresben vagyunk, és az sem, hogy az utóbbi helyen Drakula kerget bennünket, vagy mi kergetjük őt. Mindezt, meg a fentieket is szintén a konferencián mondta valaki, de nem a pulpituson, hanem a büfében, ahol szemben az előbb emlegetett helyszín lélekölő ridegségével, minden egyes szónak fokozott jelentősége van. A kérdés, ami ezen a jeles eseményen újfent elhangzott, az volt, hogy vajon összekeverhetők-e a párhuzamos valóságok, és ha igen, miért. Sokak szerint már az is egy párhuzamos valóság, hogy ez egyáltalán szóba került. Sima, egyenletes valóságban az emberek nem foglalkoznak ilyen marhaságokkal, hanem kapálnak, kaszálnak és markot vagy mást vernek. A párhuzamos valóságok, a sötét és rideg dimenziók egyes egyedül a tudományban mutatkoznak meg, bár ott is csak szégyenlősen.

Egy jeles tudós – a neve nem fontos, hisz úgyse’ ismeri senki – vetette föl, hogy érdekes lenne annak vizsgálata, amire nincs magyarázat. A körülötte lévők mindannyian tudták, hogy az írást értette ezalatt, mint valami új, párhuzamos valóságot, amelyben teljes őszinteséggel mutatja meg magát a lehetetlen. Konkrét példát is fölhozott, jelesül egy nem létező, tehát párhuzamosan alternatív novellát, amiben arról mesélhetne, hogy a partizánok keresztülmentek a Fruska Gorán. Köztudomású, hogy ez sosem történt meg, a partizánok ugyanis számos hegyen keresztülmentek, de egyszer sem a Fruska Gorán. Ha viszont valaki teljes határozottsággal leírja, hogy ez megtörtént, akkor kinyit egy kaput abba a másik világba, ahol ez az esemény szinte mindennapos.

A valódi izgalmat az szolgáltatja, hogy egy ilyen történet nem ér véget a közlés naturális kereteinél, hanem a képzelet útvonalán tovább kacskaringózik. Bizonyos módon és megközelítéssel ez azt jelentheti, hogy benne vagyunk a véletlenül vagy szánt szándékkal feltárt párhuzamos univerzumban, és ha nincs szerencsénk, mondjuk, túl hideg van, és inkább azzal kell foglalkoznunk, hogy ne fagyjunk meg, akár ott is ragadhatunk. Miközben a behavazott hegyi tájon vánszorgunk, egy tiszta, önfeledt pillanatunkban, amikor arcunkra ragad egy hópihe, arra is gondolhatunk, hogy miért éppen mi vagyunk ilyen szerencsétlenek? Valahol, egy másik valóságban, a tavaszi langymeleg idején néhány őrült filosz éppen arról fecseg, hogy az ő kávéivásos, kényelmesen laza idejük csupán elméleti felvetés azoknak, akik jelen pillanatban szűk hegyi utakat éhezve, szomjazva tapossák.

Erre gondolhattak a partizánok, amikor azon a zord hideggel támadó napon keresztülmentek a Fruska Gorán.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.