– Állj! Ki vagy?
– Petőfi Sándor.
– Az, aki gatyába’ táncol?
– Az.
– Akkor most velem jön Szibériába!
Ez az elképzelt beszélgetés szavahihető időutazók szerint a fejéregyházi – és nem a segesvári – csatatéren hangzott el, 1849 július 31-én, késő délután, vagy inkább kora este. A honvédek java része akkor már Marosvásárhelyen ivott a nagy ijedtségre, amit az orosz dzsidások váratlan rohama okozott, a másik része pedig még ott loholt a poros országúton, háta mögött a lovas kozákokkal. A loholók közé tartozott Petőfi Sándor is, pedig a szavahihető időutazók beszámolója szerint neki korábban legalább négy, vagy inkább öt lehetősége volt a megmenekülésre.
Most nem bonyolódnék bele abba, mi keresni valója volt a lánglelkű költőnek abban a káoszban, és miért nem ragadta meg a lehetőséget, amikor a menekülést kellett volna választania. Egyes források szerint ott halt hősi halált a fejéregyházi dombok között, mások szerint elfogták és Szibériába hurcolták ólmot bányászni.
Ezek a találgatások azóta is vitára adnak okot. Egyesek szerint meghatóan szép az, hogy a legnagyobb költőnk egyszerűen eltűnt a föld színéről. Mintha angyalok szálltak volna le érte, és a vállukon vitték volna föl a mennyországba. Soha, senki nem tudhatja meg a pontos igazságot és ez így van jó, mert ez a mítosz nemzettudatunk egyik legfontosabb pillére. Van egy olyan költőnk, akit senki nem látott meghalni, így aztán örökké élni fog, de nem úgy, mint Lenin elvtárs, akire ezt a titulust csak a kommunista propaganda helyezte rá.
Most viszont valakinek eszébe jutott, hogy a híres csatateret a modern technika segítségével akár át is lehetne röntgenezni. A mai készülékek már belátnak a föld alá, így semmi perc alatt képesek kimutatni, hol vannak tömegsírok, és ha már idáig eljutunk, jöhet a genetika.
Ha a román állam nem tesz keresztbe az elképzelésnek, megvan rá minden esély, hogy a Petőfi-mítosz egyszer s mindenkorra megoldódik. Aztán, ha már megtaláltuk, amit kerestünk, hosszan elpereskedhetünk a románokkal azon, hogy a csontok kit illetnek meg. Lehet, a végén meg is nyerjük a pert, és Petőfi maradványait hazahozhatjuk, mint annak idején Rákócziét – csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a nagyságos fejedelem végső nyughelye a kassai dómban van, ami jelenleg Szlovákia területén található –, de ha Petőfit mondjuk, a Bazilikában helyezzük el, akkor nagyon jó helyre kerül, bár ahogy magunkat, magyarokat ismerem, ebből is lesznek, lehetnek még vitáink.
Mindezt figyelembe véve, úgy vélem, akkor járunk a legjobban, ha Petőfi maradványai ott maradnak, ahol jelenleg is vannak: az idillikus szépségű fejéregyházi határban, valahol az Ispán kút mellett, csöndben és nyugalomban.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
