Petőfit hallgatva

2024-03-14
183 olvasó

Milyen érzés lehetett Petőfit hallgatni, amint a Nemzeti dalt szavalja? Tekintsünk el attól a vitás kérdéstől, hogy tán nem is állt a Nemzeti Múzeum lépcsőjének robusztus antefixáján, mert teljesen mindegy, hogy 1848. március 15-én hol, kiknek és hányszor szavalt. Az több, mint biztos, hogy nem otthon, egyedül a tükör előtt, hanem tömeg, vagy legalábbis csődület előtt. Hallgatósága tehát bőven akadt, ő pedig pontosan tudta, miként kell ezt a gyújtóbomba erejű költeményt előadni.

Akinek megadatott az a kiváltság, hogy ott állhatott a hallgatóság soraiban, életre szóló élménnyel gazdagodott, és ez az a pont, ahol érdemes bekapcsolódnunk ebbe a történetbe. Mi, kései utódok nem hivatkozhatunk arra, hogy tanúi voltunk a közelmúlt történelemformáló eseményeinek. Ötvenhatban még nem léteztünk, így nem hallhattuk Sinkovits Imrét a Bem-szobornál, nyolcvankilencben pedig lemaradtunk Nagy Imre újratemetéséről, de részt vehettünk például rockkoncerteken, ahol ugyanígy elkaphatott bennünket a hevület. Az István, a király 1983. augusztus 18-án a Királydombon ezt az élményt közvetítette, vagy a Rolling Stones 1976-ban Zágrábban, amikor Mick Jagger félmeztelenül lépett a közönség elé, majd egy vödör vízzel nyakon öntötte magát. A közönség őrjöngött, mert ez a jelzés azt hirdette, hogy ebben a generációban megvan minden erő, elszántság és lendület ahhoz, ami a világ jobbá tételéhez szükséges.

Petőfi nemzedéke ugyanezt érezhette, csak jóval kevesebb decibellel, mi több, Petőfinek ordítania kellett, hogy a távolabb állók is hallhassák. 1956-ban Sinkovits Imre is emeltebb hangon szavalta a Nemzeti dalt, ráadásul feltehetően nagyobb tömeg előtt, mint annak idején Petőfi, de a hatás, amit kiváltott, egy az egyben ugyanaz lehetett.

Mégis az a perc volt a legnagyobb csoda, amikor Petőfi először mondta ki a magyar létkérdések abszolútumát: Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! Hiába a Rolling Stones, hiába az István, a király, és hiába egy merész beszéd a Hősök terén, a szabadság csak egyszer vívható ki. Egyszer és örök időkre. A diktatúra lehet puha vagy kemény, ami egyszer már megvolt, azt nem veheti el semmilyen önkény. A mindenható felírja a dicsőséglistánkra, és ettől olyanok vagyunk, leszünk, mint a bajnokok. Tudta ezt Petőfi is, és akik meghallgatták, ugyanezt érezhették. Képzeljünk el egy fiatal cselédlányt, aki megáll egy pillanatra, mert olyasmit hall, aminek létezéséről eddig nem tudott. Bevásárolt a piacon, mosott, főzött, takarított a gazdagoknak, de most megtorpan és figyel. Mi az, hogy szabadság? – tűnődik, amíg a költőt hallgatja.

Tényleg: mi is az?

 

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL