A csevegőn egy ugyancsak harminc körüli, de civil férfi válaszolt a hívásra, aki – amint arca megjelent a videóablakban – azt kérdezte:
– Hagwad th’arrat?
Ne fáradjon a kedves olvasó, elárulom: mesterséges kódnyelvet használt, amilyet jelentős hadműveletek koordinálására fejlesztenek ki a hadseregek, és egyébként a kérdés azt jelentette: biztonságos a rendszer? A további társalgás természetesen ezen a kódnyelven zajlott, de hogy megkíméljük az olvasót, úgy teszünk, ahogyan az Mel Brooks Lenni vagy nem lenni című kiváló filmvígjátékában történt, amely egy varsói színházban játszódik a második világháború alatt, és amelyben a lengyel nyelven elénekelt színpadi nyitószám végén azt mondja az ügyelő: a könnyebb érthetőség kedvéért a filmet angolul folytatjuk – szóval ezt a bizonyos társalgást mi is édes anyanyelvünkön próbáljuk meg rekonstruálni. Tehát:
– Biztonságos a rendszer? – kérdezte az ablakban feltűnő arc.
– Naná – felelte a pap. – Háromszor ellenőriztem, és épp az előbb kapcsoltam be a zavaró jelet is. Nem tette hozzá, mert ezzel mindketten tisztában voltak, hogy a rendszer azonnal jelezné azt is, ha bárki rá akarna kapcsolódni, tehát legalább négyszeresen biztosítva voltak. A fiatal pap felmutatta a kezében lévő, kissé trombitaszerűre csavart cigarettát. – Akkor hát jöhet a ganja, tesó?
– Naná, tesó – nevette el magát a vonal másik végén várakozó civil, és egy ugyanolyan cigarettát mutatott fel. Mindketten rágyújtottak saját készülékük előtt, mélyet szívtak a füstből, majd hosszan, szertartásosan, egyszerre engedték ki, és a következő pillanatban fel is nevettek. A civil azt kérdezte. – Jó cucc?
– Naná, törököktől veszem.
– Ahogy én is. Hát igen, a jó öreg törökökben mindig meg lehet bízni. Ha kebab kell vagy fú, menj a törökhöz. Ez annyira jó, hogy akár Seneca is mondhatta volna.
– Elintézzem neked, hogy így kerüljön be a tankönyvekbe?
– Majd még meggondolom. – Jót röhögtek. – A Társaság várja a jelentésedet. Jutottál valamire?
– Hát történt egy s más – pöffentett megint a pap. – Egy német bíborost befűtöttem, hogy a lateráni misén az „Úr” helyett mindig mondjon Lucifert.
– Ez komolytalan.
– Nem tudom, én jót röhögtem. Most folyik a kivizsgálása, de nem mer ellenem vallani, mert tudok néhány ügyéről.
– Mondom: komolytalan. A budapesti sejtben már sokkal előrébb tartanak. Ott már megkezdték a Könyv átformálását. Néha azt hiszem, te csak üdülsz ott Rómában.
– Ne már tesó, csak vicceltem – nevetgélt a pap, akinek máris olyan vörös volt a szeme fehérje, hogy egy olcsóbb fimben már ő maga is alakíthatta volna az ördögöt. – Na, jó, komolyra fordítva: én is elkezdtem itt a projektet. Nem megy olyan könnyen, mint Budapesten vagy Prágában, de már puhítom a lektorokat.
– Azt jól teszed. Ugyanis ha te nem mész semmire, akkor hiába az egész Budapesten, hiába Varsóban vagy Madridban.
– Tesó, ez a Vatikán. Tudod milyen nehéz itt.
–Tudom, azért küldtünk téged.
– Na figyelj! Azt hiszed, csak lógatom a lábam? Van számodra egy kis ajándékom. Ez nem volt megbeszélve, de olyan magánakció, ami tetszeni fog. Van itt egy kis gyík argentin gyerek, Ferenc egyik tanácsadója.
– Elkezdtél a pápa közelébe férkőzni? Na, ez már valami.
– Erről kommentelek, tesó. De tudod, hogy van itt a Vatikánban, nem lehet csak úgy odamenni bárkihez. Viszont erről a kis gyík José Armandóról, vagy hogy hívják, kiderült, hogy komálja a ganját. Így aztán elbeszélgettem vele a minap.
– És?
– Mit és? Mikor már jól be voltunk szívva, és a szeretetről kezdtünk beszélgetni, beletoltam az arcába, hogy szerintem ebben a nagy válságban, ami most Európában van, a szeretetnek kéne győznie, és minden plébániának be kellene fogadnia egy menekült muszlim családot.
– És akkor mi van? – vesztette el a türelmét a civil férfi.
– Hogy-hogy mi van? Még nem mondtam? Ez a kis gyík írja a pápa beszédeinek egy részét. És nagyon tetszett neki a gondolat.
A vonal végén ülő férfi szeme felcsillant. Néhány pillanatig örömittasan nézett a webkamerába, végül csak annyit mondott:
– Ez az!
Ne hagyjuk el az Örök Várost, Nyájas Olvasó! Nem csak azért, mert pazar, ahogy a Capitolium felett lebukik a nap, és minden romantikus elképzelést felülmúló, ahogy a Tevere átkanyarog a historikus épületekkel megrakott dombok között, hanem azért is, mert történetünk szempontjából igen fontos események történtek nem egészen egy nappal az előző jelent után.
