Mindez természetesen nem rajzolódott ki előtte ilyen kristálytisztán, de miután a fiúkat ott hagyta az Illovszky stadion lármás sokadalmában, csalhatatlan magabiztossággal érezte, hogy két feketeruhás alak rögtön a nyomába ered, és valamilyen misztikus erő megakadályozza őket abban, hogy utolérjék. Kicsit furcsállotta, hogy nem az unokabátyját pécézték ki maguknak, de ennek az lehetett a magyarázata, hogy az Illumináltak ügynökei voltak, és miután Sághyt illu- azaz el(l)iminálták, őt tartották a következő akadálynak a Róza nénihez vezető úton.
Marizella nem ijedt meg a saját árnyékától, de azok után, amit Róza nénitől hallott ezekről vad és kegyetlen alakokról, azonnal belényilallat a félelem. Megkerülte sörre várakozók sorfalát, aztán meg a vizeldénél várakozók majd kétszer olyan hosszú vonulatát, és kirohant a Hajdú utcára.
Innen a Fáy utcán kellett volna minél gyorsabban kijutnia a Béke utcára, hogy a 14-es villamossal visszatérhessen a Belvárosba. Eredeti szándéka szerint mielőbb haza szeretett volna érni Bácsalmásra, de ez sosem valósult meg. Marizellának másmilyen sorsot jelölt ki a vak véletlen, vagy tán az éliennek hitt Róza néni.
A Hajdú utcában ahelyett, hogy balra fordult volna, Marizella egy megmagyarázhatatlan erő hatására jobbra térült, és a Vasas műfüves segédpályája mellett pillanatokon belül a Tahi utca vadregényes árkában találta magát. Ezen a kocogásra alkalmas terepen most is szalonfutók és mutogatós bácsik élték a maguk mindennapi életét, de Marizella ügyet se vetett rájuk. Innét már határozottan a Béke utca felé fordult, de a szeme sarkából észrevette, hogy az a két feketeruhás – festett szőke hajúak voltak mind a ketten – ide is követi.
És most álljunk meg egy pillanatra ennél a pontnál, hogy visszakanyarodhassunk Róza néni talán legdöbbenetesebb fölfedezésére. Marizella ez elfelejtette megemlíteni Leandrónak, pedig talán ebben motoszkált a lényeg: az illuminált ügynökök különleges ismertetőjele a rövid, festett szőke haj volt. Mindez természetesen csak a férfiakra vonatkozik, így aki rövid, festett szőke hajú alakot lát, akár a valódi életben, akár a focipályán – például a Barcelonában –, biztosra veheti, hogy az illető erőteljesen illuminált. Azt, hogy Róza néni miből jött rá erre, történetünk ezen pontján merő rejtély, és a folytatást illetően tán nem is észbontóan lényeges. Sokkal fontosabb ennél az, hogy Marizella a Tahi utca bozótosában valami misztikusat tapasztalt. Anélkül, hogy a Béke utcát elérte volna, egyik pillanatról a másikra egy közeli sörözőben, a tévés drukkolásra szakosodott Törpében találta magát. Utólag, amikor már a Bahamákon napozott, eszébe jutott, hogy ha ez a tér-idő ugrás nem következik be, az illumináltak minden bizonnyal elkapják, és nemes egyszerűséggel kitekerik a nyakát. De az anomália szerencsére csak őt érintette, így amikor a Törpébe lépett, hangtalanul becsukódott mögötte az ajtó.
Marizella nem volt róla meggyőződve, hogy az illumináltak nem követik ide is, ezért kinézte magának azt a két alakot, akik a bejáratnak hátat fordítva elmélyülten bámultak valamilyen sportközvetítést a tévében. Időzzünk el kicsit ennél a két alaknál: a fiatalabbik úgy negyven körüli lehetett. Arisztokratikus nyugalommal kortyolgatta a sörét, teljesen ellentétben a nála vagy húsz évvel idősebb társánál, aki öt másodpercenként fölpattant, majd a vissza is roskadt a székére.
Marizella egy hirtelen elhatározással odatelepedett melléjük.
– Bocs a késésért, rendelnétek nekem is egy sört? – hadarta, miközben fél szemmel a bejárati ajtót leste.
A két meglett korú férfi értetlenkedve nézett rá.
– Pardon és bocsánat, de mi nem beszéljük a maguk ékes nyelvét. Turisták vagyunk – mondta az idősebb alak tökéletes birodalmi angolsággal.
Marizella nem jött zavarba: ő is azonnal átváltott birodalmi angolra.
– Ó, nem tudtam, hogy külföldiek vagytok! – mondta, amit az Olvasó minél tökéletesebb kiszolgálása érdekében természetesen most is lefordítunk a mi birodalomfoglaló őseink nyelvére. – Megpróbálom megmagyarázni ezt az egészet, bár nem lesz könnyű: engem két hirtelenszőke hajú, sötét öltönyös bérgyilkos üldöz. Ha látják, hogy hozzátok tartozom, nem mernek majd bántani. Hadd maradhassak itt egy ideig!
– Hallottad Alex, mit mondott az ifjú hölgy? Két hirtelenszőke hajú, öltönyös figura. Csakis illumináltak lehetnek – mondta a mosolygós férfiú.
– Ti… tudtok erről az… izéről?! – kerekedett ki Marizella szép bociszeme.
– Mi az hogy! – könyökölt az asztalra, akit a társa Alexnek szólított. – Wheeler meg én illuminált-szakértők vagyunk.
