Tizenegyedik fejezet

Amelyben ismét a Vatikánba látogatunk, ahol érdekes részleteket tudunk meg a Szentszék és az osztrák menekültszállító konvoj kapcsolatáról. Kiderül továbbá az is, hogy Körtvélyessy Jamal Mohamed egy kétszínű, alamuszi alak. Egyébként pedig egyre inkább tisztul a kép.
Ferenc pápa igen gondterheltnek tűnt ezen a békés vatikáni délelőttön. Szokása szerint lakosztálya széles ablakánál állt, háttal a kijáratnak, és homlokráncolva figyelte az odakinti világot. Még az sem vigasztalta, hogy Toscanelli bíboros ablaka fölül sikerült eltüntetni a veszélyes darázsfészket. Talán úgy tizenkettedszer sóhajtott föl nagy gondjában, és épp vívódásba kezdett, mert eszébe jutott, hogy a tizenhármat ki kellene hagynia, hiszen vallásos ember számára az szerencsétlen szám, mire tudata másik fele azonnal lecsapott azzal, hogy viszont katolikus ember nem lehet babonás, amikor megváltólag belépett Juan Augustin Fernandez.

– Csakhogy itt van, barátom, jöjjön!

– Gond van, Ferenc atya?

– Hát az éppen akad. Üljön le, kérem!

A kis argentin várakozóan pillantott föl a nagy argentinre – már ha van értelme a testi kisnövést az emberi nagysággal összevetni. De mindegy is, a lényeg, hogy Ferenc pápa nem váratta sokáig a vendégét.

– Mondja, barátom – kérdezte –, a mi vatikáni hírforrásaink mennyiben megbízhatóak?

– Arra gondol, atya, hogy manipulálják-e az önhöz érkező információt?

– Nem, drága barátom. Azt pontosan tudom, hogy manipulálják. Egy rakat szakember van itt, akinek az a dolga. Engem az érdekel, hogy létezik-e valamiféle kompenzáció?

– Természetesen, atya. Több olyan szakemberünk van, akinek az a dolga, hogy a ferdített híreket a megfelelő rostlás után visszaferdítsék az ön számára.

– A megfelelő rostálás után?

– Természetesen. Nem kerülhet minden csip-csup szamárság excellenciád elé. Szűrünk és ellenőrzünk, ezért én magam vagyok a felelős.

– Akkor hát maga tartozik nekem elszámolással egy kis hiba miatt, drága barátom – nézett a fiatalemberre huncutul a pápa.

– Ezt hogy érti? – lepődött meg Fernandez.

– Az ön gépezetének olajozott működése ellenére is fennakadt egy fontos információ a rostán.

– Nem értem, atya, mire gondol.

– Ha jól emlékszem, ön tanácsolta nekem, hogy hívjuk fel az európai plébániák figyelmét: mindegyiküknek kötelessége egy menekült családot befogadnia.

– El kell ismernem, így volt.

– Arról azonban elfelejtett tájékoztatni, hogy a magyarok nem hogy nem fogadtak be egyet sem, de még azt azt is megakadályozzák, hogy tovább menjenek Németország felé. Lezárták a budapesti Keleti pályaudvart, ezrek vesztegelnek a pályaudvar előtti aluljáróban kialakított tranzitzónában.

– Nos, ez igaz – nyögte a letaglózott Fernandez. – Ezt honnan hallotta excellenciád?

– A fodrászomtól.

Juan Augustin Fernandez szeme akkorára kerekedett, mint a teás csészealj.

– Önt Di Piemonte bíboros ilyesmiről tájékoztatta? – lehelte.

– Nem-nem, drága barátom – mosolygott a pápa annak tudatában, hogy ezt a játszmát megnyerte. – Tudom, hogy Di Piemonte bíboros kiváló szakember, remek fodrász és borbély, sőt ért a gyógymasszázshoz is, de én nem vele vágatom a hajamat. Éppen ezért, mert már fél éve tudom, hogy ő az egyik ember, akinek az a dolga, hogy a híreket a maga által megadott módon ferdítse számomra. Azén fodrászom Niccolo. Egy római fiú, mindössze huszonkét éves, természetfeletti módon szereti a pastasuttát, és a Laziónak szurkol. De ami fontosabb: kíméletlenül őszinte.

– El vagyok képedve, atya – rázta a fejét Juan Augustin. De aztán összeszedte magát. – A magyarok egyébként nem tesznek mást, csak betartják az uniós egyezményeket.

– Ez engem nem érdekel, barátom – fogta keményre a hangját a pápa. – Mi lesz a küldetésünkkel? Mi lesz a szerencsétlen menekültek megmentésével? Felőlem az unió úgy rendelkezik, és úgy tartatja be a saját törvényeit, ahogy akarja. De itt a kereszténység és a katolikus világ ügyéről van szó. Már megbocsásson a szóért, barátom, de hogy jön Európa ahhoz, hogy tojjon arra, amit pápa mondott? Ötletet akarok arra, hogyan tudjuk ezt a patthelyzetet feloldani.

Juan Augustin Fernandez egész eddigi életében először érezte úgy, hogy el kell süllyednie, leszámítva azt az átkozott iskolai pillanatot, amelyben Ferederico García Lorca Bernarda Alba háza című drámájáról kellett volna számot adnia. Bizonyára most is simán kitalált volna valamit, amivel kidumálhatta volna magát ebből a helyzetből, de a pápa pörölycsapásai gyors egymásutánban zúdultak le rá.

– Nincs ötlet? Pedig elég volna, ha csak megnézné, mit üzennek az informátorai. Végtére is ez a dolga.

– Excellenciád szerint nem végzem jól a dolgom?

– Dehogynem. Sőt túlságosan is – felelte a pápa olyan hangsúllyal, hogy Fernandez nem tudta eldönteni, mit gondoljon. És Ferenc újra támadott. – Nem jelentettek önnek semmit az osztrák testvérek?

– Mire gondol? – húzta az időt ezzel a nyilvánvaló ostobasággal az argentin.

– Például arra, hogy civil megmozdulásnak álcázva különböző politikai szerveztek és alvilági erők autókonvojokat indítanak Bécsből Budapestre? – Fernandez döbbenetét látva gyorsan közölte. – Ne aggódjon, ezt nem a fodrászomtól tudom, hanem a masszőrömtől. Ugyanis, ha nem haragszik, én ebben az ügyben sem Di Piemonte atya szolgálatait vettem igénybe.

Fernandez összeomlott.

– Mit óhajt excellenciád?

– Csak atya, hiszen barátom vagyunk.

– Mit óhajt, atya?

– Szóljon oda az osztrák egyháznak, hogy szervezzenek ők is konvojokat. De gyorsan! Ez az ügy sem csúszhat ki a kezünkből!

Previous Story

Tizedik fejezet

Next Story

Tizenkettedik fejezet

Latest from Bolha

Ötödik intermezzo

Amely nem jelentéktelenebb formátumú helyre, mint a Parlament férfi vizeldéjébe kalauzolja az olvasót. Ez a különleges

Huszonhatodik fejezet

Amelyben végre fény derül mindenre, beleértve a menekültválság néven támadt világméretű krízis kiváltó okait és azt

Huszonötödik fejezet

Amelyben fény derül egy titkos kormányközi megállapodásra, ami egyúttal lerántja a leplet arról a titokról is,

Huszonnegyedik fejezet

Amelyben sok mindent megtudunk azokból a rejtélyes összefüggésekből, amelyek eddig csupán tudat alatt nyugtalanítottak bennünket, sőt,

Huszonharmadik fejezet

Amelyben a berlini Alexanderplatzon sorsdöntő történelmi eseményeknek leszünk szemtanúi, ám ezek gyorsan átalakulnak magán – vagy