Mindez csupán a látszat, mely csalfa és kacér, akár az alföldi menyecske, ha a közmunkát végző ura távollétében egyedül kell megküzdenie a magánnyal. Ilyenkor kiáll az utcára, és addig mórikáltatja magát, amíg a postás vagy az önkormányzati ordonánc le nem száll a biciklijéről és oda nem szédeleg hozzá valami kedveset és szépet mondani.
Gyökös őrmester házas ember volt, Rideg zászlós pedig elvált, de ez nem tartozik szorosan ide. Történetünk folyománya szempontjából viszont rendkívül fontos körülmény, hogy ama bizonyos kudarccal végződött vallatás után mindkettőjüket pszichológiai alkalmassági vizsgálatra küldték, mert a vallatószékről írt jelentésük valahogy szétfeszítette a racionális észjárás kereteit. De az alkalmasságuk ellenőrzésére sosem került sor: az ügy másnapján ukáz érkezett Budapestről, hogy Gyökös őrmester és Rideg zászlós azonnal jelenjen meg a Magyar Nyilvános Szolgálat Bem téri központjában.
A két fakabát egy árva szót sem értett ebből az egészből, és a főnökük is csak hümmögött.
– Biztosan egy régi ügyetek lesz, fiúk. Talán ráléptetek valami nagykutya farkára, vagy egyéb kiálló testrészére – humorizált a főnök, akit beosztottjai Cincellér századosnak szólítottak, és sosem tudták, mikor viccel és mikor gondolja komolyan. – Kapjátok össze magatokat, és szerepeljetek úgy, mint Jászai Mari A világot jelentő deszkák című színdarabban. Ha valami gond lesz, például kiderül, hogy a fazon, nem csak nagykutya, hanem bernáthegyi, mondjátok azt, nem emlékeztek semmire. A jelentéseket ebben a számítógépes világban már könnyű átkozmetikázni.
A százados eztán egy unott kézmozdulattal elbocsátotta a kissé meglepett beosztottjait, akik később rendőrös fapofával, de nyugtalan lelkiállapotban kászálódtak be a szolgálati Opelbe, hogy Jánoshalma, Soltvadkert és Kecskemét érintésével Budapest felé vegyék az irányt. Mi sem természetesebb, mint hogy közben azon témáztak, mi lehet ennek a különös idézésnek az oka.
– Bernáthegyi kutya legyek, ha nincs köze a menekültekhez – mélázott Rideg zászlós.
– Én is erre vetek – dörzsölte az állát Gyökös őrmester, mint mindig, amikor gondterhelt volt. – Véletlenül megverhettünk valakit, akiről kiderült, hogy a katari emír unokaöccse. Esetleg a pestiek tudomására jutott, hogy gallyra vágtuk azt a szupermodern vallató berendezést.
– Ne hülyéskedj! Az a vacak használhatatlan volt, különben nem passzolták volna ide.
– Logikus, mint a vesztés orosz rulettben. De figyelj csak: nem lökünk be Soltvadkerten egy franciakrémest? Tudok egy príma cukrászdát itt a közelben.
– Benne vagyok. Már úgy is ki kellene csavarnom a zoknit – adta beleegyezését Gyökös őrmester, és visszavette a sebességet.
Amíg a két rendőr a franciakrémest kanalazva tovább gyártja a hipotéziseket, kanyarodjunk vissza az időben – megtehetjük, nemde bár? – és fedjük föl e különös esemény előzményeit. Ehhez viszont helyszínt kell változtatnunk, amit szintúgy megtehetünk, nem kerül sem pénzbe sem fáradságba. A Magyar Nyilvános Szolgálat Bem téri székházának egyik eldugott irodájában vagyunk, ahol Tikvanek hadnagy elgondolkodva hajol papírhalmokkal roskadásig megpakolt íróasztalára, és egy ülepnyi tisztán hagyott helyen a laptopját bámulja. Szája szegletében félig szívott Pall Mall fityeg, a hamu rászóródik a gép gombjaira, de a hadnagyot ez nem zavarja. Különös transzban van, amit nem lehet mással, mint az új munkahely által gerjesztett bizonyítási vággyal magyarázni. Az előbb fejezte be két nemzetbizonytalansági – ez a nyilvános szolgálat tartópillére – szempontból gyanús alak, bizonyos Kurta Frigyes Kenéz és Fáin Szabolcs kihallgatását, és most a tőlük hallott adatokat egyezteti a Szolgálat adatbázisában szereplő rekordokkal. A bevitt paraméterek alapján – amelyek alapján a kihallgatás alapjául szolgáló telefonhívás minden bizonnyal élen jár – kirajzolódni látszik egy, azaz két személy, akik már évek óta a magyar bűnüldözés reflektorának fényében sütkéreznek. Az a mobil ugyanis, amelyen ez a két alak Djokovicsot felhívta (még egyszer hangsúlyozzuk: nem a teniszező, csupán a névrokona!), bizonyos Krecsovics Szvetozár nevén volt nyilvántartva. Az adatbázisban az is szerepelt, hogy Krecsovics ezt az eszközt tíz százalékos börtönkedvezménnyel vásárolta röviddel a Gyorskocsi utcai fegyintézetből történt szabadulása előtt.
Az ügybuzgó Tikvanek hadnagy mi sem könnyebb alapon rákeresett, hogy miért is ült ez a két alak több mint nyolc évet, és pillanatokon belül megtudta, hogy tetemes bűnlajstrom színesíti a múltjukat. Innét már csak egy lépés volt rápergetni a gépet arra, hogy dobja ki az ügyükben érintettek neveit. Elkerekedett szemmel bámulta, ahogy a lista megtelik nevekkel: Bodzai Sándor, Tóth Gyula, Krecsovics Szvetlána, Boldogvölgyi Anna, Sághy Márton meg két rendőr, Gyökös Dávid őrmester és Rideg Zalán zászlós meghallgatottként szerepeltek a Krecsovicsok kontra Magyar Állam ügyben.
Tikvanek hadnagy szeme úgy kinyuvadt, hogy szinte koppant a laptop kijelzőjén: Sághy Márton! A hulla, akit brutális szellemességgel nemrég nyuvasztottak ki a Széchenyi fürdőben! A hadnagy rögtön összerakta mozaikdarabkákból a képet, amely leginkább Picasso Avignoni kisasszonyok című produkciójára emlékeztetett. Azzal tisztában volt, hogy a gyilkossággal csaknem egy időben szabaduló két Krecsovicsnak nem állhatott érdekében az ügyükben marginális szerepet játszó Sághy Mártont eltenni láb alól, már ha egyáltalán ilyesmiben gondolkodtak. Az adataik szerint börtönéveik alatt alapos intellektuális fejlődésen mentek keresztül, ami szintén gyilkosság gátló tényező. Ha valakire, talán az őket egy máig tisztázatlan karambol következtében lebuktató Tóth-Bodzai kettősre orrolhattak, de főleg Tóthra, mert ő – a dossziéban szereplő adatok szerint – bizalmas kapcsolatban áll a testvérükkel, Szvetlanával. A két keményfiú ezt biztos nem nézte jó szemmel.
