A hadnagy tehát itt tartott eligazítást Gyökös őrmesternek és Rideg zászlósnak, amely szó szerint így hangzott:
– Biztosan csodálkoznak, hogy idehívtam magukat, mégpedig egy olyan ügy miatt, amire aligha emlékeznek. A Krecsovicsok kontra Magyar Állam perről van szó. Az akták szerint maguk ketten tevékeny szerepet játszottak abban, hogy az a két bűnöző bíróság elé kerüljön.
– Halványan rémlik valami – dörzsölte meg az állát Gyökös őrmester. – Nem arról az ügyről van szó, amikor ez a két ürge hajtóvadászatot indított egy balek ellen, aki fölcsinálta a hugicájukat?
– Igen, ők azok! – kapcsolódott be Rideg zászlós. – Szerb módon próbáltak elégtételt venni a palimadáron, de bekavart az ügybe egy véletlenül arra járó idegen. A vallomásuk szerint a kiskunhalasi állomás vizeldéjében a szerbek már javában verték kifelé a szuszt ebből a Don Juanból, amikor betoppant az a másik, hogy is hívják…
– Bodzai Sándor – böngészgette a papírjait Tikvanek hadnagy.
– Na, ez a Bodzai éppen akkor lépett be a klotyóba, amikor a szerbek már sarokba szorították ezt a…
– Tóth Gyulát?
– A nevére már nem emlékszem, de lehet, hogy így hívták. Szóval, ez a Bodzai valami hülye ötlettől vezérelve hátulról úgy megcsapta a szerbeket, ahogy az áram a félnótás Tóni bácsit, amikor kétszázhúsz voltot vezetett a saját kilincsébe. Nagy baromság volt beavatkoznia, mert két nemzetközileg körözött bűnözőről volt szó, akik akkor ugyan elpucoltak, de nem adták föl a dolgot.
– Így alakult, hogy Tóth és Bodzai sorstársak lettek egy olyan ügyben, ami jól fölbolygatta az életüket – bólintott Gyökös őrmester.
– A peranyag szerint a szerbek egy budapesti autósüldözés után buktak le, amikor az Alagút Clark Ádám téri bejáratánál belerohantak Tóthék kocsijába.
– Úgy van, most már határozottan emlékszem – mondta Rideg zászlós a húgyszagtól prüszkölve. – Csak azt nem értem, miért fontos ezt a pitiáner ügyet itt, ebben a szigorúan félreeső helyen megtárgyalnunk? Már a maga idejében is olyan jelentéktelen volt, mint a bolha köhögése.
– Az meglehet, csakhogy a bolha mindig kétszer köhög, és másodszor akkorát, hogy lepotyognak tőle a cserepek a katedrálisról.
– Hogy érti ezt? – ráncolta a homlokát Rideg zászlós.
– Nemrég igen bizarr gyilkosság történt a Széchenyi fürdőben: egy vendégnek nagy nyomású kompresszort dugtak a hátsójába. De a legnagyobb furcsaság mégsem ez: a hullából egy gombócba gyűrt bibliaoldalt halászott ki a boncmester, és most jön a lényeg uraim: ez a fazon, Sághy Márton, a maguk Tóth Gyulájának és Bodzai Sándorának jó ismerőse volt, ráadásul miközben a helyszínelést végeztük, ezek ketten ott ólálkodtak a környéken!
– Ez nagyon érdekes, mi több elgondolkodtató – mélázott Gyökös őrmester. – De ha arra próbál kilyukadni, hogy közük lehet-e a gyilkossághoz, az kell, mondjam: nem nézem ki belőlük. Tóthnak ugyan vannak kisebb ügyei, de nem egy nagy kaliber, az a másik, a Bodzai meg egy elcseszett balfék.
– A látszat néha csal uraim – tömködte bele a papírjait az oldaltáskájába a hadnagy, mintegy jelezve, hogy részéről a tényfeltárásnak vége. – Ezt a két alakot mindenképpen elő kell keríteni. Mivel a két szerb nemrég szabadult, komoly esélye van annak, hogy megpróbálnak bosszút állni a lebuktatóikon, tehát a tandemnek rejtőzködnie kell. És mivel itt vannak Budapesten, mit gondolnak, hol tudnak manapság a legbiztonságosabban meghúzódni?
– Az utcán, a tömegben – dörmögte Rideg zászlós. Valahogy nem volt kedve az pesti utcákon grasszálva keresgélni ezt a két alakot.
– Az se’ rossz, de a legtutibb a migránsok között! – emelte föl a mutatóujját Tikvanek hadnagy. – Száz az egyhez, hogy most is itt lófrálnak a Keleti környékén. Maguknak az lesz a feladatuk, hogy kipécézzék és előállítsák őket, aztán mehetnek vissza Bácsalmásra.
– Már megbocsásson, de ha megjelenünk így odakint – tárta szét a karját az őrmester –, szétszednek bennünket, mint kutya a tollseprőt.
– Természetesen nem egyenruhában kell dolgozniuk – mondta Tikvanek, és rövid babrálás után elővett a táskájából két 3XL-es méretű, Angela Merkel képével díszített pólót. – Át kell alakulniuk migránsokká. A pólók elejére arab, fárszi és bengáli írásjelekkel rányomtattuk a HILFE MERKEL! feliratot, a hátuljára meg arab, fárszi, bengáli nyelven azt, hogy MAGYAR, MIGRÁNS KÉT JÓBARÁT. Ebben a gúnyában nem esik bántódásuk. Aztán itt van két étkezési kártya, amivel ingyen falafelt és kuszkuszt vételezhetnek minden menekülttáborban Horgostól Münchenig. Ha esetleg elhúzódna az akció, ez megoldja az ellátásukat.
– És mi lesz az édességgel? – kérdezte Gyökös őrmester némi csalódottsággal a hangjában. – Például, esznek-e ezek a népek fánkot?
– Tudtommal nem – mondta Tikvanek bizonytalanul –, de a segélyszervezetek rendszeresen ellátják őket halvéval meg baklavával. Gondolom, ez is megteszi.
Gyökös őrmester csalódottan horgasztotta le az orrát. Már eddig is túl sok időt bekkelt ki fánk nélkül, és most további gyötrelmeknek nézett elébe.
