– Még szép! – húzta elő Rideg zászlós az övét. – Tavaly vettük tíz százalékos fakabát-kedvezménnyel.
– Remek! Akkor mostantól a közösségi médiában tartjuk a kapcsolatot. Gyártottam egy Facebook klubot, Szórakoztató Füzetek néven keressenek rá. Ide föltettem Tóth és Bodzai pofáját profilképnek. Ha valakit gyanúsnak találnak, tegyenek úgy, mintha szelfiznének, és vessék össze az ipsét ezzel a profillal. Menni fog?
– Ha lesz elég térerő.
– A migránsok csak olyan vonalon közlekednek, ahol csúcs a térerő, úgyhogy ne aggódjanak. És most nyomás, kapják el annak a két semmirekellőnek a grabancát! – rendelkezett Tikvanek hadnagy, aztán magára hagyta a meglepetéstől és a tömény húgyszagtól egyaránt kábult rendőröket.
A két zsernyák röviddel ezután a Keleti pályaudvart egy lázálom díszletévé változtató migránstábor közepén találta magát. Úgy ácsorogtak ott a 3XL-es Angela Merkel-nyomatú pólójukban, mint két Michelin gumifigura. De azt azért meg kell jegyezni, hogy Tikvaneknek igaza volt: ez az öltözék teljes immunitást biztosított, mert bár körülöttünk mindenki óbégatott és lüktetett, őket senki nem vette észre.
– És most hová, merre? – vakargatta az állát Gyökös őrmester. Bármerre fordult, mindenütt hozzá hasonló Merkel-pólós alakokat, vagy tarka fejkendős, sátorszoknyás asszonyokat látott, akik körül, vadul kergetőztek a portól szürke hajú gyerekek.
– Próbáljunk meg áttörni azon a csoporton, akiknek a krisnások kását osztogatnak, és az imádkozókat megkerülve eljutni a vízcsapig. Szomjas vagyok – mondta a zászlós.
– Ne menjenek sehová! – rivallt tárjuk egy érdes hang.
Riadtan fordultak hátra. Egy burkás afgán öregasszonyt láttak maguk előtt, aki tepsi méretű csomagot szorongatott a hóna alatt.
– Mi lenni szír menekültek, nem tudni mádzsáru – hebegett az őrmester, mire az öregasszony határozottan bokán spiccelte.
– Ne játszd az eszedet fiam, én vagyok az Róza néni! – sziszegte.
– Róza néni?! De hiszen maga… maga meghalt! – nyögte az őrmester, és gyorsan keresztet vetett.
– Ha meghaltam volna, hogy lehetnék itt, ráadásul fényes nappal?! A kísértetek éjfél után közlekednek, az első hajnali kakasszóig, te mamlasz!
– Na jó, tegyük fel, hogy nem halt meg – kapcsolódott a beszélgetésbe a fölvilágosultabb Rideg zászlós. – De akkor mire volt jó az a cirkusz a temetéssel, meg a halotti menettel?
– Nincs időm erről fecsegni – mondta Róza néni mérgesen. – Meg foglak bízni benneteket egy feladattal: el kell vinnetek egy csomagot Berlinbe.
– Csakhogy mi nem megyünk Berlinbe! Szolgálatban vagyunk! – replikázott az őrmester.
– Ugyan már fiam! Tudom, hogy az unokaöcsém meg a barátja után szaglásztok, és ők Berlinbe tartanak, úgyhogy nektek is arrafelé mutat a szekeretek rúdja. Ezt a csomagot eredetileg rájuk szerettem volna bízni, de a helyzet másként alakult. Élet-halál kérdése, hogy a küldemény eljusson Berlinbe.
– Mi van abban a csomagban, Róza néni?
– Egy oldal szalonna.
– Maga viccel? Csak nem képzeli, hogy egy oldal szalonnát végigcipelünk egész Közép-Európán?!
– Mondtam: ez élet-halál kérdése.
– Miért lenne az?
– Mert ez speciális mangalica-szalonna. A józan gondolkodású német ellenzék mintadarabként fogja használni azokhoz a reformtörekvésekhez, amelyekkel elvehetik a migránsok kedvét Európától. A hagyományos szalonnától eltérően ebben nincs rossz koleszterin, így sem az EU-nak, sem a németeknek nem lesz ellenérvük a fogyasztásához. Nem kell hozzá sok idő, és nem lesz kapható olyan élelmiszer a szupermarketekben, amely ne tartalmazna mangalicazsírt vagy mangalicaszalonnát. Mindez pedig azt vonja maga után, hogy a migránsok számára az öreg kontinens tisztátalan, gyűlölt hely lesz, és nem kívánkoznak ide.
– Maga egy javíthatatlan álmodozó, Róza néni. Már akkor is az volt, amikor azt a rengeteg följelentést írta, megalapozva ezzel évtizedeken át tartó munkakapcsolatunkat – nevette el magát Rideg zászlós. – Őszintén szólva, én nem hiszem, hogy egy oldal szalonnától megváltozhat a történelem folyása, de ha ez magának szívügye, üsse kavics, hajlandó vagyok elvinni ezt a pakkot egészen Berlinig.
– Tudtam, hogy nem hagytok cserben, bár, ha már így kiforogta a szó, azokkal a följelentésekkel azért nem foglalkoztatok elég lelkiismeretesen, de most már bánja a kánya! Sokkal fontosabb dolgaink is vannak manapság. A csomagot kedden délben kell átadni az Alexanderplatzon, és ne bontsátok föl, ha kedves az életetek! – mondta Róza néni, aztán, mint a csík befúrta magát a migránsok közé, és eltűnt a szemük elől.
– De kinek adjuk át, Róza néni? – kiáltott utána a zászlós, ám belátta, hogy ezzel már elkésett. Ott maradtak a tömegben egy nagy tábla gondosan becsomagolt mangalicaszalonnával.
– Most még ez is – forgatta a pakkot a zászlós. – Ráadásul nem is tűnik szalonnának. Túl kemény és szabályos. Mint egy doboz.
– Azért én kibontanám. Kicsit habókos az öregasszony, még az is kitelik tőle, hogy pokolgépet ábdáljon össze.
– Ne essünk túlzásokba! Valóban szalajt egy kicsit, de ártalmatlan. Évtizedekig abban a hitben élt, hogy valaki fölgyújtotta az udvarában a kazlat, és gyártogatta a följelentéseket.
– Mi pedig mindegyiket kidobtuk, mert átláttunk a szitán.
– Utólag is azt mondom, helyesen cselekedtünk, de ezt a szalonnás játékot nem csinálom végig. Bontsuk ki!
A figyelmeztetéssel mit sem törődve letépték a csomagról a zsírpapírt és szinte kővé dermedtek a rémülettől: a borítás alól egy 19. századi vagy még régebbi, kapcsos Biblia bukkant elő.
