– Az egyetlen dolog, amit jól csináltál, hogy ezt a helyet választottad. Itt el lehet vegyülni.
Ebben a pillanatban egy söröskorsót szorongató férfi felordított, majd szabad kezével – amelyben Tippmix szelvényét szorongatta – a hatalmas laptévé felé hadonászva dörgedelmes turáni átkokat szórt a közvetítésben látható két csapatra, végül a földre dobta a szelvényt, hogy azon újabb heves káromkodások közepette járja el a Kállai kettőst. E rövid jellemzésből az olvasó talán már sejti: Körvtvélyessy az angyalföldi Törpe kocsmába szervezte a találkozót, amely kocsmát a Második intermezzóban ismerhettünk meg. Fernandez oda sem nézett a szerencsétlenül járt szerencsejátékosra, folytatta Körtvélyessy kihallgatását.
– Nos, nincs semmi mondanivalód? – Várt egy picit. – Ugye, azt tudod, hogy a Társaság nagyon számított rád. Tudod, ugye, hogy kiemelt feladatot kaptál?
Körtvélyessy bólintott, de szólni nem mert. Fernandez folytatta.
– Tudod, az apám még rabszolga módra dolgozott egy brazíliai kávéültetvényen. Egy favelában laktunk, az apám ácsolta viskóban tízen húztuk meg magunkat, és azokban az utcai játékokban, amelyeket a fiúk játszottak… nos, ezekben nem volt könyörület. Tudod te, mit jelent így élni? – Egészen közel hajolt Körvélyessyhez. – Sejted legalább?
Jamal Mohamed megrázta a fejét.
– Én futballista akartam lenni, az apám papnak adott. De nem bántam, mert elkerültem otthonról. A puszta szerencse, vagy az Isteni gondviselés (ki tudja!) vitt Argentinába. Tudod te, mibe került úgy megtanulnom a spanyolt, hogy argentinnak higgyenek? – Megint Körtvélyessy arcába hajolt. – Sejted?
Amaz fejet rázott.
– Bergoglio bíboros jó ember, csak egy kicsit naiv – folytatta a vatikáni ember. – Segítettem rajtam, de az Illumináltak, akikkel Buenos Airesben találkoztam, többet tettek értem. Ők az igazi testvéreim, és az övék az igazi hatalom. Pedig a Szentatyát még arra is rábeszéltem, hogy az Atlético de Madridnak szurkoljon. Édes Istenem, hány meccset izgultunk végig együtt! De az Illumináltak között több a szurkoló testvér, őket nem kellett rábeszélni, tudták maguktól. Gondolod, hogy eljátszanám mindezt? – Közel hajolt. – Szerinted eljátszanám ezt miattad?
Körtvélyessy alázatosan előre hajolva rázta a fejét.
– Azt üzented, megvan a két jómadár – keményedett tovább Fernandez hangja. – Azt mondtad, elkaptad a két magyart.
– Én nem tehetek róla.
– Hát persze. Végül is mindegy, hogy tehetsz-e róla. – Megint várt. – Pontosan tudtad, mire készülnek, igaz?
Jamal bólintott.
– Tudod, hogy ha nem fogjuk meg őket, a Társaság egész tervét veszélybe sodorhatják, igaz?
Jamal bólintott.
– És mégis hagytad, hogy kicsússzanak a kezeid közül!
– A szerbekkel nem számoltam – nyögte Körtvélyessy.
– Azt látom – zárta le a beszélgetést Fernandez. – Elveszem tőled az ügyet, mostantól ezt magam intézem. A számlát te fizeted.
Felállt, köszönés nélkül sétált ki az ajtón. A bejárattól jobbra, a cukrászda előtt három nagydarab, kopasz férfi várakozott. Fernandez úgy tett, mintha a nemzeti dohányboltba tartana, közben súgta oda nekik.
– Ne odabent dolgozzátok meg, várjátok meg, amíg kijön!
Ezután a lépcsőn leereszkedve, a kis mellékutcán átvágva és a panelházak között átbújva a gyepen a kutyafuttató irányába kezdett sétálni, hogy amíg a megfelelő helyre taxit rendel, még lebonyolítson egy telefont.
– Központ? – szólt bele a kagylóba. – Itt az F-2345-ös.
– Azonosítva. Hallgatom, F-2345-ös – felelte egy női hang.
– Irene, te vagy az? – csodálkozott Fernandez. – Nem tudtam, hogy ma te vagy szolgálatban.
– Ne személyeskedjen, F-2345-ös, mit az óhaja.
– Nos, rendben. Tudnál nekem foglalni még ma estére Budapestről Berlinbe egy repülőjegyet? Tudod, Berlinbe… Emlékszel, amikor a Spree partján, a múzeumszigetnél…
– Ne személyeskedjen, F-2345-ös! Induljon a reptérre, útközben közlöm a járatszámot. Vége.
Csend lett az éterben, ám a készülék néhány pillanat múlva megszólalt. Fernandez meg sem nézte a kijelzőt, szíve azt remélte, máris Irene hívja vissza, ezért óvatlanul és bizalmaskodó hangnemben szólt bele:
– Hallgatlak, édes.
– Itt a W-9711 – válaszolta egy idősebb férfihang.
– Jelentsen, W-9711! – vált tárgyilagossá Fernandez hangja.
– Pozícióm továbbra is Bécs, Ausztria – közölte szárazan az illető. Olvasóinknak történetünk ezen a pontján talán már nem meglepő, hogy W-9711 nem volt más, mint a derék Hans Lehner, más néven Hansy bácsi, aki Dzsúliót és Leandrót kistafírozta Bécsben. Szakszerűen jelentett tovább. – Jelentem, a B-terv van érvényben. Ismétlem: a B terv van érvényben. A két keresett személlyel kontaktusba léptem állomáshelyemen. A kontaktus során a parancsnak megfelelően jártam el.
Akkor tehát Prága felé irányította őket – lelkesült fel Fernandez.
– Remek munka, W9711-es – mondta. – Egyéb jelenteni való?
– A keresett személyek számára kisebb készpénz összeget adtam át digitálisan jelölt bankjegyekben. A követési adatok a zárt rendszerben a 72-es kódú felületen láthatóak.
– Nagyszerű munka, leléphet – közölte derűsen Fernandez, és fellelkesülve tárcsázta újra a központot. – Berlini jegy törölve, édes. Prágába foglalj, kérlek! Ja, és negyedóránként jelentést kérek a zárt rendszer 72-es kódú felületén követett két személyről. Most megcsípem őket.
A Prágát jól ismerők körében köztudott, kedves Olvasó, hogy ha a vonat úgy reggel hat óra körül megérkezik a hlavní nádražíra, vagyis a központi pályaudvarra, a derék utazó pedig szépen lassan kezdi öszeszedni a holmiját, esetleg meg is mosdik a pályaudvari mosdók egyikében, majd szépen komótosan sétál át a Vencel téren, pontosan hét órakor érkezhet az U Pinkasů vendéglőhöz. Ki tudja, minek köszönhető, de a Budapestről érkező nemzetközi vonat menetideje éppen így van beállítva, és ennek a Magyarországról átrándukók igen-igen örülnek. Az ízvadászok ugyanis a kiválő cseh író, Bohumil Hrabal egyik írásából tudhatják, hogy minden ínyenc életében eljön az a pillanat, amikor hétköznapi ízekre kezd vágyni. Ilyenkor – pedig írja az író – éppen az a legcészerűbb, ha az ember beül reggel hétkor a Pinkasba, iszik egy korső sört, eszik egy gulascht, majd iszik még egy sört, mielőtt menne a dolgára.
