Hát nem ó, meglepett olvasó! Az afgán-magyarok nem adják meg magukat ilyen könnyen, ha pedig két víg kedélyű, jó szándékú író úgy határoz, hogy kiírja őt egy majdan Nobel-díjat érő, a megfilmesítési jogdíjak miatt pedig kész vagyonnal kecsegtető kalandregényből, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaküzdje magát. Nem tudni, milyen lett volna a történelem folyása, ha ez a tulajdonság a Beatlesek eredeti dobosában, Pete Bestben is megvan. Ő az a fazon, akinek Brian Epstein azért kötött útilaput a dobverőire (hehe!), hogy Ringo Starnak helyet biztosítson. Pete szépen visszament péknek Liverpoolba, pedig ahogy Lenin elvtárs a kertjébe labdát dobó gyerekek közé, ő is akár a gombafejűek közé lövethetett volna. Képtelesen persze, mondjuk úgy, hogy ádáz harcot folytatva visszaverekszi magát a bandába. Vele talán a Beatles megmarad egy éktelenül csörömpölő vidéki garage bandnek, vagy még ma is egyben van, mint a Rolling Stones. Ki tudja, miként alakult volna jövő, ha egy ember elhatározása másként alakul.
Körtvélyessy Jamal Mohamed nem volt Pete Best, hanem egy büszke afgán, akiben a dacos kivagyiság előnyösen keveredett a magyaros meggondolatlansággal.
Csakis emiatt zörgetett be a MANYISZ-ba, és tett részletes, tényfeltáró vallomást a meglepetését ügyesen palástoló Tikvanek hadnagy előtt.
– Szóval azt mondja, maga félig afgán, félig pedig magyar – böngészgette a hadnagy a jegyzeteit. A MANYISZ-nál biztonsági okokból a fontos iratokat mindig papírra jegyzetelték, és zaccosan itták a kávét.
– Nem egészen – pontosított Körtvélyessy. – Az apám a nyolcvanas évek végén Bangladesben volt kiküldetésben. Egy ottani spermabanktól próbált nagyobb államkölcsönt szerezni az e tekintetben is csőd szélén álló magyar nemzett(sic!)gazdaságnak, de a vége az lett, hogy egy harmadosztályú tamil kupiban kötött ki. Ott ismerte meg az anyámat, aki adminisztrátorként dolgozott a személyzeti osztályon. Egymásba szerettek, és ahogy férfiemberek esetében szokás, apám meglobogtatta előtte a házasságot, de a végén inkább meglépett és Indián keresztül elefántháton Afganisztánba menekült. Anyám a nyomokat követve könnyen megtalálta, de mivel apám akkor már nyakig merült a kibontakozó peresztrojkába, a házasságból nem lett semmi. Az öregem tehát sosem vette el anyámat, és sokáig azt sem tudta, hogy én vagyok. Tizenéves voltam, amikor a kabuli metróban véletlenül egymásba botoltunk. Apám ekkor a nevére vett, és elintézte, hogy Pestre jöjjek tanulni. Az ELTE Amerikanisztika Tanszékén végeztem, de apám halála után hazamentem anyámhoz.
– Értem – bólintott Tikvanek, pedig nem is értette. – Aztán megismerkedett ezzel a hogyishívjákkal…
– Juan Augustin Fernandezzel – mondta az afgán-magyar. – Akkoriban a vatikáni rádió gyermekkórusát vezette, de valamilyen molesztálási ügy miatt egy ideig Kabulban jegeltették. Egy afgán sörözőben ismerkedtünk meg, ami azóta megszűnt. Kiderült róla, hogy imádja a sivatagi kultúrát meg a kecskesört.
– Értem – bólintott ismét Tikvanek, pedig fogalma sem volt mi lehet az a kecskesör. – Hol és mikor szervezte be magát ez a Fernandez?
– Ott rögtön, a harmadik kecskesör után. Egyszer csak azt monda, mit szólnék, ha mondana egy társaságot, amely azon mesterkedik, hogy gyökerestől tépje ki a kereszténységet a világ potrohos testéből.
– Hm, ez egészen költői – morfondírozott Tikvanek, és gyorsan rákeresett a potrohos kifejezésre a Google-ben. Első helyen egy ismert magyar politikus képét dobta ki a gép, aki ráadásul nem is volt potrohos. Ellenpróbaként rögtön rákeresett az anyaszentegyházra is. Némi görgetés után itt is előjöttek az ismert és kevésbé ismert politikusok. Tikvanek ebből arra következtetett, hogy az afgán-magyar igazat beszélt: a hitéletet globális szinten teljesen átszőtte a politika.
– Mi tagadás, kapva kaptam az alkalmon, mert minden vágyam azt volt, hogy borsot törjek az elkényelmesedett és elfajzott hitetlenek orra alá. Más szóval: hittem az ügyben, pedig hamar kiderült, hogy ez az egész, amit Fernandez az Illumináltak Társaságaként emlegetett csak néhány unatkozó milliárdos ötlete volt. Azt találták ki, sportot űznek abból, hogy kisebb-nagyobb változtatásokat csempésznek a Biblia eredeti szövegébe. Ártatlan viccnek szánták, de az irányítás hamar kicsúszott a kezük közül, és ebben Fernandeznek óriási szerepe volt. Ő ugyanis sértődésből vagy egyéb ok miatt komolyan vette az egészet. Egyre inkább magához ragadta a szálakat, és mert a Vatikánban ekkor már kulcspozíciót töltött be, gyorsan és akadálytalanul dolgozhatott. Meghamisította a pápai rendeleteket, és szegény XVI. Benedekkel aláíratott egy titkos enciklikát az összes forgalomban lévő Biblia szavatossági cseréjéről. A vatikáni adminisztráció ebből csak az üzletet látta, mert irdatlan mennyiségű pénz ömlött be a lecserélt Bibliák után beszedett illetékből, ám ezt a Szentszék belső ellenzéke kiszimatolta és XVI. Benedeknek mennie kellett. A világ ezt másként tudja, de higgye el, ez a teljes igazság.
– Ha igaz, amit mond, ez a Fernandez maga az sátán!
Tényleg kezd tisztulni a kép. Most már csak az a kérdés, mi lesz a végkifejlet Berlinben 🙂