Huszonkettedik fejezet

Amelyben hőseink javarészt családi ügyekkel foglalkoznak, vagy ha precízebbek akarunk lenni – márpedig miért ne akarnánk? – akkor nosztalgiáznak. Egy villanásra föltűnik Leandró volt felesége is, de mivel a történet Berlinben kanyarog, szereplőink nem úszhatják meg a magyar vonatkozásokkal is bíró helyi futballklub delejes hatása nélkül. Mindeközben ott ólálkodik körülöttük a fő-főgonosz.
– Apa leszek – lehelt átszellemülten, és némileg még lihegve Dzsúlió, amint az S-Bahn a Spree felé kanyarodott velük. Aztán hirtelen összeugrott a tekintete, Leandróra nézett, és még átszellemültebben közölte: – Te jó ég, nem: már apa vagyok. Született egy kisfiam.

– Micsoda? – csodálkozott el Leandró.

– Van egy kisfiam. Filozófiát tanul az egyetemen.

– Most született és már egyetemre jár?

– Persze. Illetve dehogy! Egyetemre jár, csak most tudtam meg, hogy megszületett.

– Zavaros ez nekem – vetett egy pillantást az üvegen át a közelgő Oberbaumbrückére Leandró. – Inkább azt mondd meg, hová megyünk?

– Hát… töprengett el Dzsúlió –, én amondó vagyok, hogy tűnjünk el a városból! Róza néni Bibliája odaveszett Prágában, a Krecsovicsok a véremet akarják, vagy ami még rosszabb, a micsodámat. Szvetlana már nem szeret, és ahogy ismerem, az elmúlt húsz évben ellenem nevelte a gyereket is. Semmi értelme itt maradni.

– Jó, de mi a terved?

– Az a tervem, hogy ezután kiégett, szomorú szívű, titokzatos és magányos hősként járom a világot.

Leandró végigmérte barátját.

– Ez most komoly? – kérdezte?

– A legkomolyabb. Olyan leszek, mint a Volt egyszer egy vadnyugat Harmonikása…

Összenéztek, majd a következő pillanatban – hosszú utazásuk alatt első ízben – egyszerre buggyant ki belőlük a nevetés. Tiszta szívből, felszabadultan vihogtak, Leandró a térdét is csapkodta, Dzsúlió pedig rohamokban köhögött. Leandró fuldoklás közben kérdezte meg:

– Na jó, de akkor komolyan: mi a terv?

– Veszek magamnak egy Hertha pólót.

– Mi van?

– Miért kérsz te is?

– Dehogy!

– Csak azt ne mondd, hogy a Bayern Münchennek szurkolsz, akkor örökre vége közöttünk mindennek.

– Dehogy szurkolok a Bayernnek, ember, arról van szó, hogy épp menekülünk.

– Pedig én anélkül nem megyek haza Berlinből. Már rég akartam egy ilyen pólót, csak nem tudtam rendelni. Soha az életben nem volt még bankkártyám. – Leandró hitetlenkedve nézte barátját, aki azonban nem hagyta őt túl sokáig bámészkodni. Belékarolt, és húzni kezdte. – A következő a Warschauerstraße, ott átszállunk az S5-re. Negyed órán belül a Hauptbahnhofon vagyunk, ott van egy Hertha shop.

Leandró szerette volna megkérdezni, hogy Dzsúlió honnan ismeri ilyen jól a város közlekedését, de amikor az ajtó kinyílt, és barátja kirántotta őt a peronra, a utolsó pillanatban még látott valamit, pontosabban valakit, ami e rövid idő alatt is megfagyasztotta benne a vért. Egy telt ajkú, sápadt bőrű, zöld szemű és vörös hajú nő volt, akit Leandró eme szempillantásnyi idő alatt felismert. Szólt is volna hozzá, de már későn, kiáltása elveszett a Warschauerstraße többszintes állomásrendszerének forgatagában. Ez a kiáltás így fest írásban lejegyezve:

– Anna!
Míg hőseink a meneküléssel és az átszállással voltak elfoglalva, érdekes jelenet zajlott az Alexanderplatz állomáson. A titokzatos kontaktszemélyre békésen várakozó Rideg zászlós megjegyezte:

– Láttad, amikor kiszálltunk, hogy a Hauptbahnhofon van egy Hertha shop?

– Láttam – bólintott Gyökös őrmester.

– Sosem szerettem a Herthát.

– Hogy-hogy? – kérdezett vissza Gyökös. – Játszott benne Király Gábor és Dárdai Pál. Most meg az a vezető edzője.

– Akkor sem.

– Akkor kinek szurkolsz?

– Hát a Bayernnek!

– Ajj, apám! – szisszent fel Gyökös. – Pont annak?

– Hát de miért?

– Minden kretén vagy a Barcelónának szurkol, vagy a Realnak vagy a Bayernnek, mi abban a kunszt?

– Jó csapat.

– Annyira, hogy a Bundesligát le se kellene játszani. Ki kellene írni, hogy a Bayern győzött, de nem játszhat, és akkor a többiek nyugodtan focizhatnának.

– Miért, te Hertha-szurkoló vagy – kérdezett vissza Rideg.

– Dehogy vagyok! Hajrá, Juve!

– Hát de az is folyton győz a Serie A-ban.

– Most már elegem van belőled – közölte Gyökös. – Az akció végéig nem akarok beszélni veled.

 

Az őrmester és a zászlós nem láthatta, illetve ha látta is, nem fogta fel, hogy ezekben a pillanatokban egy, az olvasó által már jól ismert alak lépdelt fölfelé az Alexanderplatz állomás egyik lépcsőjén. Mint mondottuk, rendőreink nem foghatták felérkezését, mivel nem ismerték őt, az pedig, hogy ez az alak az olvasó által már jól ismert, vajmi keveset segített rajtuk – gondoljuk csak végig ennek logikai-filozófiai lehetetlenségét!

Az alak egyébként vagy negyven perccel korábban érkezett a helyszínre, csak éppen a Schönefeld repülőtér felől. Az illető megtehette volna, hogy Rómából valamivel fényűzőbb körülmények között a Tegel repülőteret célozza meg, de nem akart feltűnést kelteni, ezért választotta a fapadost. Az Alexanderplatzra a tervezettnél korábban futott be, ezért lesétált a világórához, ahol egy okostelefont vett elő. Úgy tett, mintha az órát és a tévétornyot fotózná, valójában azonban a zárt láncú chat rendszeren keresztül a központot hívta, és kérte a korábban jelzett időpont megerősítését.  Megtörtént, a központ szerint a lenyomozott kontaktszemélynek negyven perc múlva kellett megérkeznie.

Pages: 1 2

Leave a Reply