Huszonharmadik fejezet

Amelyben a berlini Alexanderplatzon sorsdöntő történelmi eseményeknek leszünk szemtanúi, ám ezek gyorsan átalakulnak magán – vagy inkább személyes – jellegű történésekké. Ezekből aztán kiderül, hogy Dzsúlió és Leandró miként viszonyultak azokhoz a hölgyekhez, akiket a múltban szerelmükkel megkörnyékeztek, és akik miatt sekéklyes férfiúi tudatukon túlmenően képtelenebbnél képtelenebb kalandokba bonyolódtak.
– Szóval ez az a híres Alexanderplatz – sóhajtott Leandró és körülnézett. Nem tetszett neki ez a környék. Sokkal középkoriasabbat várt, olyat mint a madridi fő tér a régi városházával, de ha egyszer ilyen a trendi építészet, akkor nincs mit tenni.

A téren egyébként ordenáré módon nagy volt a nyüzsgés, és Dzsúlió rögtön észre is vett egy, azaz több ismerőst.

– Ne nézz oda! – mondta és megpróbálta minél kisebbre összehúzni magát. – Azok ott az én embereim. Őket hoztam át Szerbiából, amikor ez az egész elkezdődött.

Leandró természetesen odanézett, és a csoport észrevette. Többen is kiabálva, integetve jelezték, hogy eszük ágában sincs letagadni ezt a kétes értékű ismeretséget, de ami volt elmúlt, azokért a régi, furgonba zsúfolt időkért nincs harag. Egy fakírszerűen füstös képű ipse oda is sietett hozzájuk, és mindkettejüket karon ragadva bevonszolta őket a lármás csapatba.

– Mit mond? – kérdezte Leandró Dzsúliótól aggodalmaskodva.

– Csak keveset tudok fársziul, azt is inkább az altáji nyelvjárás szerint, de mintha azt gagyogná, hogy rettentően boldog, mert teljesült élete álma és ezt részben nekem köszönheti – mosolygott Dzsulió zavartan, és megadóan tűrte, hogy a füstös képű egy nagy nyálas csókot nyomjon az orcájára. Ezt aztán mások is követték, sőt ebből a kegyből – nem tudni, miért de Leandrónak is bőven jutott. Aztán az érdeklődés láthatatlan sugárfénye hirtelen elfordult tőlük, ám a zsivajgás nem csillapodott le, sőt, mintha fokozódott volna.

– Nagyon nem tetszik ez nekem! – kiabálta át Lenadró az egyik embergyűrű közepéből a másik embergyűrű közepében bukdácsoló Dzsúliónak. – Mintha egy beavatási szertartáson lennénk.

– Bizonyos értelemben ott is vagyunk – kiabált vissza Dzsúlió.  – Bár tényleg nem sokat tudok fársziul, arabul azért elboldogulnék a damaszkuszi halpiacon. Ezek a szírek azt kántálják, hogy mindjárt itt lesz Angela Merkel, aki a próféta után rögtön az első, úgyhogy mindnyájan készenlétben tartják a burnuszuk alatt a moblitelóikat, hogy szelfizhessenek vele egy jóízűt.

– Angela Merkel idejön?! – próbálta magát a hullámzó embertömeg felszínén tartani Leandró. – Már csak ez hiányzott! Húzzunk el innét, amíg rá nem döbbennek, hogy ebben a menekülttémában mi is sárosak vagyunk!

Csakhogy erre már késő volt: a tömeg, mint Mózes pálcája nyomán a Vörös-tenger, egyszer csak kettévált és az így keletkezett folyosó végén – csillámló dicsfénybe burkoltan – megjelent a német kancellárhölgy. A füstös képű fakír meg a társai nyomban körbevették, és szapora szelfigyártásba kezdtek. Úgy tűnt, a kancellár biztonsági embereinek csupán az a gyanús, aki nem szelfizkedik a nagyasszonnyal – egy keféivel hadonászó albán cipőpucolónak suba alatt le is kevertek egy nyaklevest –, úgyhogy Leandró gyorsan előhalászta a zoknija szárából az eléggé viharvert állapotban lévő mobilját, és amikor sorra került, engedelmesen odaillesztette az orcáját Angela Merkel agyonpúderezett arca mellé, és kattintott egyet.

A sors fintora úgy hozta, hogy ennek a jól sikerült felvételnek a háttérben a tágra meredt szemmel bámuló Dzsúlió is látszik, de csak halványan, elmosódottan. Az akció után Angela Merkel még gyorsan ráfirkantott egy-egy autogramot a fiúk pólójára, majd megtartotta híres beszédét a menekültek feltétel nélküli befogadásáról.

Az akkor már több ezer fősre duzzadt társaság ezt hangos ovációval fogadta, minek utána Angela Merkel az egész teret meghívta ingyen kávéra és balkavára, ezzel is demonstrálva, mennyire izmos a német gazdaság.

Dzsúlióék ezen az össznépi körtáncba alakuló rendezvényen már nem vettek részt. Amíg a menekültek a németek kedvelt slágerét, a Trallalát próbálták atrikulálni, a vendéglátóik pedig válaszgesztusként a Habibi nevű arab nótával ismerkedtek, ők négykézlábra ereszkedve, az ugrándozókat kerülgetve nagy nehezen eljutottak egy viszonylag félreesőbb helyre, és megpróbálták rendezni a soraikat. Azt még hallották, hogy a hangosbemondó angolul, németül, arabul meg fársziul is bemondja, hogy akik esetleg lemaradtak a szelfizésről ne keseredjenek el: a kancellárasszony hamarosan országjáró körútba kezd, és azoknak is időt biztosít a szelfizésre, akik ezt itt, az Alexanderplatzon valamilyen rajtuk kívül álló ok miatt elmulasztották.

– Nem hiszem, hogy ez lenne az a hely, ahol nekünk bármi keresnivalónk lenne – mérgelődött Leandró, ám ekkor újfent ismerősöket fedezett föl. Elanyátlanodva ücsörögtek a központi szökőkútnál, és bár Angela Merkeles póló feszült rajtuk, lerítt róluk, hogy magyarok.

– Nem hiszek a szememnek: törvényünk örökké éber őrei! – kiáltotta Dzsúlió pikírten. – Vajon mi járatban, vagy ahogy elnézem: mi ülésben vannak itt, ahol a madár is sivatagi teveügetésben közlekedik?

– Semmi oka nincs a gúnyolódásra, fiatalember – emelte rá Dzsúlióra kissé bágyadt tekintetét Rideg zászlós, merthogy ő és Gyökös őrmester volt a két misztikus üldögélő. – Tény, hogy eredeti küldetésünk szerint most le kéne tartóztatnunk magukat, és vasra verve visszavinni Budapestre, de a helyzet időközben aggasztóan megváltozott, úgyhogy kénytelenek vagyunk ettől eltekinteni.

– Úgy is mondhatnánk, át kell adnunk maguknak valamit, amitől egyáltalán nem lesznek boldogok – kapcsolódott a beszélgetésbe Gyökös őrmester.

– Az ügyvédem jelenléte nélkül semmit sem vagyok hajlandó átvenni! – tiltakozott Dzsúlió.

– Nem kell félnie fiam – tápászkodott föl a zászlós. – De ha elfogadja azt a tényt, hogy a világot megmagyarázhatatlan erők irányítják, jól teszi, ha gondoskodik tartalék alsóneműről.

– Más szóval… – tápászkodott föl Gyökös őrmester is, és fölvette a feneke alól azt a papírköteget, amin eddig ücsörgött – …itt van ez a Biblia! Valaki úgy véli, maguknál lesz a legjobb helyen.

– Maga megőrült! – sunyított körbe Dzsúlió. – Bibliát lobogtat ezen a mohamedánoktól nyüzsgő helyen?!

– Csak nyugalom: a borítója nélkül nem cuppanhatnak rá. Ha látta Brad Pittel a főszerepben a Zombi Wars című filmet, tudnia kell, hogy abban is csak bizonyos feltételek teljesülése mellett szabadult el a pokol.

– Igen, láttam, és tudom, mire gondol: a zombik akkor vadultak be, amikor hangosbeszélőn kezdték nekik nyomatni a vallási szövegeket – mondta Dzsúlió, de valahogy nem fűlött hozzá a foga, hogy elvegye a viseltes papírköteget.

– Akármit is gondol, mi ezennel teljesítettük a kötelességünket. Átcipeltük ezt a könyvet fél Európán, és közben számtalanszor kockára tettük miatta az életünket – jelentette ki a zászlós kategorikusan, majd Dzsúlió kezébe nyomta a kiadványt. – Mostantól azt csinálnak vele, amit akarnak, de ha véletlenül összefutnak Róza nénivel, jelezzék neki, hogy mi megtettük, amit megkövetelt tőlünk.

Azzal a két álruhás rendőr sarkon fordult és sietve belevegyült az Angela Merkelt ünneplők tömegébe.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Previous Story

Huszonkettedik fejezet

Next Story

Huszonnegyedik fejezet

Latest from Bolha

Ötödik intermezzo

Amely nem jelentéktelenebb formátumú helyre, mint a Parlament férfi vizeldéjébe kalauzolja az olvasót. Ez a különleges

Huszonhatodik fejezet

Amelyben végre fény derül mindenre, beleértve a menekültválság néven támadt világméretű krízis kiváltó okait és azt

Huszonötödik fejezet

Amelyben fény derül egy titkos kormányközi megállapodásra, ami egyúttal lerántja a leplet arról a titokról is,

Huszonnegyedik fejezet

Amelyben sok mindent megtudunk azokból a rejtélyes összefüggésekből, amelyek eddig csupán tudat alatt nyugtalanítottak bennünket, sőt,

Huszonkettedik fejezet

Amelyben hőseink javarészt családi ügyekkel foglalkoznak, vagy ha precízebbek akarunk lenni – márpedig miért ne akarnánk?