Huszonnegyedik fejezet

Amelyben sok mindent megtudunk azokból a rejtélyes összefüggésekből, amelyek eddig csupán tudat alatt nyugtalanítottak bennünket, sőt, azt is mondhatnánk: a történet minden fontosabb mozzanatára fény derül. De azért néhány titok megfejtése még mindig hátra van.
Joggal kérdheti az olvasó, hogyan tudta Fernandez elfogni Annát, ha soha az életben nem látta, és így azt sem sejthette, hogy köze van Leandróhoz és Dzsúlióhoz, illetve a nemzetközi Biblia-ügyhöz? Sietünk a válasszal.

Amikor Dzsúlió és Leandró Anna után kiáltozott az S-Bahn állomáson, Anna valójában meghallotta a kiáltozást, és hátra is tekintett a lépcsőn lefelé haladva. Egykori szociofotósként volt érzéke a részletekhez, főleg a képiekhez, tekintete egyetlen pillanat alatt kiszűrte azt az apró részletet, amelyet észre kellett vennie a kavargó tömegben: Leandró arcát. Ha történetesen ez az arc szembe jön vele a mozgólépcsőn, elmegy mellette, még ha ismerősnek tűnik is: betudja az emlékezet játékának. Ám tekintve, hogy néhány pillanattal korábban valaki az ő keresztnevét kiabálta, és senki mást nem fedezett fel a környéken, aki neki kiabálhatna, sőt senki mást, aki az Anna név hallatán megfordult volna, okkal feltételezhette, hogy őt szólították. A lépcső aljra érve visszafordult tehát, hogy az őt kereső fiatalember nyomába eredjen.

Szerencsétlenségére. Mert, bizony, az Illumináltak Társaságának úgyszintén tapasztalt embere kiszúrta ezt a még be nem teljesült találkát. Juan Augustin Fernandez alig egy perccel korábban kapott üzenetet a központtól, hogy a várt találkozó mégsem a metróállomáson lesz, hanem lent a téren, ahol Angela Merkel érkezése jó álcát biztosít az akcióhoz. A berlini titkosszolgálatba beépített ügynöknek köszönhetően még azt is meg tudták mondani, a tér melyik szektorát kell megcéloznia. Fernandez elindult lefelé, ekkor lett figyelmes az Anna után kiabáló Leandróra és társára. Az okostelefonjába épített képfelismerő rendszer elemzése szerint erősen feltételezhető volt, hogy a két férfi azonos azzal, akit ő a személyleírások alapján keres, sőt néhány másodperccel később a kereső már ki is dobta annak a magyar televíziós csatornának a híradós felvételét, amely néhány nappal korábban a Vlagyimir Iljics Lenin holttestét kísérő menetről forgatott, még ki is kockázta a felvételen látható Dzsúliót és Leandrót. Fernandez ebből arra következtetett, hogy két mindenre elszánt, rettentően rafinált hivatásossal áll szemben, akik bármilyen eszköz megragadására készek. El is csodálkozott, hogy a központ nem tudta azonosítani, melyik nemzetközi szervezethez tartoznak. Mindenesetre azt digitális segítség nélkül is rögtön felismerte, hogy Anna kapóra jöhet neki. Nem is kellett sokat tennie, csak várnia a lépcső tetején, hogy Anna felérjen. Akkor hirtelen mögé lépett, feltűnés nélkül hátra szorította a nő két karját annak dereka mögött, és németül a fülébe súgta:

– Meg ne szólaljon!

– Van jegyem! – nyögte ijedten Anna, aki bár szociofotós és francia tanár létére igen sok időt töltött Párizsban, most pedig már nyolc éve élt Berlinben (eme szál kibontásával most nem bíbelődünk, ha az olvasó megbocsát), ám ily huzamos külföldi tartózkodás után sem tudta elfelejteni az ifjúkori küzdelmeket a Budapesti Közlekedési Vállalat buzgó dolgozóival.

– Induljon! – parancsolta az illuminált, mire Anna kénytelen volt elindulni arra, amerre lökdösték őt.

Na most el kell magyaráznunk azt is, miképpen értesült az oly sokszor és sok alakban feltűnő Róza néni Anna elfogásáról. Természetesen ő sem úgy érkezett a találkozó helyszínére, hogy ne nézett volna körül előtte alaposan. A muszlim ruházatot csak később, a térre igyekezvén öltötte magára, Anna elfogásának pillanataiban még tisztes berlini hölgynek volt öltözve, aki a keddi bridzs partira igyekszik a barátnőihez. Juan Augustint messziről kiszúrta, és tudta, hogy likvidálnia kell, de Annával nem számolt. Ahogy a fiúkat figyelte, ő is meglepődött ezen az új fejleményen, de amikor Leandró kiabálni kezdett, és ő észrevette, hogy Fernandez is a helyszínen tartózkodik, már tudta, hogy baj van. Ám elkésett. Leandró és Dzsúlió lesétált a térre, az argentin pedig elkapta Annát. Róza néni hirtelen ötlettől vezérelve elébük került, meghúzódott egy jegyárusító automata mögött, és várt. Amikor Anna, és mögötte Fernandez elhaladt az automata mögött, ő a férfi mögé került, az oldalába nyomta a jobb mutató ujját, és kemény hangon azt súgta az illető fülébe, méghozzá argentin spanyol dialektusban:

– Ez, bizony, egy FP 12-es kód, öregem.

Az argentin ebből rögtön tudta, hogy profival van dolga, de nem vesztette el az önuralmát, halkan visszasúgta.

– Flemming 43-asom van.

Róza néni meghátrált. A Flemming 43 nem volt más, mint egy apró mérgezett nyíl, amelyet egy pecsétgyűrűbe építettek be. Olyan könnyű volt kibiztosítani, és olyan gyorsan reagált, hogy a gyűrű viselője akár egy töredék másodperc alatt végezni tudott áldozatával. Róza néni látta a gyűrűt  Fernandez kezén, amellyel Anna karját csavarta hátra, és amellyel így egyben meg is célozta őt.

– Csak nyugalom! – lépett hátra. – De jobb, ha tudod, hogy nincs már sok időd.

– Ki maga? – fordult meg Fernandez anélkül, hogy Annát elengedte volna.

– Pár hónapja küldtem neked egy üzenetet. Ha átadták, most is nálad van.

Juan Augustin Fernandez fejében most nagyon lassan összeállt a kép, bár még nem akart hinni annak, amire rájött. Valóban, a tavasz elején, amikor Budapesten a Biblia-hamisítási operációs művelet a harmadik fázisba lépett, kapott egy furcsa üzenetet. Semmit nem értett belőle, szülőhazájából, Argentínából érkezett, és arra szólította fel, hogy a magyar fővárost hagyja ki a projektből. Természetesen nem törődött vele, kiadta a parancsokat a magyar egyházakba beépült ügynököknek, mire válaszképpen másnap este merényletet próbáltak elkövetni ellene. A légkondicionálók ellenőrzését végző egyik ember rontott rá tőrrel a kezében, és miközben azt kiáltotta, hogy kitől hoz üzenetet, megpróbálta nyakon döfni őt. Csakhogy a jól képzett Fernandez, aki másfél évtizede gyakorolta a Defendo önvédelmi sportot a brazil jiu jitsuval kiegészítve, sőt néha – csak úgy, a szórakozás kedvéért – muay thai edzéseken is részt vett, könnyedén hárította a szúrást, és végzett az illetővel. Egy vágásnyom azért ott maradt a jobb mellén, Róza néni erre célzott.

– Donna Rosita! – lehelte a nevet az argentin.

– Úgy bizony.

– Hát maga áll az egész mögött….

– Komolyan kellett volna venned a Vatikánba küldött üzenetemet, édes fiam. Ha Magyarországot kihagyjátok, talán nem is lett volna semmi baj.

– Anélkül az egész nem ér semmit.

– Mit akarsz a lánnyal?

– A Bibliát akarom.

– Azt, amit a fiúk percek múlva átadnak az összekötőnek?

– Azt.

– Azért, hogy ne jusson el a Bibliamúzeumba, és ne maradjon példány az eredeti, hiteles szövegből?

– Azért.

– Akkor menj le a térre, és vedd el! Egyáltalán minek neked ehhez az összekötő? Azt is ki akarod nyírni?

– Hát persze, biztos, ami biztos. Honnan tudhatnám, hogy nincs több másolat, vagy hogy én nem csak egy kamupéldányt szerzek meg a két fickótól?

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Previous Story

Huszonharmadik fejezet

Next Story

Huszonötödik fejezet

Latest from Bolha

Ötödik intermezzo

Amely nem jelentéktelenebb formátumú helyre, mint a Parlament férfi vizeldéjébe kalauzolja az olvasót. Ez a különleges

Huszonhatodik fejezet

Amelyben végre fény derül mindenre, beleértve a menekültválság néven támadt világméretű krízis kiváltó okait és azt

Huszonötödik fejezet

Amelyben fény derül egy titkos kormányközi megállapodásra, ami egyúttal lerántja a leplet arról a titokról is,

Huszonharmadik fejezet

Amelyben a berlini Alexanderplatzon sorsdöntő történelmi eseményeknek leszünk szemtanúi, ám ezek gyorsan átalakulnak magán – vagy

Huszonkettedik fejezet

Amelyben hőseink javarészt családi ügyekkel foglalkoznak, vagy ha precízebbek akarunk lenni – márpedig miért ne akarnánk?