Huszonötödik fejezet

Amelyben fény derül egy titkos kormányközi megállapodásra, ami egyúttal lerántja a leplet arról a titokról is, miért nevezzük migránsregénynek ezt a furcsa, ágasbogas történetet. Az epizód záró jelenetében egy megható kibékülésnek, vagy inkább egymásra találásnak lehetünk szemtanúi.
Röviddel azután, hogy a berlini Alexanderplatzon rendeződött a helyzet – a falafelárusok megjavították a kalamajkában megrongálódott bódéikat, a mezopotámiai kelmét áruló arab kufárok leverték a port a földre hullott és megtiport szöveteikről, és nem utolsó sorban az összes marokkói, szudáni, szenegáli, líbiai, vagyis a fél Afrikát képviselő szuvenírárus bandérium visszarendeződött a maga kerékvágásába –, szóval egy jó fél óra múlva egy céltalanul sétálgató férfi vállára szelíden, ámde határozottan ránehezedett egy kéz.

– Pardon és bocsánat – mondta egy hang az illető háta mögül. – Tikvanek Rezső címzetes hadnagyhoz van szerencsém?

Tikvanek hadnagy – merthogy ő volt ez a céltalanul lébecoló egyén – meglepődve fordult hátra, és egy eltakart arcú, burnuszos figurával találta magát szemközt, aki mellett egy másik eltakart arcú, burnuszos figura várakozott.

– Én vagyok, mit óhajtanak a tevehajcsár urak? – kérdezte meglepetten.

– Tevehajcsár az anyád kínja! – dörmögte a másik burnuszos. – Mi a Belnémet Titkos Szolgálat ügynökei vagyunk. Velünk kell jönnie.

– De én csak nézelődöm… – próbált ellenkezni a hadnagy, ám azok ketten ellentmondást nem tűrve megragadták, és egy spricniből valamilyen szert injekcióztak a keze szárába. A hadnaggyal forogni kezdett a világ, aztán minden elsötétült.

Amikor magához tért, egy tágas irodában találta magát, ami a megszólalásig hasonlított Jockey Ewingnek a Dallasban látott dolgozószobájára. Tikvanek nem tudta eldönteni, hogy ez még mindig az édes kábulat, vagy már a komor valóság, ám ekkor egy jól ismert arc – egy erősen középkorú hölgy fonnyadt holdvilágképe – borult föléje.

– Igya meg ezt, mindjárt jobban lesz – mondta és egy pohár vizet nyújtott a hadnagynak.

Tikvanek kis híján elejtette a dallasi motívumokkal díszített edényt.

– Angela? – rebegte. – Maga… tud magyarul?!

– Tud a fene! – mondta Angela. – Az a szer, amit önnek befecskendeztünk, egyfajta nyelvtanító szérum. A migránsok beilleszkedését fogjuk vele meglódítani. Sajnos most még csak ideiglenes a hatása, de már erősen dolgozunk rajta, hogy ez tartós legyen.

– Akkor… mi most németül beszélgetünk? – meresztgette a szemét a hadnagy.

– Natürlich – mondta Angela. – Ezt most magyarul mondtam, amit maga németnek hallott, mert a szer miatt átfordult a nyelvtudása: ami eddig magyar volt az német lett és megfordítva.

– Ez egészen elképesztő! – hüledezett a hadnagy. – Itt vagyok a Dallasban, Jockey Ewing irodájában és Angela Merkellel csevegek németül! Biztosan megzakkantam.

– Nem zakkant meg, sőt! Teljesen magánál van, és ezt kihasználva szeretnénk önre egy fontos feladatot ráruházni.

– Szerintem itt valami tévedés lesz – kászálódott föl a dallasi motívumokkal készült fotőjből a hadnagy.

– Az kizárt – mondta Angela és leült Jockey íróasztala mögé. – A kormányával már régóta titkos tárgyalásokat folytatunk, és most elérkezett az idő a cselekvésre. Tudunk arról is, hogy ön jelen pillanatban egy nagy horderejű összeesküvés szálait bogozgatja, de ez az ügy már megnyugtatóan rendeződött. A főkolompost egy bizonyos Augustin Juan Fernandezt lekapcsoltuk, jelenleg folyik a kihallgatása, aminek nyomán valóságos pogrom kezdődött a Vatikánban. A pápa titkosrendőrsége egymás után tartóztatja le és veti tömlöcbe az ügyben érintett bíborosokat és ministránsgyerekeket. Úgy tudjuk, a Vatikán ezt az egész ügyet megpróbálja pedofilbotrányként feltüntetni, mert az sokkal elviselhetőbb a közvélemény számára, mint az, hogy egy szervezet szinte az egész Bibliaállományt megmanipulálva gyakorlatilag ponyvairodalmat gyártott a Szentírásból.

– Tudomásomra jutott, hogy ez a tevékenység, vagyis a Biblia ilyen mértékű felhígítása egybefügg a nemrég támadt és mind riasztóbb méreteket öltő menekültkrízissel – mondta Tikvanek szemlátomást élvezve, hogy a német nyelv semmilyen fordulata nem okoz neki akadályt. – Nemrég a kezembe került egy szigorúan bizalmas tényfeltáró jelentés, amelyben a sorok közül kiolvasható, hogy…

– Azt a jelentést mi juttattuk el önökhöz! – vágott közbe Angela. – Része volt annak a titkos tervnek, amelyről az előbb beszéltem. Ebben próbáltuk jelezni azt, hogy az ellenőrzés nélkül kontinensünkre áramló migránsáradat irtózatos veszélyeket rejt magában.

– Már megbocsásson kancellár asszony, de önök ennek pont az ellenkezőjét kommunikálják! – emelte föl a hangját Tikvanek. – Tárt kartokkal ölelik a keblükre a beözönlőket, azt hangoztatva, hogy kihúzzák velük a szarból a pöcegödör felé nyargaló német gazdaságot!

– Ez igaz, ezt kommunikáljuk, de csak azért, mert ez követeli meg tőlünk a legfőbb szövetségesünk – szomorodott el Angela. – Mit gondol, miért vagyunk itt ebben a Dallasra hajazó díszletben?

– Fogalmam sincs – nézett körül a hadnagy. – Talán mert kislány korában odáig volt ezért a szappanoperáért.

– Francokat! Ez egy skanzen. A keletnémet televízióban annak idején hamis Dallas sorozatot gyártottak, hogy sarkítva mutassák be a lakosságnak az imperializmus elfajzottságát. Ehhez készült ez a díszlet, aminek minden más irodával szemben az a nagy előnye, hogy sziléziai bükkből készült, tehát nem bírják a poloskák. Ezért hozattam ide, Berlinbe és sajátítottam ki azokra a megbeszélésekre, amelyek a szigorúnál is szigorúbban bizalmasak. Itt bármit mondhatunk, garantáltan köztünk marad.

– Akkor élek a lehetőséggel és kijelentem, hogy a szigorúan bizalmas, tényfeltáró jelentés elolvasása után egyértelművé vált számomra, hogy ez a bibliahamisítási ügy csak a kezdeti lépés volt abban a műveletben, hogy bizonyos erők Európát vallási szempontból akadálymentessé tegyék a keletről beáramló eszmék előtt. Gondolok itt elsősorban…

– Kérem, ne folytassa, ezt mi pontosan tudjuk! – legyintett Angela fáradtan. – Éppen ezért egyeztünk meg a kormányukkal, hogy önök a déli határukon kerítést fognak építeni. Mi ezt természetesen éles hangon elítéljük, mert ezt várja tőlünk a szövetségesünk, de a háttérben anyagilag támogatni fogjuk az akciót. Persze nem direkte, hanem indirekte módon, például magyar cégekre bízzuk a német futballstadionok rekonstrukcióját. Ebben úgyis önök az aktuális világbajnokok. Emellett pedig odaviszünk magukhoz egy-két autógyárat is, hogy megnyomják a magyar GDP-t. Már szóltam is a Mercedesnek, hogy egy szerelőüzemüknek keressenek helyet a kies magyar alföldön. Egyelőre ennyit gondoltunk tenni az ügy érdekében.

– Minden világos, csak azt nem értem, nekem mi a feladatom ebben az egészben?

– Ugyan már, kedves hadnagy, ne adja nekem az értetlent! Engem a szövetségeseim még a vécén is lehallgatnak, úgyhogy ha egy öblösebbet szellentek, Washingtonban abból messzemenő következtetésekre jutnak. Ezért a hagyományos üzenetváltás eleve nem jöhet számításba. Maga fogja elvinni a hírt a kormányának, mégpedig szóban, hogy a cselekvési terv életbe lépett. Nem kell mást tennie, mint bejelentkeznie a miniszterelnökéhez azzal, hogy fociutánpótlás ügyben szeretne vele beszélni, erre a vezetőjük mindig ráharap. Aztán, amikor egyedül marad vele, nem kell mást mondania, mint azt, hogy Németország fociválogatottja éjt nappallá téve a stopprúgást gyakorolja. Csak ennyit és nem többet. A miniszterelnök érteni fogja az üzenetet és megteszi a szükséges lépéseket. Megértette?

Pages: 1 2

Leave a Reply