6. fejezet – Kis női csukák

Nyárba hajó tavasz van, elérkezett az az időszak, amikor Magyarországon tűrhetővé válik az élet. Midőn e sorokat írom, sok-sok csodás nőalak fordul meg a parkban, elözönlik a várost. A szemlélődő alkat elmerül a formák változatosságában és megújul ebben a forgatagban. Mennyi neme van a női szépségnek! S milyen találékonyak a tálalásban! Nézd csak azt a kis barnát, karcsú bokája, mint kis bogár villan elő szoknyájának redői alól. Közelebb jön és láthatod, a ruha combközépig fel van hasítva, s a formás vádli húsos combocskában végződik. Ahogy lábacskája előre lendül, meglesheted, hogy a ruha combközépig érő harisnya barna csipkés fodrokban végződik.

Az ébredő hormonok tavasza ez, már határozott léptekkel közelít felém egy platinaszőke korunk lánya, a testszínű harisnyanadrág hosszú és élettel teli lábakat takar, felette parányi fekete miniszoknya, a lehető legszűkebbre szabva. A kidolgozott, diókeménységű fenék kellően kiemelve, a póló épp csak jelzésnyi, a gömbölyű köldöktája közszemle tárgya, s az ártatlan szövet úgy feszül, mint zászlók a szélben. Lenyűgöző még ezen a palettán a cicanadrágok formakövető artisztikuma, azt hiszem, a nőnemű angyalok mind cicanadrágot hordanak.

Mi a titka a varázsnak? – találgatják a férfiak a munkahelyen, a kocsmában és a téren.

Annak idején, amikor még egyetem előtt segédmunkásként dolgoztam egy gyárban, egy szaki megkérdezte tőlem: „Tanult, olvasott embernek látszol, mondd meg nekem, mi van a pinában olyan őrjítő?”

Tényleg, mi van?

Olyan, mint egy rosszul összeforrt seb, első látásra semmi vonzót nem találhatunk benne. Mégis, az egész összhangja, a fenék kerekdedsége, a combok vonulatai, ahogy a szeméremdomb ölébe futnak… Mégis csak jólesően borzong meg az ember eme harmonikus látványra. Egyes orchideafajták tagadhatatlanul szebb látványt kínálnak a szemnek, de az az orchidea nem él, nem mozog.

Nem hazudok, nem tudom megfejteni a pina rejtélyes izgalmasságának tárgyát. Csak azt tudom, minden női test új feltárnivalót kínál. A formák különbözősége új és új kihívásokra csábítja a nők bolondjait. Mindenféle női testet meg akarnak ismerni, a karcsú, sudár antilopnőket, a tartalmas, gömbölyded pandákat, az erőtől duzzadó, tüzes kancákat. A fő típusokon belül is nagy lehet az eltérés, minden hajlat, minden görbület és mélyedés más, mint az előbbieknél, más és új. A kutatók izgalmához hasonlítható a Casanovák buzgalma, midőn birtokba szeretnék venni a nőt. Ha csak egy résen keresztül tehetnék ezt meg, miként néhány vallási közösségben szokás, ahol csak egy lyukat vágnak a nadrágon, talán fel is hagynának minden hódítással. Ezzel a leltározás, az emlékképek rögzítésének folyamata veszne el, tehát maga a lényeg.

Amit elmondtam, nem vonatkozik a túlsúlyos nőkre. Felháborodva utasíthatják vissza állításaimat, de mégis igaz, számomra legalábbis, a túlsúlyos nőkből hiányzik az a kecsesség és báj, az arányoknak az az összhangja, amit én egy nőtől várok. A különös csak az, hogy ahányat csak ismertem, emberileg mind különb volt, mint a formásabbak. Persze lehet, hogy csak a hátrányaikat próbálták ellensúlyozni, mégis azt hiszem, valamelyest ez belülről fakadt.

Egyszer levelezésbe kezdtem egy hasonló adottságú hölggyel. Már az elején feltűnhetett volna, hogy a palástolt társkeresőként szolgáló közösségi oldalon milyen elmosódottak a fotói. Egyetlen egész alakos képet sem rakott fel magáról, s a többi is olyan benyomást keltett, mintha rossz lenne a gép beállítása. De az első szabad évben még tapasztalatlan és naiv az ember az interneten. Mindig jobbra számítunk, ám az internet tréfál. Ez a valóság tényleg virtuális. Később már beletörődve vettem tudomásul bizonyos tényeket, ha éreztem, a képekről, igen gyanúsan, fontos részletek maradtak le. Találkozáskor fel kellett készülnöm a legrosszabbra is. Három-négy ilyen randiban volt részem, de hősiesen tűrtem az elém táruló látványt. Nem vagyok karcsú alkat, de a lengő zsírpárnák és a fatörzs vastagságú combok minden vágyamat elaltatják. De hogy csalódottságom ne üljön ki már az első pillanatban az arcomra, edzettem magam. Fél liter borral készültem a találkára, – mivel a sör megnyugtat, a bor felhevít – a bornak megvan az a jó hatása a kedélyre, hogy még az előnytelen külsejű nőket is feljavítja.

Legalább egy szexepilt fel kell, hogy fedezzek rajta – morfondíroztam, miközben donnám felé igyekeztem. Emellett még az járt a fejemben, amit a Gyűrűk ura harmadik részében láttam, amikor a vezér így biztatta a katonáit: „Bármi jön is szembe, álljuk a sarat.” Úgy álltam ki tehát, hogy bármi is jön szembe, arcizmom sem fog rezdülni.

De midőn megpillantottam a pályaudvaron Annamáriát, meghökkenésem ebbéli felkészültségemet is cáfolta. Szerencsére igen távolról döbbentem meg, nem láthatta arcvonásaimat, melyek, mikor a közelébe értem, már kisimultak. Mivel Tatabányáról jött vonattal Pestre, mégsem küldhettem haza. Ráadásul zuhogott az eső, be kellett ülnünk valahová. Egy kiskocsmában lecsúszott a torkomon néhány pohár pálinka, mire elhatároztam magam, hogy felhívom magamhoz ezt a dúskeblű donnát. Mégsem küldhetem haza ebben az esőben! Legalább elbeszélgetünk egy kicsit, mindig érdekes, ha elmerülünk valaki másnak, valaki idegennek a világában.

Ám mikor belemelegedtünk a beszédbe, egyre nagyobb kényelembe helyeztem magam, és sajnos ő is, így egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Annamária a mellemre hajtja a fejét. Nem szóltam semmit, ezen felbátorodva pedig farmerom alá nyúlt. Lehúzta a cipzáramat, hagytam. Ehhez az alkathoz hatalmas mellek tartoznak, ilyeneket még nem szorongattam soha, talán nem ártana, ha kipróbálnám. Levette a nadrágomat, lehúzta a blúzát, hogy alkatának egyetlen előnye szabadon lebeghessen, majd önkiszolgáló üzemmódban a szájába vette a péniszemet. Lelkesen tett a kedvemre és elégedetten törölgette a száját, amikor elélveztem.

Igen ám, csakhogy ezután igénye támadt a hagyományos szexre is. Normál esetben fél óra is elég nekem a feltöltődéshez, de most két óra múlva sem akaródzott akcióba lendülnöm. Hiába kényeztette szájával a péniszem, a behatolás nem sikerült, persze nem is nagyon akartam. Erőteljes mozdulatokkal keféltem a száját, majd arra kértem, a golyóimat kényeztesse. Egyre fickósabb állapotba kerültem, ezt ő is megérezte, és úgy szopott, hogy majd kiakadt az állkapcsa. A csúcspont előtt aztán kirántottam a farkam a szájából, és a méretes mellekre löktem az emberes adagot.
Persze nem titkolhattam el előtte, hogy nem a típusom, másnapi levelében már kétségbe vonta, van-e értelme folytatni ilyen keretek között. De én – magam számára is érthetetlen módon – lavíroztam. Szokatlan volt a gondolat, hogy valakit én teszek lapátra, eddig ez mindig velem történt meg. Megbántani sem akartam. Hisz mégis jóérzést szerzett nekem, még ha rövid időre is, s nekem, mint férfinak, szempont, hogy ne valami tahó vagy férfisoviniszta emlékét hagyjam magam mögött. Diplomatikusan megemlítette, úgy látja, engem egyáltalán nem érdekelt, kielégítem-e őt vagy sem. Nem tévedett. Pedig, tette hozzá, egy nőt nem csak a behatolás révén lehet kielégíteni. Beleborzongtam a gondolatba: a kézimunka túl hosszadalmas lett volna, szájjal pedig… no nem. Nem mintha visszariadnék tőle, ha látnék egy szép puncit, de így!

Akkoriban bukkant fel Adriana, így szerencsére azt a látszatot tudtam kelteni, hogy a két nő közötti választás döntötte el a kapcsolatunkat. Mivel mindkettőt ugyanazon közösségi oldalról ismertem meg, acsarkodtak is egymásra, de a dúskeblű mégis jobban beletörődött a választásomba, mintha én mondtam volna, saját elhatározásomból, hogy nincs tovább.

Nem csak szép és elhanyagolt férjes asszonyokkal ismerkedtem meg, hanem ráfanyalodtam néhány elvirágzó némberre is. Ezekre a történetekre nem vagyok büszke. Nem is a nők külseje, hanem az egyszerűsége miatt. Ámbár az egyszerűség erény is tud lenni a kapcsolatokban: visszaadja a reményt. A reményt abban, hogy bizonyos nőknek még mindig fontos a testiség. Ez a tapasztalat igazán értékes akkor, amikor már elegünk van a fanyalgó, elvárásokkal teli és állandóan keresztkérdésekkel bombázó értelmiségi nőkből. „A város melyik részén laksz? Szereted a munkádat? Jól kijössz a kollégáiddal? Szeretnél még gyereket? Gyakran jársz el otthonról? Általában alkoholt szoktál inni olyankor?” Milyen meglepő, senki sem kérdezi: „Szívesen kinyalnád a puncimat, ha úgy adódik?”

Mivel egyre kevesebben olvasnak csupán a gyönyörűségért, álljon itt néhány tanulság, hogy érezhesd, olvasó, filozófusunk emlékirataira hasznosan vesztegeted idődet. Lefordítom, mire irányulnak ezek a kérdések. Egy nő sosem kérdez rá egyenesen, csak a legbutább (ilyenkor a butaságfok-kijelzőnek ki kell lengenie és usgyi!), mennyi a fizetésed, ez úgyis kiderül abból, amit elárulsz magadról. Abból, hogy a város melyik részén laksz, (ha egyáltalán van lakásod) s hogy szeretnél-e gyereket. Valószínűleg mindenki szeretne gyereket, de nem mindenki teheti meg, általában a gyermek-nemvállalás hátterében is anyagi okok állnak. Ha gyakran jársz el otthonról, akkor kiterjedt baráti köröd van, ami elveszi az időt tőlük és a házimunkától. Egy bulizós emberre nem lehet számítani, aki pedig rendszeresen alkoholt fogyaszt, az nem lehet más, mint alkoholista. Nem számít, mennyit iszol valójában, a gyanú árnyéka úgyis rád vetül, ha bevallod, szoktál inni, vagy ha a randin kóla helyett egy üveg sört rendelsz.

Körítés, hímezés-hámozás azonban a legegyszerűbb nőnek is kell, a hosszabb levelezést, kérlelést az egyszerieknél sem úsztam meg, sőt az egyik esetben még egy vallomásfélét is kicsikartak tőlem. A salgótarjáni asszony – nevezzük csak így – ragaszkodott ahhoz, hogy telefonon hívjam, mielőtt eljön hozzám. Fel is hívtam, alkalmi munkán dolgozott éppen, valamit szereltek. Leírta, hogyan zajlik ez a munkafolyamat, panaszbeszédbe fogott, majd váratlan fordulattal felszólított: „Mondd, hogy szeretsz!” Én vonakodtam ezt mondani, de eszembe jutott, hogy csak néhány nap van hátra a találkozóig és mégiscsak kinyögtem: „Szeretlek!”

A telefont letéve, bambán néztem magam elé, erre most vajon miért volt szüksége? Épp a fürdőszobában álltam, s a tükör előtt fintorogva mondtam: „Ezt nem ismétled meg élőben, különben leköplek!”

Arra sem gondoltam volna, hogy bármilyen intenzitású érzelmeket kell mutatnom. Egyik levelében kifejtette, férjének semmire sincs igénye, kamiont vezet, elmegy, aztán visszajön, otthon bekapcsolja a tévét, bepótolja azokat a meccseket, – futballt, rögbit, kosárlabdát és golfot – amit elmulasztott a két hét alatt. „Én pedig szétunatkozom magam mellette.” Nos, ha így van, biztosan változatosságot jelentek neki, így nincs szükség köntörfalazásra. Ha lehet, ne kapcsoljunk érzelmeket az egyszerű örömszerzéshez. S bár csak  az érzelmek illúzióját nyújtottam, az illúzió mégis megvolt, megnyugtató érzéssel nézhetett a budapesti kirándulás elé.

A pályaudvaron nem ért azonnali csalódás, bár arcvonásait mintha csak baltával faragták volna meg, több geometriai formát fedezhettem fel rajta, mint szexis gödröcskét, azért legalább formában tartotta magát. Feszes cicanadrágjának tartalmával nem volt gondom, annál inkább a beszélgetéssel. Fél óra után kiderült, lenyűgözően buta naivitása már-már megható. Bevodkáztunk, és a kialakuló ködön át nehezen találtam meg a megfelelő formát. Ő sem volt még ilyen helyzetben. Fura szaga volt, amit azzal magyarázott, hogy a „ruhát közvetlenül zuhanyzás után kell magunkra vennünk, így a ruhánk megszárítja a nedvességet.” Érdekes elmélet, még sosem hallottam róla. Mindegy, meg kell találnom az intim együttlét megfelelő formáját.

Föléhelyezkedtem és melléhez dörzsöltem a dákómat – elég jó melle volt – majd ütemesen mozgattam a halmai között, időnként pedig szájába raktam a farkam. Végül elmentem a mellei közt. Úgy éreztem, így kellemesebb volt, mintha hagyományosan szeretkeztünk volna.

Az aktus után gyorsan felöltözött és az első elérhető busszal rohant vissza Salgótarjánba. Bár én arra számítottam, másodszorra még érdekesebb szituációt fogunk találni – még a házasságom fellendítésére vásárolt műpéniszemet sem sikerült hasznossá tenni – ezt elmulasztottuk, mert sietett. Még tartott a vodka hatása, hát elengedtem. Egyikünk sem szorgalmazta az újbóli találkozást.

Már csak azért sem, mert a közösségi oldalon lévő képaláírások alapján egy másik nő kezdett el biztatni. Külsőnk alapján vonzódtunk egymáshoz és ennek megvolt a maga előnye. Társadalmi pozíciójáról azt mondta: „pénzügyi területen dolgozom.” Több nem is érdekelt, őt is csak annyi, hogy éppen nem éhezem. Később kiderült, pénztáros az Auchanban, de hát ez mindegy is volt, nem a munkakönyvére voltam kíváncsi. Ha nem az életre szóló szövetséget keressük, leegyszerűsödnek ezek a kapcsolatok.

Az ürügy egy közös fürdőzés volt, a Széchenyi fürdőben való megmártózás során leplezetlenül elidőztem asszonyosan telt fenekén. Nem nagyon zavarta. A testi kontaktus eszközeit szolidan, ámde gyakran alkalmazva meséltem neki a római fürdő szokásairól, utalva arra, a rómaiak nagyra értékelték a szexuális teljesítményeket. Sikert arattam azzal az anekdotával, miszerint egy római szenátor megválasztásánál az őt magasztaló felirat nem feledkezett meg arról, hogy „ő a legjobb pinanyaló.” „Ők is tudták, mi a jó” – fűzte hozzá lakonikusan. E szerény biztatás nekem elegendő volt ahhoz, hogy részletesen beszámoljak a híres római orgiák szokásairól.

Lám, az általános műveltség is jó valamire, és meglepő módon pont azok értékelik a legjobban, akik nem részesültek benne. Talán azért, mert nekik még új, még nem vált számukra üres tananyaggá, mint sok bölcsészlánynál. S talán azért, mert nincsenek erkölcsi előítéleteik, nem háborodnak fel azon, ami egy adott korban természetes volt.

Ma viszont nem az, s ezért valóságos kincset ér azon egyszerű lányok, asszonyok szerelme, akik iskolázatlanabbak, tanulatlanabbak nálunk. Ebben az esetben mi irányíthatunk. Nincsenek bonyodalmak, nincs hisztéria, nincs kioktatás. A legtöbb nő, ha ugyanolyan szinten áll vagy feljebb, azonnal irányítani kezd, és azt hiszi, nekünk az a dolgunk, hogy szolgáljuk őt.

Holott. A párkapcsolat nem egy szolgáltatás! Szolgáltatás a mosoda, az autószerelés, a tévéműsor. De a párkapcsolat nem az. Ha azzá válik, vége.
Erre én is később jöttem rá. Az egyszerű lányok szerelmében az intellektuális témák hiányáért bőven kárpótol a megértés és a természetes testi odaadás. Ha az önálló nőket kedveljük – ami azt jelenti, hogy ő önállóan hoz döntéseket, nekünk pedig fel kell adnunk magunk – akkor válasszunk olyat, de ne csodálkozzunk, ha végül mégis lapáton találjuk magunkat. Az emancipált nőnek hatalmas elvárásai vannak. Úgy fogod érezni magad, mint aki csak azért született, hogy ezeket az elvárásokat beváltsa.

De ha élvezni akarod a kapcsolatot, válaszd azt, aki nem fűz mítoszokat egy testi érintkezés köré, azt, aki a te szerepedet nem állandó szolgáltatásként fogja fel, aki nem ábrándozik George Clooney-ról vagy Richard Gere-ről, miközben veled van. Hiszen te is tökéletes úriember lennél, ha annyi pénzed lenne, mint nekik vagy az általuk megformált figuráknak.

A fürdő jótékony hatására, némi előkészítés után – ami úgy látszik, elengedhetetlen, legalábbis nálam, aki nem számít rutinos rókának – megtettük, amire mindketten készültünk. Egyedül a szexben törekedett irányításra, de nem bántam. Mikor a második aktusnál magamhoz nyúltam, hogy felállítsam a szerszámom, parancsolóan szólt rám: „Hagyd abba, az az én dolgom!” Elfogadtam a játékszabályokat. Nagyon szabad szájú volt, így mikor másodszorra is hamar elmentem, minden mesterkedés ellenére, így kiáltott fel: „Fasza!” Dühösen mondta, bár hamar elpárolgott a dühe.

Hamarosan megtalálta a módját, hogy már a kezdeti gyakorlatlanság, az összecsiszolódás hiánya sem zavarja. Vidéken volt dolgom, s onnan hozott fel Pestre, mikor útközben megállt egy Pest melletti alvóvárosban és leparkolt egy templom melletti kis pihenőhelyen. Kérdeztem, miért álltunk meg. Mert kedve támadt sétálni. Hát jó – gondoltam – végül is szép, kora tavaszi idő van, bár kicsit még csípős. Lebattyogtunk egy holtághoz, majd a víz mellett, egy sással benőtt terület fekvőhelynyi helyén lerántotta magáról a ruháit és magához húzott.

A következő alkalommal ragaszkodott ahhoz, hogy megismételjük a fürdőzést a Széchenyiben. A Városligetben az autó felé gyalogoltunk. Útközben, a Petőfi csarnoktól nem messze, a kutyafuttató domb mellett van egy közvécé, a vécé mögött pedig egy igen ritkás, bokros, facsemetés terület. Arra éppen jó, hogy aki sajnálja a száz forintot, egy kissé behúzódhasson és fél perc alatt elvégezhesse a dolgát. De arra nem, amit mi csináltunk. Bár bevallom, tetszett a bokafogásos póz, mellyel kerekded fenekét kínálta fel nekem. Olyan cselédlányos-fiataluras érzés volt. Derekasan helytálltam és remek férfimunkának éreztem, amit tettem, a sétáló párok szemüket dörgölő csodálkozása egyáltalán nem zavart. Szerencsére kiskorút nem láttam a közelben.

Ekkor már rájöttem, mire bukik a hölgyemény. Gondoltam, hozzá lehet szokni, miért is kapnék én normális nőt, egyáltalán mi az, hogy normális? Legalább élőbb kapcsolatba kerülök a természettel, most úgyis ez a jelszó, biogazdálkodás, biotermékek, hát hozzuk divatba a biopornót is. Várnak a hegycsúcsok, vadászlesek és menedékházak.

Lakásomtól nem messze található a Fiumei temető. A nő indítványozta, nézzük meg, milyen. Rendben van, leszálltunk a villamosról. Elindultunk a kapu felé, közben belémvillant, csak nem? De már késő volt. Egy elhagyatottabb helyen megint magához rántott és a farkam után nyúlt. Már húzta volna le a cipzárt, térdelt volna le, mikor menekülőre fogtam. Arra hivatkoztam, hogy megláthatnak. „Eddig ez nem zavart” – húzta össze a szemöldökét, ilyenkor szokatlanul nyers volt. „De most nem megy, értsd meg, félek a temetőktől, ez amolyan gyerekkori izé.” „Fasza” – köpte ki a szót a fogai közül.

Otthon a konyhaasztalon kellett kárpótolnom a kihagyott élményért. De ezt is megfűszerezte még némi jóval, ha már a különleges helyszín ezúttal elmaradt. Korábban a hűtőszekrényembe csempészett egy jégkocka tartót. A kockákat most hasznosította, úgy, hogy a szájába vette a megfagyott jégdarabokat, majd pedig a péniszemet. Mit mondjak, hogyan jellemezzem, hűsítő vagy vérpezsdítő érzés volt? Talán mindkettő egyszerre.
Ingoványos, ismeretlen területre tévedtem, szokatlan helyzetekbe. De mivel nehezen mondok le a szexről, még ha ez egyre abszurdabb szituációkba kényszerít is, és az az elvem, hogy nem dobok ki senkit, nem tudtam, mit tegyek. Így ezt a dillemát az élet oldotta meg helyettem. Adrianával igen hektikus volt másfél éves kapcsolatunk. Időnként látványosan megharagudott rám, elfordult tőlem, aztán újra levelezést kezdeményezett. Neki meg ez volt a gyengéje. Felfedezte, hogy viszonyom van ezzel a kecskeméti nővel – hisz őt is erről a közösségi oldalról ismertem meg – és sértődött levelet írt nekem.

„Szia! Gondolom már várod a válaszom…Nos kezdem:Nem is ojan régen kb. 2-3 honap ezelöt megismertem valaki és éz a valaki égy arányos ,kedves és szerény szeretni válo lélek ,ugy tünt hogy öszinte,én hitem neki a leg nagyob vágyam hogy találkozám vele,mert nagyon akartám öt .Hitem neki minden szava ,bele szeretem de nagyon ,csak válamiért sziv mejen éresztem valami furcsa és sajnos amit éresztem az igaz volt .NEM VOLT ÖSZINTE VELEM ÉS ÉRDEKES MODON TUDOD LEMONDANI ROLA EGY MINDEN NAPI NÖÉRT!!!Igen én akor aszt montám MOST ELÉG ,aki ö szeret az nem kaphat meg !!!!Szeretem de bizálom hiany miat LEMONDOM ROLA…KÖZÖS ÁLMAIM MÁR NINCSENEK,A TŰZ LASAN ELALSZIK,A SZÉL A TAVASZI SZÉL VISZI A HAMU? MOST HOGY MINDEN TUDOM KÖNYEN LESZ TISZTITANI A LELKEM.TÉGNAP megismertem valaki lám egy két gyerek apuka ,jó képü és nagyon kedves és érzem hogy a szivem is elfogagya ,igen ö is mesze lakik most barátok vagyunk de tudom hogy rendes. IGEn Marci had éjen más ezzel a LEHETÜSÉGE! Már tudom mit csinálom 7 diken RAndi lesz égy káve,de nem veled ,hajd mutásám neked hogy nélküled és szép a világ. SÜt megtartom a lapom teszek föl uj képek ,hajd fájon a szived ugy mint ahogy nekem fájt !!!Kiváncsi leszek a sorsodra és mikor mindenkivel lefekötel az oldálodrol és maid egyedöl leszel talán talán rájösz hogy mit veszitetel el.Neked kaland kel 40 évesen hát legyen neked kalad szerelmes vagy belém tudom de engem nem kapsz el ,mert érdemelni kel engem én nem sima Hajnal vagy más vagyok ,lehet hogy a gondolkodás a régi de a szépség a kedveség és tudod az ágyba is isteni vagyok”

Dehogyis kell nekem egy hétköznapi nő! Dehogy mondok le drága Adrianámról! Hisz Adriana brutálisan jó nő, Hajnalnak – így hívták a furcsa helyeket kedvelő nőt – pedig igazán csak a feneke szolgál meggyőző érvként. Ha feminista lennék, most elbosszankodnék egy sort a biológia igazságtalanságán, miszerint egy nőnél mindig a külső a döntő, aszerint választunk közülük. Micsoda antidemokratikus felfogás, a természet rendje megrendítően igazságtalan, a haladó gondolkodás nevében azonnali kiigazító reformok szükségesek!

Na persze, szükségesek. De én ezeket már nem várom meg.

Szerencsére nincs is jobb az újrakezdő szexnél. A teste újra ismeretlen, újra felfedezésre váró, újra szűz még. Csak jót tesz az a pár hónap kihagyás.

Tudtam, egyszerre nem tarthatom meg Hajnalt és Adrianát is – ez felérne egy bűvészmutatvánnyal – visszatérésem pedig izgalmasabbá tesz engem, mint a menetrendszerűen karácsony előtt felbukkanó Harry Potter.

De hallga csak! Valamit még el kell mondanom. „Lenne még egy végső vallomás…” Más kultúrák felé kacsingató érdeklődésem utamba sodort egy szép cigánylányt is. Szilviának hívták. Fekete hajú, alacsony de formás kis szexpörgettyű volt. Persze tudom én, hogy az ezzel kapcsolatos bármilyen témafelvetés tabunak számít. De amíg úgy teszünk, mintha nem is ebben az országban élnének, mindig tabu lesz érinteni őket. Szexuálisan is. De lehet-e politikailag korrekt módon beszélni a szexről?

Ha azt mondom, a cigány nők valóban igazolják jó hírüket, kiválóak, szenvedélyesek az ágyban, remekül improvizálnak, virtuózok, mint a hegedőseik, vajon megerősítek-e egy sztereotípiát? Egy puritánosodó, prűd társadalomban vajon ez erény-e? Aligha. A nők frigiditása közmondásosan közismert. S ha valaki ettől eltér… Az megint csak kihívja a többségi társadalom rosszallását. Az „úrinő,” kinek multicégek és politikusok keresik a kegyeit, természetesnek tartja a frigiditását, a maximum heti kétszeri szexet, „nem alázza meg magát,” nem tesz „az úr kedvére,” nem csinál úgy, mintha ő is élvezné, nem. Nem is érdemelné meg az a rohadék.

Mindenképp írnom kell erről a kapcsolatról, mert már kezdeti levelezésünk légköre is más volt. Más nőknek többnyire a lelkét kell dédelgetni, elpanaszolják gondjukat-bajukat, milyen nehéz az életük és sokszor bőven elég nekik a netes panaszláda, találkozni már nem is akarnak. Ha pedig egy konzervatívabb, nyíltan társkereső weblapon leveleznek, a praktikus kérdésekre helyezik a hangsúlyt, magyarul „lekádereznek,” s csak eközben kezdenek – a célt nem feledve – jóval visszafogottabb panaszba. Adriana leveleiben is mindig az életörömöt hirdette, mindent átélt, mindent élvezett, amit csinált, és ennek hangot is adott, szakadatlanul öntötte belém a reményt.

Szilvia nagyon szerette a humort, állandóan viccelődtünk, még a szexszel is. A szex állandó, visszatérő témánkká vált. Egy alkalommal azt is le merte írni, hogy „nem könnyű a munkára koncentrálni, amikor mindketten másra gondolunk.”

Hamarosan bekövetkezett az, amire mindketten vágytunk. Találkoztunk és örömmel nyugtáztam, nyugodtan ihattam a söröket az étteremben, amennyit csak akartam, nem nézett rám szúrós, vizslató szemekkel. S bár beszélgetésünk közben megállapította, mindketten más világot képviselünk, talán, mert kifejeztem a gothic metál iránti vonzalmamat, azért elfogadta a meghívásomat és feljött hozzám.

Egyedül az hibádzott, hogy a fergeteges éjszaka után azt írta nekem: „nem érzi azt, amit kellene.” Nem értettem a dolgot. Nem kértem tőle, hogy érezzen. Nekem jó volt, azt hiszem, neki is és már az ismétlésre készültem. Szilvia bizonytalankodott és azt hangoztatta, hogy „elege van a félmegoldásokból.” Nos, igaz, komoly párkapcsolatra nem gondoltam, elég nagy volt köztünk a kulturális szakadék, nem tartottam buta lánynak, de más érdekelte, mint ami engem. A Barátok közt, a disco és a könnyű popműfaj engem teljesen hidegen hagyott.

Némi félkomoly szellemi érdeklődés azért szorult belé, enélkül vonzalmunk nem is bontakozhatott volna ki. A volt férje színészi ambíciókat dédelgetett. Többször elindult tehetségkutató versenyeken, foglalkoztatta a névtelenségből való kitörés gondolata. Otthon folyton jeleneteket próbált, szavalt, énekelt. Nagy színésznek hitte magát és Szilvit kissé lenézte mint egyszerű parasztlányt. De végül kisodródott a pályáról, majd állandó veszekedéseik miatt a feleségét is elvesztette. „Mire megy most a nagyképűségével – fújta Szilvia – vidéken nyomorog, ha nem tanult volna meg gitározni, hajléktalan lenne.” Színészünk ugyanis addig-addig gitározgatott, szavalt, énekelt egy molett nőnek, amíg az befogadta a házába. „Ha ronda az arcod, tanulj meg énekelni” – tartja a kínai mondás. (A fogyatékosságot tetszés és kor szerint modernizálhatjuk, figyelembe véve, hogy ma minden erényünk a pénzben van.) Egy ripacs persze mégis csak más kategória, mint egy filosz. A csepürágó mégis csak aktív ember, pofákat vág és szaladgál a színpadon, míg a filosz egy helyben ül és meditál. A nők többsége nem értékeli és nem is érti a morfondírozó Hamleteket. Nekik Fortinbras kell. Vagy Antonius. Egy cselekvő, aki nem pazarolja az idejét.

Pedig az ágyban sosem jutott eszembe meditálni.

Amikor újra találkoztunk, megkérdezte, mit várok ettől a kapcsolattól. Őszintén mondtam, hogy magam sem tudom. Erre ő maga válaszolt: megmondom én, mit vársz, úgy meg akarsz dugni, hogy hörögjek, hogy könyörögjek azért, hogy hagyd abba, nem bírom tovább! Vagy épp azért, hogy ne hagyjam abba – egészítettem ki.

Még mindig nem értettem, mitől hibás ez a nézetrendszer.

De azért ott aludt nálam, másodszorra még elégedettebb lehettem magammal. Kezdtem kapisgálni, volt barátja, az exférje után következő élettársa iránti nosztalgia bántja, aki szerintem egy tipikus szélhámos volt. Minden nap betermelt a sörből vagy 6-8 dobozzal, de a könnyű drogokat sem vetette meg. Piti kis üzletekből tartotta fenn magát, főleg partidrogokkal kereskedett. A pénz, ahogy jött, úgy el is ment, holott azt gondolná az ember, valami megmarad, de az ilyen életvitelnek hatalmas az üzemköltsége. Rendszeresen jártak Goa partikra. A Goa lényege szerint olyan elektronikus diszkótáncot jelent, amelynek az indiai zene az alapja, de ezek a partik valójában a lerészegedésről és a drogokról szóltak. Ez a Miki nevű ürge persze a gyorsítókat is szerette. Dőlt a lé, de ment is azonnal a hangulatjavítókra és a játékgépbe. A fickó aztán lelépett Szilvi legjobb barátnőjével. De úgy éreztem, érzelmileg még fogva tartja a nőt.

A történet kísértetiesen hasonlít Gyöngyvér sztorijára. Hiába tartunk róla mást, mégis „többségi” a története, sorsa nem különbözik más nők sorsától. A mi utunk ezután elvált, részben a nosztalgia miatt, részben azért, mert „igazi megoldásra” vágyott, de legalább békében, humorral váltunk el egymástól.

S hogy igazak-e a híresztelések a heves vérű cigánylányokról, akik remekül kevernek az ágyban? Nos, ezt elfelejtettem kifejteni. Maradjon titok.

Hagyjon üzenetet