8. fejezet – Polgárosodni szép szolidan

Ki e sorokat olvasod, vajon gondolsz-e arra, mennyiben szolgálja jövődet az, amit csinálsz? A gondolat vírus, vigyáznod kell, nehogy valakit megfertőzz. Ha jó polgára akarsz lenni az országnak, nem szabad káros szenvedélynek hódolnod, márpedig a kedvtelésből folytatott olvasás az. Jól tudja ezt a polgár, és tartózkodik tőle, hisz nem egy esetben vezetett az olvasás szeretete csúfos bukáshoz, nemes lelkek végezték miatta szemétdombon.
  De azért mégiscsak olvasnia kell, hisz a polgár igény nélkül nem polgár, s néha gondolkodásra, betűre, tanácsra, lelki megerősítésre igénye van neki. Legtöbbször self-help irodalmat olvas, melyből tanulhat, okosodhat és az élet buktatóit elkerülheti. Nos, a polgár megnyugodhat, regényem értelmezhető egyfajta „self-help” irodalomnak, olvasása nem minősül káros szenvedélynek.
  Magyarországon alig van polgár, de mindenki polgári. Nagyon korán megértetik itt az emberrel, hogy nem érdemes különböznie, s aki ezt nem érti meg idejekorán, azzal később is. Jómagam a gimnázium alatt estem túl ezen az oktatáson, bár kaptam néhány eligazító pofont az általános iskolában is. De van, akit egy életen át nevelnek.
  Egy fura fazon, akivel együtt jártam angol klubba, ilyen áldozattípusba tartozott. Az ötvenes, kissé morózus férfi nagyon hangosan beszélt, ódivatúan öltözködött és ruhája nem mindig volt tiszta, de nagyon jól beszélt angolul és más nyelveken is. Ám az a tulajdonsága, hogy a saját világában él, és nem érzékeli maga körül a külvilágot, vesztére feltűnt másoknak is, s ha megszólalt, éles kutyaugatásszerű hangja kellemetlenül csengett, így könnyű célponttá vált, hisz egy szimpatikus embert mégis nehezebb eltángálni. Őt viszont rendszeresen megverték az utcán.
  Kis hazánkban mindenki polgári igyekszik lenni, nehogy kilógjon a sorból. Van, hogy az ember megpróbál felkéredzkedni egy jól menő szekérre, hátha célba viszi. Ezeket a kísérleteimet sem övezte nagy siker, de azért időről-időre most is elfog a polgárosodás vágya, ez olyan, mint a sztárság, titkon mindenki szeretne bekerülni a tévébe.
  A kávéházakban egykor a nyugatos írók, költők és filozófusok köré gyűltek a szép nők. A szellemi elithez való tartozás egyet jelentett azzal, hogy tiszteletbeli polgár vagy. Ma a polgár ellentéte a bohémnek, s a bohém taszítja a nőket.
  2007 szilveszterén, a válság előtti utolsó békeév utolsó napján találkoztam Kittyvel, végre nem az internet közvetítésével és nem a közösségi oldal által, hanem egy házibulin. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert önbizalmat adott nekem akkor, hogy nem csak mesterséges körülmények között vagyok képes ismerkedni és rokonszenvet ébreszteni egy nőben. Gyöngyvérnél egy barátom segített, Adrianára pedig egy közösségi oldalon bukkantam.
  Kittyvel egész éjszaka lírai Beatles számokra táncoltunk a szilveszteri bulin, miután minden módon igyekeztem értésére adni, hogy akarom őt. Az üzenet eljutott a címzetthez, s utána már mindegy volt, mit játszanak nekünk, egymásba kapaszkodva lejtettünk egészen reggelig.
Kitty átlagos termetű, húsos, erős csontozatú nő volt, olyan, akin van mit fogni, nem annyira telt, inkább masszív felépítésű teste egykori, mezőgazdasági munkákban megedzett parasztlányokéra emlékeztetett. Bár én inkább a légies, karcsú lányokat kedvelem, szép nagy feneke, dús idomai láttán megindult a fantáziám. Oda is súgtam Robinak a parti elején: „Te, ez egy bombanő!”
  Össze is jöttünk szépen, én végre egy szép, klasszikus kapcsolatra szerettem volna felkészülni, de már az első éjszaka sem volt olyan, amilyennek megálmodtam. Az előjátékkal még önmagában nem lett volna baj, a polgári előjáték önmagában nem zavar. Ha valaki azt vallja, mindennek meg kell adni a módját, benne vagyok a játékban. Felhívott magához atompolgárian berendezett lakásába, vacsora után felbontottuk a bort, amit vittem. A cd-lejátszóba rakott egy Luis Armstrong-albumot, s Tiffany lámpáját bekapcsolva hangulatvilágítást teremtett a szobában. Az előkészítés polgári díszletei között kihámoztam a ruhájából és megtörtént a dolog. Még egy hónapig élvezhettem a kiváltságokat.
  Barátok maradtunk, majd egy év után, amikor időközben csak futólag, társaságban találkoztunk össze, újra elkezdtem járogatni hozzá. Ennyiből nyilván sejthető, hogy a szex miatt, pontosabban a szex reménye miatt. Látogatásaim során azonban Kitty rögtön belemerült az ezoterikus tanok boncolgatásába, amit egy darabig szórakoztatónak találtam, de felmerült bennem az igény, hogy más módon is megtapasztaljam az egységélményt és a szeretet teljességét. Szeretek ugyan együtt filozofálni Coelhoval, Hesse-vel vagy Müller Péterrel, de egy nőtől nem csupán ilyen élményeket várok. Ám hiába igyekeztem személyesebbé tenni az ezoterikus témát, leragadtunk az elméleteknél.
  Akkor elégeltem meg a randizgatást, midőn elhatároztam, egy remek kis vendéglőben dűlőre viszem a dolgot. Gondoltam, ha az otthonában nem megy, talán egy külső helyszínen, gondűző borocska mellett, megölelgethetem végre s utána már jöhet a többi…
  Beszélgetni kezdtünk a munkájáról – persze mi is lehetne polgáribb téma – majd én is ejtettem néhány szót munkaügyi terveimről, ami nálam igen ritka, mivel sosem szoktam munkával kapcsolatos terveket szőni. Most mégis kivételt tettem, lám, a környezet és a konszolidált emberek hatását sosem szabad lebecsülni. Talán még én is jó útra térhettem volna, ha nem mindig a szórakozás lett volna az első.
  Egy idő után eluntuk az amúgy is unalmas témát, de mire valami érdekesebbre térhettünk volna, Kitty közölte, hogy neki szűk itt a tér, szívesebben sétálna egyet. Van itt a közelben egy ezoterikus könyvesbolt és központ – mondta, de nem emlékszik pontosan, hol. Elkezdtük hát keresni a központot, bejártuk az Oktogon környéki mellékutcákat és végül fél óra múlva meg is találtuk a helyet. Volt itt minden, mint a búcsúban, temérdek könyv a kristálykoponyák rejtélyétől a Hellinger terápiáig, kaphatóak voltak gyógynövények és porok, százhúszféle teát lehetett inni, és jósnőt is kérhettünk magunknak. Egy órát töltöttünk el itt, leültem olvasni, hisz rengeteg könyv állt rendelkezésemre.
  A félbeszakadt sörözés folytatásából nem lett semmi, Kittynek már nem volt kedve visszamenni a vendéglőbe. Én pedig végleg úgy döntöttem, nincs szükségem olyan randikra, amely ezoterikus kegyhelyek látogatásából áll.
  Azt már tudtam, hogy a nők bármilyen mennyiségű ezoterikus információt képesek befogadni. Kajálják ezt a fajta irodalmat, a tenyérjóslástól az asztrológiáig. Miközben a kiadók széttárják a kezüket, nem érdemes kiadni semmilyen szépirodalmat, mert egyszerűen nem veszik, ebben a témakörben minden megjelenhet. Akár olyan címekkel, mint „Idegen bolygók népeinek munkája a civilizáció építésében,” vagy „Hogyan küzdjük le gyógyfüvekkel a nemi vágyat.” Természetes, filozófus lévén, én is kedvelem azokat a természetfölötti jelenségekről szóló műveket, amikről úgy gondolom, „van benne valami,” de szeretem megtartani a mértéket, ebben az egyben polgári vagyok.
  Robi olyan példáról is mesélt, amikor kapóra jött neki az ezoterikus vonal.
  – Néhány évvel ezelőtt Diának udvaroltam, – Robi már akkor is ötvenes éveinek elején járt – egy fiatal, huszonnyolc éves lánynak. Már régóta vadásztam a Vadászat Istennőjére – valóban istennői alakja volt – de csak jó barátság alakult ki köztünk, nem több. Mindenesetre sűrűn találkoztunk, gyakran csináltunk közös programokat. Az Óbudai-szigeten Makovecz épített egy olyan templomot, amit minden vallásnak szánt, ebben  bármilyen hit szerinti szertartást lehetett tartani. Egy óegyiptomi szertartás szerinti mise celebrálására hívtak meg engem és Diát, hogy milyen egy óegyiptomi templomi mise, ne kérdezd, én sem tudom, honnan vették a koreográfiát. A jelképeiket azonban használták. A sakálfejű Anubisz, Ízisz, Ré és a többiek maszkok fomájában is megjelentek, és ott volt az a sámán is, aki azt állította egy RTL Klubos műsorban, hogy dobolásával orgazmushoz juttatja a nőket. Szóval ő dobolt, a maszkosok táncoltak, s valami kamillás ízesítésű dologgal füstöltek. Egyszer csak szóltak, hogy be fognak zárni minden ajtót, mert Diana testvérünk beavatására készülnek. Ez a Diana nem az a Diana volt, barátnőmet Diának neveztem. Akit ünnepeltek, az egy bizonyos B. Diana, aki később nyilas nőként híresült el és egy Szálasi-féle mozgalmat próbált újjáéleszteni. Akkor még a pogány vallások szakértőjeként „tündökölt” és nagy karriert jósoltak neki az egyetemen. Úgy tudtam, eredetileg kelta papnőnek készült, de ezek szerint beleugrott az egyiptomi vallásba is. Az ajtókat teljesen bereteszelték, amit baljós jelnek tekintettem, eszembe jutott a Jones-szekta tömeges öngyilkossága, arra gondoltam, ha most ilyesmire készülnek, senki sem fog megmenteni minket, egy sziget közepén vagyunk és sehol a közelben egy járókelő. Mire ránk találnak, egy nap is eltelik. De kiderült, csak a szertartás intimitása miatt zárták be az ajtókat, bár csoportszex nem volt, a jelenlévőket felszólították, szorosan öleljék át a mellettük lévőt. Én átfogtam Dia derekát, gyengéden, de határozott kívánságokat sugározva felé. A magasztos zene, a dobok és a tánc hatására úgy összemelegedtünk Diával, hogy még aznap nyélbe ütöttük a nászt.
  – Oroszországban létezett egy szekta, – tettem hozzá – a hlisztek szektája, amelynek gyűlésein a hívők rituális tánccal, állandó forgással kergették extázisba magukat. Miután a tánctól és a körbe-körbe pörgéstől teljesen elkábultak, ledobták magukról a zsákszerű ruhát, amit a szertartáshoz viseltek, s ahol épp összerogytak, a legközelebbi ellenkező neművel szeretkeztek. A raszputyini időkben élte virágkorát ez a szekta, állítólag egyik csoportjuknak maga Raszputyin is tagja volt, amin nem csodálkoznék. De a szex és a vallás ritkán kapcsolódik össze.
  – A keresztény vallás és a szex ritkán, emiatt elég sok kritika is éri – így Robi. – De a keleti vallások, ahonnan az ezoterikus irányzatok többsége ered, gyakrabban. Gondoljunk a tantrikus szexre, vagy arra, hogy a beatnikek és a hippik sem véletlenül fordultak India felé.
  – Azt olvastam, Amerikában is létezett egy szakadár keresztény szekta, amely a szabad szerelmet hirdette és azt, hogy minél többet szeretkezel és minél változatosabb alanyokkal, annál közelebb kerülsz Jézushoz.
v- Ez igaz lehet, hisz Amerikában minden előfordul – nyugtázta Robi.
  Minden második nőt megfog az ezoterikus gondolkodás, de mi még így járunk jobban. Ki tudja, talán tényleg van lélekvándorlás vagy szívcsakra vagy áradó energiamezők.  Nem tudhatjuk, mi igaz a világról és mi nem. A teljes kiábrándulás viszont a panaszbeszéd zsákutcájába terel minket ezen a magyar tájon. Szinte minden női magazinban van két-három olyan cikk, ami arról szól, a férfiak milyen disznók. „Amelyik nem alkoholista, az munkaalholista” – olvashatjuk a mélyenszántó elemzéseket: a pallérozott újságírók véleménye talán így foglalható össze. Különösen nagy divat a társadalom támaszait nagyivó kocsmatöltelékekként lefesteni, akik semmit sem törődnek a nők érzéseivel és lelkivilágával, nem keresik a párjuk G pontját, s ahelyett, hogy otthon ülnének, haverjaikkal politizálnak valahol. De az sem jó, ha lelkesen vetik bele magukat a munkába, – no nem éppen önszántukból teszik ezt a legtöbben – hisz akkor ki szórakoztatja a feleséget, aki unalmában minden magazint elolvas, hogy jól felszívja magát a vitára. Az újságírókat persze egyáltalán nem érdekli, mi van a családokkal. Meg kell felelni a trendnek, az „elnyomott osztály” nevében kardoskodó, az osztályokat egymás ellen fordító nézeteknek, a szingli panaszbeszéd felkarolásának. Bármilyen elavult egy ilyen osztályharcos szemlélet, mindig megtalálja a maga terepét és embereit. Aki pedig a panaszkultúrát növeli, olcsó népszerűséget és sikereket arathat. S kit érdekel, hogy a viták egyre élesednek a családokon belül. Nem az ő családjukról van szó, akik ezeket a röpiratokat írják vagy inkább kitalálják,  a kor divatjának megfelelően  egyedülállók.
  A történelemben vajon melyik elnyomott osztály kezelte a kasszát? Volt erre példa valaha is? A családokon belül az asszonyok kezében van a pénz, ők osztják be, ők rendelkeznek az anyagi források felett. Kapitalizmusban azé a hatalom, akinél a pénz van. Vagy mégsem?
  De hagyjuk is, kutassuk inkább tovább a polgárosodás lehetőségeit.
  Miként lehet még csatlakozni a polgári osztályhoz, s ami a fő kérdés, miként lehet meghódítani egy rendes polgári lány szívét? Biztos utat kínálhat a vallás: neveltetése, hajlamai vagy finom érzései miatt sok honleány vallja magát valamelyik történelmi egyház hívének. Visnu, Krisna, Buddha, vagy Allah csak a vájtfülű kevesekhez jut el nálunk, a keresztény középosztály azonban újraéledőben van, és leányai csak arra várnak, hogy egy szerény, a családi tradíciókat tisztelő férfiúval biztos révbe evezzenek. Gondoltam én.
  Ha hiszel, persze, de hát csak nem vagy kommunista, hogy nem hiszel? Én vidéki családban nőttem fel, vallásos neveltetésben (is) részesültem, hallgattam papot, áldoztam és bérmálkoztam. Tanulságosnak találtam Jób könyvét és az Énekek Éneke is tetszett. Ha néha, vasárnaponként a templomba sodródtam, a padsorokban néha Madonna-szépségű bakfisokat fedezhettem fel. Később rájöttem, e helyen több szép lány fordul meg, mint a kocsmákban. Épp csak elmúltam húsz, midőn csendesen kimúlt a szocializmus, kissé talán túl csendesen is, hisz egykori hatalmasságaival később bőven szembesülhettünk mi is, ez azonban más lapra tartozik. Ami az igét illeti, hittem is meg nem is, az építőtáborokat viszont kihagytam, így nem lett belőlem az NDK-s lányok laza erkölcsei iránt nosztalgiázó radikális. Maradtam középen, nem is lett volna érdemes színt vallanom, hisz mire felnőttem, a szexuális forradalom már lecsengett. Kitalálhatják,  mi történt: én persze kimaradtam belőle…
  Azt is hallottam másoktól, nem kell ám annyira vakbuzgónak lenni, a kereszténység csak egy irányelv, ezek közül a lányok közül sokan csak egy rendes, normális férfit akarnak, meg némi értékrendet, ami ebben a celebkorban talán nem is olyan nagy kívánság. Csatlakoztam hát egy keresztény társkeresőhöz és szétküldtem leveleim a négy égtáj felé.
  Az első reakciók elszomorítottak. Jó néhányan mindjárt az első levélváltások után rögzítették, keresztényeknél házasság előtt nincsen szex. Tudtam, a radikalizmus itt is teret hódít, mégis elkeseredtem. Nem is kérdeztem, hogy lehet-e?
  De legyünk toleránsak és várjunk kicsinyég. Nos, érdemes volt várni. Szociológiai szempontból. Láthattam, az előző fejezetben Robi által példának hozott Márk esete nem egyedi. Az egyik levelezőpartnerem ugyanis, már a második nekem küldött levelében nekem szegezte azokat a kérdéseket, amelyek örökre elveszik bármilyen korú, bármilyen társadalmi állapotú és bármilyen világnézetű férfi kedvét a tartós kapcsolattól.
  A levél így hangzott:
  
  
   „Kedves Marci!
    Igen, az ökumenével kapcsolatban egyetértünk, valóban a felekezetek közötti megértés a fontos. De hagyjuk a mellébeszélést, térjünk a tárgyra, szeretném, ha válaszolnál nekem néhány húsbavágó kérdésre, amelyek a további kapcsolatunkról kell, hogy döntsenek.
    1. Vess számot azzal, mit értél el az életben. Erkölcsi értelemben, és abban, hogy betöltötted-e a feladatodat, amit úgy gondoltál, hogy képes voltál saját erődből betölteni. Van valami, amire joggal vagy büszke eddigi életed alapján? Írd le részletesen!
    2. Hogyan képzeled el magad 5 év múlva? Írd le részletesen, hol dolgozol, milyen környezetben vagy, kik vesznek körbe stb. Úgy érzed, el fogod érni, amit akartál? Elégedettnek találod magad 5 év múlva?
    3. Írd le, mit szeretnél még elérni hátralévő életedben? Családi életedet hogyan szeretnéd kiteljesíteni? Milyenek a barátaid?   Hogyan szeretnél kiteljesedni a munkában? Milyen lépéseket igyekszel tenni azért, hogy a terved teljesüljön?
    Ezekre a kérdésekre nem egy-két mondatos választ várok. Lehet, hogy nem tűnnek könnyűnek, de azt írtad, hogy élénk fantáziád van és tudsz írni, filozófiai értekezéseket is írtál, úgyhogy ez nem okozhat neked gondot, rajta!”
  
  
  Először azt hittem, rosszul látok. Ilyen levelet küld nekem egy finom lelkű, keresztény hölgy? Hideg és tárgyszerű hangnemben fogalmazott sorai nem arra utaltak, hogy a szeretet vallását gyakorolja. Később az is eszembe jutott, hogy csak szívatni akart. Bár egy kereszténynek majdhogynem tilos ezt tenni a felebarátjával, láttunk már példát mindenféle eszme megcsúfolására, miért pont a kereszténység lenne kivétel? Feltűnt nekem, hogy pontjai közül egy sem foglalkozott a hittel. Nem kérdezte, hogy „mennyire érzed közel magadat Jézus tanaihoz?” vagy „hogyan szeretnéd elősegíteni a világ jobbá válását?,” holott ezek a tanítások szempontjából igazán lényegesek lettek volna. Végignézve e kátét semmi sem mutatott arra, hogy különb lenne egy multinál szolgálatot teljesítő fiatal menedzsernőnél. Ám nem tudom miért, talán makacsságból, még egy ideig nem vettem le a regisztrációs lapomat.
  A mérnök végzettségű Marcsival, akivel szintén együtt kívántam polgárosodni, a válság utáni sokk idején, 2008 novemberében találkoztam ugyanezen a portálon. Múltját tekintve hívő volt, valójában inkább kiábrándult, csalódott reálértelmiségiként ismertem meg. Nem fogták meg az ezoterikus tanok sem, semennyire. Csak a népi tánc, a téli sportok és az uszoda érdekelte. Ezek közül engem csak az uszoda fogott meg, az is inkább a sok fürdőruhás lány miatt, akikben egész nap gyönyörködni lehet.
  Az első randink szerencsére a Lukács-fürdőben volt. Szeretem a fürdőket, akárcsak a rómaiak, akik egyes tudósok szerint ezért voltak hosszú életűek a földön. (Míg a középkorban a higiénia mellőzése is hozzájárult a korai halálozáshoz.) Szemügyre vehettem az alakját, ami a folyamatos sport miatt – már nem éppen fiatal kora ellenére – olyan arányos volt, mintha csak számítógéppel tervezték volna meg. Hiába, a népi tánc, a síelés és az úszás együttes hatása ideálissá alakította testét, főleg köldöktől lefelé, ami számomra döntő érvnek bizonyult a hódítás mellett, annak ellenére, hogy szinte semmilyen közös vonásra nem bukkantam köztünk.
  Azt hittem, majd csodálatos panorámában élvezkedhetek, és pazar szexuális együttlétben lesz részem, de csalódnom kellett. Olyan frigid volt, hogy ennyi erővel egy jégből faragott királylányt is ölelgethettem volna. Elém feküdt és meg sem mozdult. Nem mozdult, nem ölelt, semmit sem csinált. Persze, hogy hamar elmentem. Első alkalommal még betudtam ezt a feloldódás és az összeszokottság hiányának, másodszor már nem zavart, harmadszorra viszont olyan ideges lettem, hogy menet közben abbahagytam a dolgot. Pedig a kedvenc hobbimról volt szó!
  Mi lehet a háttérben? – ütött szöget a fejembe. Talán gyerekkori zaklatás? Vagy csak ennyire más karakterek vagyunk és emiatt nem működik a szex sem? Igazi magyarázatot nem kaptam, de sejtéseim lehettek.
  Az egyik értelmezés szerint a volt barátja borított árnyékot a kapcsolatunkra, hiszen ő volt olyan, amilyet igazából elképzelt magának. Számára a szellemi érdeklődés nem nyomott annyit a latban. Számos olyan nőt ismertem, akinek diplomája volt, de egyszerű, a szellemi létet teljesen elutasító embert választott, és remekül érezte magát „a rangon aluli kapcsolatban.” Be is vallották nekem, nem hiányzik nekik a kiállítás és a színház, felnéznek a férfira, akit erősnek, határozottnak, életrevalónak látnak. Az ilyen nőknek csődör kell, aki nem habozik, nem gondolkodik, a fizikai világ foglalkoztatja, abban él.
  Az exbarát építési vállalkozó volt, és nagy népi táncos, csűrdöngölés közben kedvelték meg egymást. Marcsi szerint viszonyuk az élet habos oldaláról szólt: borozás, tánc, sport és szex. Intellektuális beszélgetés nyista.
  Van némi elképzelésem arról, milyen lehet egy építési vállalkozó, és nekem az már Sturmbandführer-kategória. Az ilyen férfit nehéz megtartani, nem az a kandalló mellett újságot olvasó fajta. Marcsi beismerte, amikor macsója fiatalabb évjáratra váltott, nagyon megtört, ez egyébként látszott is rajta. Pedig, tette hozzá a nő, a válság után nagyon kevés lett a jövedelme, ő pedig, mint idősebb, megállapodott hölgy, segíteni tudta volna, nem úgy, mint a fiatal nő, aki ugye csak nyeli a pénzt.
  Engem azonban jobban érdekelt, miért nem tud feloldódni velem az ágyban vagy hogy hogyan lehet áthidalni ezt a problémát. Tudtam, ha ezt nem sikerül megoldani rövid időn belül, szex sem lesz többé. A női szexualitás másképp működik, érzelmek nélkül nem megy, márpedig nehéz lesz ebben a helyzetben igazi érzelmeket kell felkeltenem magam iránt.
  Robi a Vörös Kolibriben szokott lelkesedésével merült bele az elemzésbe.
  – Úgy látszik, a barátnőd azok közé a nők közé tartozik, akiket a kemény és egyszerű fickók vonzanak. Mint ahogy az én jó barátnőmnek, Editnek is egy biztonsági őr a barátja – beszélt Robi reménytelen szerelméről újfent. – Másfajta férfit talán becsül Edit is, de nem értékeli úgy, mint potenciális szeretőt. Hiába ismert meg téged, nem tud váltani. Mindig ilyen lesz az ideálja. Nem tud veled azonosulni, ezért fekszik úgy, mint egy darab fa. Azt hiszem, nem lesz képes alkalmazkodni az új körülményekhez, a „jó fiúhoz,” vagyis hozzád és nem kapod meg tőle azt az élvezetes szexet, amit vársz.
Robinak megint igaza lett. A nő két alkalommal is kitért a testi kapcsolat elől. Annyira ideges lettem ettől a harmadik esetben, hogy néhány pohár bor felhajtása után frigiditásának elemzésébe kezdtem, amin persze megsértődött. Később telefonon bocsánatot kértem, de már késő volt.
  Hiszen én csak arra vágytam, hogy megállapodhassak, számos kaland mögöttem volt már, bár nem akartam, inkább éltem volna együtt ezalatt is egy kedves nővel. A házasságomból sem akartam kilépni, mégis kihajtottak, mint egy ürgét. De nem adtam fel a reményt, hogy családom legyen, hogy „polgár és ember” legyek és szép szolidan éljek tovább. Ahogyan a Kft. nótájában áll: „Szép szolidan, / Szép szolidan, / Elvégre nem vagyunk / Otromba állatok, / Hanem / Természetesen / Kulturált emberek.” Hát, valahogy így. Szép szolidan.
  – Polgárosodni? Ugyan már, Marci, kinek való az? – kiáltott fel a Kolibriben „kurvás” Tilinkó, társaságunk cinikusa. – Ismertem egy érdekes fickót, aki mindenféle polgárosodás helyett csak élni vágyott. Fogta magát és eladta a lakását. Hogy akkor miből élt? Semmiből! Azt mondta nekem, minden pénzét fel fogja élni, kurvákra költi, s hogy egy gogo girl mellei között akarja kilehelni a lelkét. Így is lett, kívánsága teljesült. Két-három évig az éjszaka császára volt, több száz nőt tett magáévá, s végül miattuk is fejezte be földi pályafutását. Állítólag az ukrán maffiának tartozott, s végül kinyírták. Ennek a tagnak eszébe sem jutott polgárosodni, állítom, mégis teljes életet élt.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Previous Story

7. fejezet – Üzleti alapon

Next Story

9. fejezet – Té iubesc

Latest from Hová tűntek a férfiak?

10. fejezet – Végzet

Minden gazdagságnak ára van. A szegénységhez viszont mindenki hozzáférhet. A rendszerváltás utáni magyar társadalom kétharmada évről

9. fejezet – Té iubesc

Feleség mindenkiből lehet. De szerető csak igazán önzetlen nőkből válhat. Ők, a maguk önzetlenségében, önmagukat nyújtják,