9. fejezet – Té iubesc

Feleség mindenkiből lehet. De szerető csak igazán önzetlen nőkből válhat. Ők, a maguk önzetlenségében, önmagukat nyújtják, minden számítás nélkül; nem várnak öröklétig tartó viszonzást, semmi mást nem akarnak, csak együtt lenni a szeretett lénnyel, minél tovább és minél többször.

Így voltam Adrianával és ő is velem, bár én szőttem olyan terveket, amely az állandóság felé irányult, valójában a perc gyönyörére rendezkedtem be. Kivételes és rendhagyó alkalmak voltak ezek, törvény szerint nem volt jogunk egymáshoz, de teremtettünk magunknak alkalmakat, ahogy csak lehet.

Férjes asszonyok szerelmében az a végtelenül jó, hogy sosem kell megjátszanod magad. Nem kell taktikáznod, nem kell mindenképp érdekeset vagy szépet mondanod. Nem kell egyeztetned az értékrendszeredet vele, nyugodtan ellentmondhatsz, kockázat nélkül vitatkozhatsz. Elmondhatod a véleményed, úgy, ahogy valóban gondolod, szépítgetés nélkül. Nem baj, ha nem ugyanaz érdekel, ami őt. Nem kell mindig figyelned, de ha figyelsz, azért dicséret jár. Önmagad lehetsz végre.

Nem mert kipróbálni valamit a férjével, mert szégyellte? Veled megteszi. Taktikából nem akart mindenben a férje kedvére tenni? Veled másképp lesz. Adriana nem idegenkedett a rafinált szeretkezés gyakorlataival szemben, becsületesen végigment ezen az úton. Tanulás céljából maga is odakapcsolt a felnőtt csatornákra, hogy tanuljon. Arra volt kíváncsi, mi a férfiak vágya, milyen a fantáziájuk, mik a titkos vágyaik.

De meglehet, a férjének sosem javasolt volna ilyesmit. Vagy mégis? Számomra már mindegy, és akkor sem foglalkoztatott ez a kérdés. Élveztem a kiváltságaimat, amik nem illetnek meg minden férfit. Ahogy például egy nő imádtatja a punciját, úgy ritkán teheti meg ezt egy férfi. Pedig a belső comb környékén ugyanúgy megtalálhatók az erogén pontok, a herezacskók nagyon érzékenyek, nyaldosásukkal az őrületbe kergethetik a felizgatott hímet, annál pedig nincs fenségesebb érzés, amikor szájában végleg elmerülő, csontkemény farkam végleg megadja magát a vágynak. Sokszor élveztem arcára, fenekére, mellére, ő pedig kéjesen megfürdött a nedvemben, ajkára, arcára, bimbójára kente a tekintélyes adagok cseppjeit. „Jót tesz a bőrnek” – mondogatta – „Semmi sem vesz kárba, minden rajtam szárad, még a bűnöd is.”

Nem volt szükség arra, hogy megkötözzem vagy megostorozzam. Anélkül is át tudtunk élni mindent, a kínok okozása nem szerepelt a repertoárunkban, csak gyönyört akartunk szerezni egymásnak, szenvedést sohasem. Az az élet feladata.

De ahol ilyen nagy a szenvedély és a szeretet, ott természetesen felmerül, hogyan válhatna mindennapossá a földöntúli kéj. Elválasztott minket néhány száz kilométer, emiatt és más okok miatt havi egy napba sűrűsödött minden. Adriana csak úgy tudta elképzelni a közeledést, ha én elköltözöm a fővárosból a válságkörnyéki iparvárosba. Hiszen „itt minden olcsóbb és a gyerekek is közel lennének.”

Ahogy a második fejezetben kiderült, a tervet én is jóváhagytam, mivel nem akartam elveszíteni életem legjobb nőjét. De Adrianánál jobban ismertem a magyar valóságot, ahol a katasztrofális munkaügyi helyzet miatt lehetetlen csak úgy átköltözni egyik városból a másikba. A társadalmi mobilitás alacsony, és teljességgel megalapozott az a magyarokban kialakult vélekedés, hogy nem érdemes mozdulni semerre, hisz sehol sem jobb. A rendszer úgy van kitalálva, hogy egy idegen ne kapjon semmilyen lehetőséget, akinek a helyiek közül nincsenek rokonai, ismerősei, az hiába is próbálna egy másik városban szerencsét. Én ezt jól tudtam, de nem siettem megvilágosítani magyar viszonyokban járatlan szerelmem elméjét, az igazi szerelem nem létezhet álmodozás nélkül.

Lett volna kedvem változtatni, hiszen egy válságkörzeti kisvárosban valóban olcsóbb az élet, és már a lakásomra felvett adósságom is szorongatott. Ha a messzi vidéken sikerült volna egy közalkalmazotti állást szereznem, egészen irányíthatóvá vált volna az életem. Egy ideig Adriana szeretőjeként éltem volna a napjaim, de mivel úgysem jött volna hozzám, így kerestem volna egy asszonynak való, rendes lányt… Nem is lett volna hülyeség.

Persze a valóság hamar rám cáfolt. Járhattam én hivatalról hivatalra, nem nagyon hatotta meg a helyieket a mesém. Arra hivatkoztam, hogy a barátnőm ebből a városból származik – ha sejtették volna, hogy férjes (ráadásul román) – és én itt akarok új életet kezdeni. Magyarországon szokatlan hangzása van annak, ha valaki valami újat akar – akár az életével – azonnal felmerül a kérdés, vajon miért nem ül nyugodtan a seggén. Az ilyen csak bajt hozhat ránk. Meg is mondták nekem, ők a szabad közalkalmazotti állásokra a munkaügyi központ által kirendelt helyi munkanélkülieket helyezik el, mert ezeknek van Start kártyájuk. Az államilag adott kedvezményt tehát ki tudják használni, legfeljebb egy év után ők is mehetnek az utcára, mivel akkor már nem jár utánuk kedvezmény. Nekik is csak ideiglenesen jár a segítség, de legalább addig sem elégedetlenkednek.

A számba jöhető összes hivatalt felkerestem, Adriana szorgalmasan elkísért engem. Látogatásaim napját így kezdtük: én munkát kerestem, mit kerestem, kuncsorogtam, Adriana kint várt. A kellemetlen vizitációk szorongató élményeit enyhítette, hogy utána páratlan élvezetekben részesített álmaim asszonya.

De hiába játszottam el a gondolattal, a tények makacs dolgok és persze nem tolták alám a nyugalmas vidéki állást. Véletlenek itt nincsenek, az első szabály: kurva nehéz itt minden. A második: a körülmények arra szolgálnak, hogy a küzdelmet megund, mielőtt sikerre jutnál. Valakik, akik jó helyre születtek, mindent visznek, majd arról is gondoskodnak, ne érezd úgy, hogy neked is érdemes sikerre hajtanod. Aki tudja az erőviszonyokat, ezzel tisztában van.

Kapcsolatunk ebben az időben elmélyültebbé vált, néha filozófiai témákról is levelezgettünk, beszélgettünk. A heves egymásnak esések megszelídültek, a szeretkezések elemei úgy épültek egymásra, mint egy művészi alkotás. Adriana sem mondta már olyan lelkesen, hogy „nincs két egyforma szeretkezés, mindegyik más.” Bizony már hasonlítottak a másikra. Közelebb kerültünk egymás érdeklődéséhez, lelkéhez, de azért még mindig a szex körül forogtunk, írásban is.

 

Szia életem,

Lucian Blaga… román filozofus… más neven bölcs ember az emberbe reilö titkák felfedezésére, a felszinhozása töregvése. PL. Az emberbe reilik olyan dolgok,amit nem tudnak a felszinre jütni ,mert valamilyen ok, nem tudnak kikerölni., Ez lehet ösztünösen vagy az akarattol függ, hogy akarom e hogy kimutasom öket vagy sem. Ö tudod kihozni az emberekböl, csupán a pár perc elbeszélgetésel. Olyan beszélgetések volták amit hétköznapi dolgokrol ö ezen mögöt láttá a emberbe rejlö titka és igy tudot neki segiteni. És engem ez fogot meg benne. A Eminesku maid szeméjesen elmondom neked . Viszem versek ,amit nagyon régen irtám, és elolvásom neked …meg is forditom, szépen tudok szavalni, és te élvezni fogsz. .
Jüvö héten intézd el a telefonod én is megcsinálom, és igy nagyon olcso lesz. Má kijüt rajtam a fáracság, delután egyedöl leszek Balázs keresztmamájánál lesz ,a másik ketö… koncertre menek, ugy hogy jókor jün a pihenés.
Gondolom te is pihensz ma, nem sokára találkozunk, már nagyon kell mert irtoan nagyon hiánzol, nem gondoltám volna hogy meg jobban foglak kiváni, de bizony most nagyon kellesz, nem csak pikáns dolgokra gondolva , ha nem maga az ember is … hiánzol. tudom te is hiánzol… de nem sokára az öledbe szoritod maid.

reggel korán keltem kimentem az udváron a hinán, mert nagyon melegem volt. Nésztem a fris fövet, élkébzeltem hogy milyen jo lett volna ot én és te ..hm.. rádhájolom megcsokolom,a hajad megsimogatom,,a nyakad a nyelvemel finoman tudod huntszulkodok,megpuszilom a föled ,és közben az egyk kezem becsuszhatom a z alsonadrágban, és megsimogatom a goioidat,a farkad az nem mert annak más böntetés szántám neki… ne fej kellemes bönti lesz..tudom, mosolyogsz, hiz tudod mit fogom csinálni vele. Megcsokolak, visza csokolsz, ugy csokolsz hogy érzem a szenvedéj, mégkérdezel…akarsz engem? nem mondom válasz inkáb finoman beled karmolok, te érzed akor hogy mit akarok, változik a hejzet, megszoritod,erösen, mert kivánsz nagy a vágy ,nem tutsz elenálni,a kezed csuszik lejeb..egyre lejeb, mégnézed mnire nedves vagyok…elégi…oda viszed a farkad…érzem benem vagy…kicsit bent marad…asztán hirtelen kihuzod…tudom miért,mert kényesztetésre vágytsz, szeretném ha a nyelvemel kényesztetem.. .én is akarom,érzem kölcsönösen… én is érzem a foro nyelved, éz jó..mindenem a tiéd,a számban van az egész farka , tele van a szám vele, érzem hogy hogy élvezni fogsz nem sokára, ez jobban felizgat engem is, de most szeretném ha fránciásan élveznél, rég nem volt, és érezni szeretnék a foro ondot, amit a kinyujtott nyelven csepeg, és, és onnán a mellemre, a hasamra. Éz után szeretnék ha a nunádal is foglálkoznál, adtam a szerepet, most te fogsz kényesztedni, rád bizom, aszt csinálhatod amit gondolod, teljesen neked adom magam, a nunád a fenekem…ez nagyon jó neked hisz foro mindenem,csuszik,és vagy fokozo ..pl.a fenekem..igen tudom mire gondolsz,hisz tudom hogy be szeretnél jütni edig szüz hejeken is..tetszik az ötlet, csak csináld,és mikor bent vagy, jol érzed magad hisz ere vagytál,én is ám..érzem a kemény farkad…jo neki két lyuk etszere kicsit irigyelek, de látom nagyon élvezel, az ondot mind a két hejen kérem, haraphatod is, szenvedélyel, szeretlek életem, nagyon nagyon, élvezünk együtt, két test a foldre a nedves fövün, akarlak..

 

Lassan közelgett az idő, mikor a betölthető kisvárosi álláshelyek végére értem. Adriana figyelt engem, és figyelmét nem kerülte el, mennyire akarom én ezt az egészet. Ahogy éreztem, közeleg a vég, úgy törekedtem arra, hogy a legerotikusabb panorámát nyújtó pózokban tegyem magamévá. Leginkább hátulról szerettem beléhatolni, így végig élvezhettem csodaszép fenekének látványát. Vagy oldalról keféltem meg, nagy lendülettel, így formás combjai ugyancsak részét képezték a kilátásnak. Mellesleg mindig azt tartottam, a legmegkapóbb festmény sem versenyezhet a kerek női formák harmóniát sugárzó képével.

Rettegtem attól, mi lesz, ha nem lesz több ajándékszex, de vágytam már egy állandó, biztos kapcsolatra is, bár úgy sejtettem, az nem lesz ennyire önzetlen. A netes randizást nem szüntettem meg, de már nem bántam annyira, hogy egy fordulónál ritkán megy tovább a dolog. A gratis szex boldog időszaka a vége felé közeledett, és anyagi helyzetem is összeomlóban volt.

2008 ősze, a gazdasági összeomlás és válság után lakáshitelem a duplájára emelkedett. A bankban egy ideges, rosszkedvű hölgy közölte velem, hogy nincs mit tenni, a szerződésben az állt, hogy az árfolyamkockázatot az ügyfélre hárítják. Könnyítés nincs, tiltakoznom felesleges, fizetnem kell a hitelt, még ha nincs is miből. Mintha csak tőzsdéztem volna. Két éve csak egy kis segítséget kértem a banktól, hogy egy garzont vásárolhassak magamnak. Hatmilliós ingatlanhoz igényeltem kétmilliót, most viszont a befektetett négymillióm is veszélybe került. Kénytelen voltam újabb kölcsönnel pótolni a kiesett jövedelmet. Egy darabig a hitelem fedezte a költségeimet, de aztán a bankszámlám egyre apadt és apadt. 2009 nyarára minden tartalékom elfogyott. Egyetlen lehetőségem maradt csak, hogy a közalkalmazotti bérem terhére felvegyem az A hitelt. Ez a fizetésemmel, kilencvenezer forinttal megegyező összeg volt. Ebből vegetáltam és egyensúlyoztam még akkor. Éhezni nem éheztem ugyan, de a legegyszerűbb ételeket ettem, semmire sem költöttem, blicceltem a BKV-n. Ami a közérzetemet illeti, megadóan vártam a sorsomat. Az ember addig nem hiszi el, hogy egyszer csak betoppan a végrehajtó és kiutasít a lakásodból, amíg be nem toppan a végrehajtó.

Ha lett volna valamilyen remény arra, hogy a távoli iparvárosban munkát kapjak, felszámoltam volna mindent Pesten és indultam volna. Vállaltam volna, hogy Adriana csak hetente tud rám időt szakítani, s csak néha tud energiát lopni enervált lelkembe. Az élet persze emberségesebbnek, lassabbnak és békésebbnek tűnt vidéken. S ami fő, megszabadultam volna a banki kölcsöntől. De nem így történt, számomra más volt kijelölve.

2009 szeptemberében találkoztunk utoljára kedvesemmel. Mint a gazdájához hű állat, úgy a függésben élő szerelmes is megérzi, elérkezett az elválás pillanata. Pontosan ezért tartogatott számomra különlegességet Adriana. Örültem is neki, de szomorúság töltött el a gondolatra, hogy talán soha többé nem látom őt. Amint beigazolódott, így is lett.

Egy kétszobás kis garzont vettünk ki, Adriana sejtelmes mosollyal fogadott, amikor – elintézve a formaságokat – felmentem hozzá. Tényleg nagy meglepetést tartogatok számodra, amire csak vágysz – mondta rögtön. Talán sejted, mi az, amire vágyom, mi az, amit még én sem merek kimondani? – néztem rá vágyakozóan. – Ej, én tudom, mire vágyol, de még ilyen nem volt – csigázta tovább érdeklődésemet. – Nem, de most már nagyon kíváncsi vagyok – néztem rá „a mocsárban döglődő borjú” elragadtatott tekintetével.

Az ágy szélén ült, fogta a kezemet és csillogott a szeme. Tényleg különleges dologra készül, gondoltam magamban. Néhány szóval valóban utaltam arra, mi az, ami kimaradt az életemből, de úgy véltem, ez mégsem fér bele a kapcsolatunkba. Ám manapság minden megtörténhet: e tétel igazságát életem során bőven igazolva láttam. Áruld el, mire készülsz? – néztem rá fürkészőn, kanos tekintettel. Ő válasz helyett a kisszoba irányába indult. Csak pár perc – intett felém és besurrant az ajtón.

Lehetséges lenne, hogy azon az ajtón hamarosan egy csodaszép, huszonöt éves lány jön ki Adrianával együtt? Megemlítettem egyszer, hogy titokban álmodozom erről, de hozzátettem, szerelmünk olyan erős, hogy természetesen más nő nem jöhet szóba nálam, csak ő. De hát most már mindketten nyíltan gondolunk arra, hogy történetünk holtpontra jutott, közös jövőnk nincsen, szeretői kapcsolatunk kifulladt. Miért ne jöhetne valami új, csak az én kedvemre?

Adriana kitárta az ajtót és kilibbent rajta. Nagyon izgató volt, de egyedül jött… Túlzó várakozásaimat azonban félresöpörte az afelett érzett öröm, hogy nadrágom szinte szétrobbant a látványtól. Gyorsan meg is szabadultam a ruháimtól. Adriana a kezembe nyomott egy méretes műpéniszt. Testét bebújtatta egy rafinált neccbe, mely a kézfejétől a lábfejéig terjedt, kihagyva egy kis lyukat a szeméremajak táján. Akcióba lendültem. A műpénisszel ütemesen dolgozni kezdtem a „szabad sávban,” Adriana pedig oldalra fordulva, vadul szopni kezdett. A péniszpótló még hevesebb hatást váltott ki nála, mint a természetes, időnként, amikor elfáradt a kezem, csiklóját nyálaztam, bő nedvvel. Egyszer-egyszer felnézett a szopásból, és követelte, még erőteljesebben dugjam a szerszámmal. A csúcspontra együtt értünk el, én a szájában, ő pedig a lökések hatására.

Megráztam magam, most már lehetőségem volt arra, hogy közelebbről csodáljam meg a neccköltemény részleteit. Csak az alsó része volt hálós, a felső része inkább csipkés, átlátszó. A ruha öltöztetett, Adriana fel is volt öltözve meg nem is. Összességében nagyon erotikus benyomást tett rám Adriana ebben az öltözetben. Természetesen tíz perc múlva kedvem támadt hozzá újra. Először állva keféltem meg szerelmemet, úgy, hogy hátat fordított nekem, majd előlről, ugyancsak állva, miközben lábait tartottam a karommal. Ismét olyan mohón szeretkeztünk, mint két idegen, aki nem bírván legyőzni vágyát, az Intercity vonat vécéjében esik egymásnak. Elmondhatatlan volt.

A játszma véget ért, kimerültem. Mit is ígérhetnék, amit nem ígértem? Kapcsolatunk elején egy szeretkezés után Adriana még azt mondta: Ha feleséged lesz, én akkor is találkozni fogok veled. Még mindig nincs komoly nőm és másfél év telt el azóta. Adriana is megváltoztatta a véleményét. „Nem tarthatom veled a kapcsolatot, ha már mást szeretsz, mert én attól a nőtől veszem el a szerelmet.” Elismerem, hogy igaza van, akárhogy is, a nők megérzik, amikor mások is vannak talonban és hát kétségtelen, hogy ő, férjes asszonyként, feltartott. Nem vettem olyan komolyan, messze volt, hogy ellenőrizzen, mégis lehetett valami körülöttem, ami az auráját jelezte. Eszembe jutott egy vállalkozó, aki egyszer arra panaszkodott, a felesége megérzi, amikor kurvánál jár. Van pénze bőven, el tudna menni, amikor csak kedve szottyan, de az asszony valahogy észreveszi, mi járatban volt. Persze sosem mondja el és tagadni is próbálja, de mégis. Van valamilyen hetedik érzéke a nőknek, ami ilyenkor megszólal.

A szeretői kapcsolat, akár férfi, akár nő áll a másik, a várakozó oldalon: zsákutca. Nem ringathatom illúziókba magam. Nem tudtunk megállapodni felnőtt emberként a szabadság útjairól, ő ezt megunta, nekem pedig tovább kell lépnem. Kényelmesebb lenne, ha lenne hová, de ez nem csak rajtam múlik. Eddig is megtettem mindent a sikerért, mégsem kellettem. Várnak rám még az egyfordulós randik, midőn rövid, szociológiai felmérés után megkapom a sablonszövegeket, hogy „nem egymásnak teremtettek minket,” meg „köszönöm az őszinteséget, pont ettől féltem, amiről magaddal kapcsolatban beszéltél.”

Amikor néhány nap múlva megláttam Adriana levelét, azonnal tudtam, mi a tartalma. Kibontottam az emailt, bármennyire is fájt olvasni a sorokat. Ez állt benne:

 

„Marci,
Az utobi idöben látom rajtad, már nem hozám vágyol te már egy másik nüre gondolsz… Ne szójj semmit, megérzetem. Ne válaszoj erre a levelre, kérlek, nem érdemes. Én jol vagyok, megleszek, nevelem a gyermekeimet, élem az életem. Ne írj nekem, az emlékeinkre kérlek, örizzük meg egymsát az emlékeinkbe… éj te is és szeress…
Adriana”

 

Szomorúság fogott el, bár már vártam ezt az üzenetet. Engedtem ennek a szomorúságnak. Nem lett volna értelme kapálódzni ellene és az újabb levelek is csupán a dicstelen véget segítették volna elő. Maradnak az emlékek: így lesz a legjobb. Hátha így akadok egy normális nőre…
Mord arccal jártam-keltem a városban, amikor belebotlottam Tilinkósba, aki bosszantóan kiegyensúlyozottnak tűnt.

– Na kérlek, most jövök az Aradi utcából – újságolta – egy vérbő félvér csajtól, a kedvencemtől, Felisától olyan franciát kaptam és olyan erotikus masszázst, hogy! A végén kézzel elégített ki, de úgy, hogy a pillanatokig tartó élvezet, ami az ejakuláció idejéig tartott, most több percre tolódott ki. Kérnem kellett, hogy hagyja abba már, nem bírom. Ismét egy gyöngyszemre találtam. Múltkor meg egy egyetemi évfolyamtársammal találkoztam ugyanott, igencsak jó muff lett belőle, igen jó érzés a fenekébe pakolni…

– Nem iszunk meg egy sört? – vágtam a szavába. Valakinek beszélni akartam a gondjaimról.

– Megihatunk – válaszolta Tilinkó – De egy sör nincs. A sör kettőnél kezdődik, és utána már nem számolom.

Nem volt kedvem inni, de beleegyeztem a felvetésbe. Bár feltételeztem, hogy nem érti, elpanaszoltam neki, hogyan jártam egy férjes asszony szerelmével, immáron másodszor. Néhány sör után bőbeszédűbb lesz az ember, és kikívánkozott belőlem, ami eddig a szívemet nyomta.

– Mi a franc van ezzel a világgal? A nők egyik percről a másikra dobják ki a férfiakat. Minden komoly kapcsolatomban szerettem azt, akivel összejöttem és már a jövőt tervezgettem, miként élhetnénk együtt. Mégis szakítottak velem és még az indoklást is meg akarták úszni. Azt látom, hogy gyorsan feladják a szerelmüket, a szeretetüket és már mennek is tovább. Még időt sem hagynak nekünk, hogy bizonyítsunk. Pillanatok alatt kiadják az utunkat, és különösebb érzelemnyilvánítás nélkül továbblépnek. Régebben állítólag ez fordítva volt! Legalábbis ezt állítják. Ha hihetünk a magazinoknak…

– Hát azoknak inkább ne higgyél – emelte fel az ujját Tilinkó. – Kiváló manipulációs hálózatuk van. Semmi perc alatt elhitetik veled, nem is az a valóság, amit látsz, hanem amit leírnak, amit sulykolnak, aztán csodálkozva nézel körül, vajon hol vannak azok a jelenségek, amikről zengedeznek. Egy másik országban élek vagy meghülyültem? De térjünk vissza a témánkra. Nézd én nem értek sokat ezekhez a dolgokhoz, de számomra egyértelmű, hogy a férfinak jobban kell a nő, mint a nőnek a férfi. Biológiailag és úgy is, mint támasz. Ha családokat szeretnénk, amik meg is maradnak, akkor a férfiak fizetését kellene megemelnünk úgy, hogy a nők otthon maradhassanak. Ha a nő van függő helyzetben és rá van utalva a férfira, nem gondol arra, hogy egyedül is megállja a helyét, nem bont öncélúan házasságot, hanem a férfi mellett marad.

– Túl konzervatív vagy, Tilinkó! – mondtam. – És mi lesz az emancipációval? Az idő kerekét nem forgathatjuk vissza. Kell, hogy legyen más megoldás. Én is olvastam, hogy a nők erőszakosabbá váltak és ez a média erőteljes hatásának tulajdonítható. Ugyanebben a cikkben az állt, a férfiak pedig kapcsolatfüggők, hosszan szakítanak, finoman fogalmaznak és sokat lelkiznek. Sokat finomodtunk, mi férfiak, igaz. A nemi szerepek változnak. De hát a házasság mégiscsak morális döntés! Újra kell tanulnunk a morált, mindannyiunknak, talán az segíthet.

– A morált inkább ne emlegesd. Ha változtatni akarsz a világon, máshogy kell megközelítened ezt a kérdést. Kényelmetlenül éreznék magukat a hatalmasok és a gazdagok, ha emlegeted. Mit gondolsz, hogy érzik magukat, ha erről szónokolsz, amikor gyarapodásuk teljesen immorális volt, és nekünk ezt szó nélkül végig kellett néznünk, nyikkannunk sem volt szabad, mert aki a morált emlegette, hogyhogy nem, rögtön a szélsőségesek táborában találta magát. Á – legyintett. – Ha azt akarod, hogy komolyan vegyenek, nem szabad ebbe kapaszkodnod.

– De valamit mégiscsak tenni kellene. Vagy talán olyan országban kellene élnünk, ahol semmilyen létjogosultsága nincs a lelki gazdagságnak, az érzelmeknek? Ahol a szerelem csupán kihalt szó? Túl nagy veszteségeket szenvedünk a ridegszívűségünk miatt.

– Egyedül a túlélés számít – válaszolta Tilinkó. – Minden más mellékes.

Beláttam, igaza van. Mire elváltunk, a sör hatása pillanatok alatt elpárolgott belőlem. Hazafelé láttam egy hajléktalant, aki egy zsákmányolt fotelban üldögélve olvasott. Azt gondolnánk, a hajléktalanoknak nincs erejük olvasni. Tudtam, hogy ez nem igaz, csak meddő sztereotípia. Ismertem egy hajléktalant, akinek a könyvtár a kedvenc helye. Szeret ott lenni, szereti azt a hangulatot. Olvasni mindenütt lehet.

Én is mindig olvasok. Vajon én is közéjük kerülök?

 

Leave a Reply