Paládi Zsolt jóvoltából ismét van folytatásos regény honlapunk szatelit oldalán. A mű korunk egyik legégetőbb kérdésére igyekszik választ adni: hová tűntek el környezetünkből a régi, hagyományos értelemben vett férfiak? Reméljük, ez a téma nem csak a hölgyolvasók körében ér el jelentős népszerűséget, hanem az érintettekében is. Természetesen hiú ábrán lenne a kérdés teljes körű megválaszolását remélni egy irodalmi műtől, mert hiszen ez nem az írók feladata, de a regény talán hozzásegít ahhoz, hogy ki-ki megtalálja a rejtélyt megoldó saját válaszát vagy magyarázatát. Mivel terjedelmesebb műről van szó, amely ráadásul itt, a Regénytáron kerül első ízben olvasók elé, nem ígérjük, hogy ebben a témában heti rendszerességgel megfrssülünk, de a havi egy fejezetet igyekszünk majd önök elé tárni. Ha pedig a szöveg elnyerte a tetszésüket, ne habozzanak azt megosztani, vagy lájkolni, esetleg kommentelni itt, és a közösségi médiában, mert ezzel nemcsak miránk, szerkesztőkre, hanem a szerzőre is jótékony hatást gyakorol.
A regény régi és új fejezeteit legfelül, a Hová tűntek a férfiak? menüben találják meg.