Meglepetéssel olvasom, hogy új trend hódít a Z-generáció körében, a silent walking, amikor a fiatalok telefon és minden egyéb elektronikai kütyü nélkül merészkednek ki a vakvilágba. Mondom: meglep a dolog, és nem is nagyon akarom elhinni. Mobiltelefon nélkül a tinik ma már levegőt venni sem tudnak – gondoljanak a klasszikus szőke nős viccre –, nehéz hát elképzelni az életüket úgy, hogy lemondanak erről az alapvető szükségletükről.
Persze megeshet, hogy ebben is tévedek, mert néhány hete még arról értekeztem, hogy fájdalommal látom, a fiatalság az okosteló miatt lemond az olvasás örömére. Aztán jött a Millenárison rendezett könyvfesztivál, ahol több ezer fiatal – szinte kizárólag lányok – álltak sorba annál a bestseller írónál, akinek a nevét még csak nem is hallottam. Na, rendben van, olvasnak, de olcsó lektűrt – helyesbítettem, és most a silent walk kapcsán valami hasonlóval próbálkozom. Úgy fest, nem mindenki éri be azzal, amit az okosteló képernyője nyújthat számára, és ez dicséretes. Azt pedig meg majd az idő kiforogja, mivé fejlődik és meddig marad életben ez a bimbózó mozgalom.
Viszont a kezdeményezésnek van egy furcsa mellékzöngéje, legalábbis számomra, mert mintha az csengne ki belőle, hogy ez a felismerés kizárólag a Z-generáció sajátja, a boomerek, vagyis mi, rozoga évjáratok továbbra is az apró képernyők rabjai vagyunk. Lehet, hogy ez csak képzelgés, de muszáj megvédenem a mundér becsületét, éspedig úgy, hogy mint a szentek túlnyomó többsége, én is önmagamból indulok ki. Nekem a telefon annyira misztikus eszköz, hogy képtelen vagyok pazarló módon használni. Talán azokból az évekből eredezik ez a beidegződésem, amikor telefonálni még kiváltság volt, ezért alaposan megfontoltuk, mikor, kit hívunk fel, és meddig beszélgetünk vele. Ebből adódóan a modern készülékekkel sem tudok másként bánni. A világháló ugyan magában szippantott, de az okostelefonomat szinte nem is használom. Elérhető vagyok általa, ám az soha nem jut eszembe, hogy felhívjak valakit pusztán fecsegési célokkal. Ami meg az egyéb jótéteményeit illeti – gyors adatellenőrzés, chatelés, stb. –, azok számomra indifferensek. Mindig ott van a zsebemben, de csak akkor veszem elő, ha meg kell néznem a térképen, hol tartózkodom annak függvényében, hogy hová igyekszem.
Számomra a silent walking koncepciója már emiatt is több mint dicséretes. Emlékeztet arra, hogy néha jó visszatérni az egyszerűséghez, a csendhez, a pillanat megéléséhez. Ha képes lesz rá, akkor tanítsa meg nekünk a Z-generáció, hogy az élet nem feltétlenül a technológiai fejlődésről szól. Néha az új abban rejlik, hogy képesek vagyunk felidézni és megbecsülni azokat a régi szokásokat és élményeket, melyek mélyebb kapcsolatot teremtenek a világgal és önmagunkkal. A csend, amelyet a silent walking kínál, nem csak a környezeti zajok kiszűrését jelenti, hanem az összeköttetést a belső csenddel, a lélekkel. Időről-időre mindenkinek szükségünk van egy kis silent walkingra, hogy emlékeztessük önmagunkat arra, mennyi érték rejlik a jelen pillanatban, és hogy nem kell támaszkodnunk a technológiai eszközökre ahhoz, hogy teljes életet éljünk.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
