Sophia Lorentől Jane Austenig

2015-09-17
497 olvasó

Gyerekkorom egyik legnagyobb kulturális sokkja az volt, amikor az újságban megjelent, hogy a csodálatos szépségű Sophia Loren hozzáment az alacsony, töpszli, szinte a tarkójáig kopasz Carlo Pontihoz. A magam észjárása szerint azt hittem, minél szebb egy nő, annál izmosabb, jóképűbb pasast fog magának választani.

Tízéves voltam, tele illúziókkal, cowboyromantikával meg mindennel. A női szépség ekkor még csak bizonytalan, kavargásos érzelmi szinten foglalkoztatott, de a lányokat már gusztáltam, igaz, csak úgy, ahogy az elérhetetlen egzotikus gyümölcsöt szokás. Akkoriban Sophia Loren volt a non plus ultra. Emlékszem arra a viccre, hogy Sophia egyszer túl messzire úszik be a tengerbe, és észreveszi, hogy egy cápa kezd körözni körülötte. Ijedtében leveti a melltartóját, de a cápa csak köröz és köröz. Sophia erre ledobja a bugyiját is, mire a cápa, mint a nyíl, elsüvít a nyílt tenger irányába. Mit gondolnak, mi történhetett? Mivel úgyse’ találják ki, elmondom: a cápa farka egy szempillantás alatt megmerevedett, és nem tudott többé kormányozni.

Ezen az idétlen viccen röhörésztünk, és közben a pöcsünket birizgálva azon fantáziáltunk, milyen lehetett a tengerben meztelenül lubickoló színésznő, azzal a szerencsés cápával. Egyik barátom azt is megcsinálta, hogy egy újságból kivágott képre tintaceruzával rárajzolta Sophia testének feltételezett vonásait, bár lehet, hogy ezt én voltam. De mindez teljesen független attól, hogy azon a rossz emlékű napon, amelyre fentebb utaltam, bennem eltört valami és azóta sem rakódott helyre. Ösztönösen megéreztem, hogy a szerelem egy bizonyos dimenzión túl már nem annyira fontos. Azt pedig végképp nem voltam hajlandó megérteni, hogy ha szépség nem önmaga tükörmegtestesülését keresi a kapcsolataiban, akkor mi célja lehet önmagával?

Kamasz koromban ez a tapasztalatom azzal is kibővült, hogy észrevettem: a falu legszebb lányai, mindig a legrusnyább alakokért rajongtak. Akkor már eljutottam arra a szintre, hogy megértsem Sophia döntését: az anyagilag jól kibélelt Ponti mellett megtalálta azt a nyugalmat, amire gyerekkora óta vágyott. De az is lehet, hogy egyszerűen beleszeretett ebbe az emberbe, és nem is biztos, hogy csak a gazdagsága miatt.

A női motiváltságtól oly sokat tudó Jane Austen a Büszkeség és Balítéletbe becsempészett egy nagyon érdekes mondatot. Amikor Jane arról faggatja Lizit, hogy mióta érez gyengéden Mr. Dartsy iránt, Lizi azt válaszolja: talán azóta, hogy megpillantotta Pemberley-i birtokát.

Amikor a 90-es években egy itáliai utazás során Capri szigetén én is megpillantottam Sophia Loren csodálatos villáját, visszamenőleg megértettem mindent. Egészen Jane Austenig.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL