Hattül YirazAmióta az eszét tudta, Tyümül Ürgümnek egyetlen álma volt: legyen vagy száz erős, egészséges kecskéje. Ezt a vágyat dédelgette mezítlábas gyerekkorától egészen korai öregségéig, amikoris utolérte a végzet.
Azon a tájon, ahonnét származott, a kecske volt a legnagyobb érték. Anatólia déli része ez, a zord és magas Toros hegyvonulat nehezen járható utai, amelyek a csúcsokon túl másféle gazdagsághoz vezettek. Odaát, a tenger partján egymást érték a hotelek, habkönnyű megélhetést biztosítva a pincérek, szakácsok, takarítók és karbantartók hadseregének. Tyümül Ürgüm számára mindez akár a Holdon is lehetett volna. Az apja a kecskék szeretetét oltotta belé, és ezenfelül nem fért oda semmi más. Az öreg szakember azt mondta, a kecske táplálékot, öltözetet ad, és örömet okoz azokban az időkben, amikor az asszonyok nincsenek kéznél. Ezt persze viccnek szánta, de azt már nem, hogy a kecske az asszonnyal ellentétben sohasem haragszik és sohasem követelőzik. Ha kell, a fügekaktuszt is megrágja és ha van belőle egy századnyi, az ember vagyonos embernek tudhatja magát.
Amikor Tyümül Ürgüm tizenhét évesen megörökölte a nyájat, az hét tettrekész bakot, tizenöt termékeny nőstényt, húsz gidát és harminc bőrnek való vágóállatot tett ki. Nagyon messze volt ez a biztos megélhetéstől, ráadásul akkoriban jött be az olcsó amerikai sajt az országba. Ez az mesterséges anyagokkal megmérgezett áru gyorsan háttérbe szorította a jó minőségű hazai terméket, de Tyümül Ürgüm bízott az örökségében, és abban, hogy a józan ész előbb vagy utóbb felül fog kerekedni ezen a hóborton.
A hegyek közötti senki földjére húzódva gondozta és nevelte a nyájat, amely éppen olyan lassan gyarapodott, ahogy a Toros lábánál ültetett narancsligetek. Életének delére ért, ám a kecskéinek száma még nem érte el az ötvenet. Talán, ha megházasodott volna, másként alakul minden, de azokon a gyéren lakott, kopár tájakon esélye sem volt feleséget találni. A hozzá hasonló sorsú pásztorokkal váltott csak szót, és ők mind arról ábrándoztak, hogy ha jó ára lesz, eladják a nyájat és beköltöznek Antalyába. Kávézó, kebabsütőde meg cukrászda volt az álmuk.
Tyümül Ürgüm végül egyedül maradt a nyájával. Ekkor már neki is elege volt ebből az életből, mert tudta, hogy a kecskét korszerű, nagyüzemi módon is lehet tenyészteni. Ehhez viszont terület kell, amit körbekerít az ember, a kerítésbe pedig áramot vezet, hogy az állatok ne rágják el a drótot. Aztán nincs más dolga, mint erre a területre behordani a tápot, és bízni a fejőgépek hatékonyságában.
Jócskán elmúlt már harminc, és ebben a korban a férfiembernek már illik felmutatni valamit a háta mögött. Neki negyven valahány kecske volt minden vagyona, ami szinte a nullával egyenlő, mert az országba inkább az olcsó, keleti marhabőr iránt mutatkozott kereslet. Tyümül Ürgüm emiatt annyira elkeseredett, hogy inkább elkerülte a településeket. Az út szélén néha talált egy újságot, ezekből tudta meg, mi történik a világban. Nagy meglepetésére éppen a gyűlölt Amerikában bontakozott ki egy mozgalom, amely a természetes táplálékot dicsőítette. De Amerika messze volt a Toros hegységtől, és ahhoz, hogy valaki beléphessen ebbe az üzletbe, legalább száz kecskére lett volna szüksége.
Tyümül Ürgüm a hegytetőről figyelte a völgyben sokasodó modern kecskefarmokat. Ötvennégy kecskéje volt, és ez már bűvös szám. Ötven alatt még el lehet adni a nyájat, de afölött az diktál. Most azt súgta Tyümül Ürgümnek, hogy az erejét megsokszorozva gyarapítsa, és gyarapítsa éjt nappallá téve. Egy szegény pásztornak viszont esélye sincs arra, hogy bankkölcsönt kapjon. E nélkül pedig nem maradt számára másmilyen út, csak a bűnözés.
Ez volt az oka annak, hogy Tyümül Ürgüm végül átvágta az egyik farm kerítését, és elhajtott huszonhét nőstényt az állományból. Mire a lopást fölfedezték, nyájastól, mindenestől eltűnt a domb mögötti. De nem számolt azzal, hogy ezek az antibiotikumokkal táplált jószágok rettenetesen bűzlenek, ezért a telep kutyái – néhány rendőr kísérletében – hamar a nyomára akadtak.
A törvény példás szigorral és gyorsan ítélkezett: Tyümül Ürgüm négy év fegyházat kapott, a nyáját pedig elárverezték. Negyvenöt évesen, de a történések terhétől kicsit megőszülve tért vissza a széljárta világba, ahol hatalmas örömére a nyáját majdnem hiánytalanul megtalálta. Egy régi ismerőse, bizonyos Hasszán Jasul nevű autószerelő vette meg, mivel úgy gondolta, a kecskék biológiai fűnyíró módjára elpusztítják a gazt a műhelye körül.
Tyümül Ürgüm harminckét kecskét számolt meg az ócska gumiabroncsok között. Volt némi pénze, így az állomány felét vissza tudta vásárolni, és mert Hasszán Jasul megígérte, hogy ha bizonyos ideig segít neki, a másik felét is megkaphatja, Tyümül Ürgüm ott maradt a műhelyben.
Haszán Jasulnak volt egy haszontalan inasa is, aki eurojackpot szelvényekkel bizniszelt. Laslo Tot – így hívták az inast – kirgiz lehetett, vagy kazahsztáni. Azzal szédítette őket, hogy az eurojackpottal akár egymillió eurót is lehet nyerni, és ezt a horgot Hasszán Jasul azonnal bekapta. Azt mondta, ha nyerne, úgy itt hagyná ezt a kócerájt, mind szürke farkas a sivatagot és fogorvosi rendelőt nyitna Antalyában. Laslo Tot elnevette magát: nem is értesz a fogászathoz, te balfék, mondta. Nem számít, legyintett Hasszán Jasul, a fog manapság a legnagyobb üzlet, majd fölveszek néhány szakembert, elvégre lesz miből. Tyümül Ürgüm a kecskéire gondolt. Nem tudta, mennyit érhet egymillió euró, de hogy sokat, ahhoz nem férhetett kétség. Megvehetné belőle azt a hiányzó ötvenet, ami most még inkább hetven. Hasszán Jasul közben már ki is töltött egy szelvényt, amit Laslo Tot elismervény ellenében átvett, hogy a befizetéssel járó formalitást Denizliben ügyintézhesse. Tyümül Ürgüm jelentkezett, hogy ő is kér egy szelvényt. Laslo Tot erre azt mondta, hogy nagyon helyes, mert a legnagyobb kurva a szerencse, mindig oda zörög be, ahol a legszentebb a családi béketűrés. Nem értették, mit akar ezzel mondani. Tyümül Ürgüm rövid gondolkodás után bejelölte azokat a számokat, amelyek az apjától örökölt nyáját jellemezték: hét, tizenöt, húsz, harminc, és mert akkor éppen tizenhét éves volt, ötödik számnak ezt tette hozzá. Aztán kiment, hogy megetesse a jószágokat.
Ez a közjáték hamar feledésbe merült. Tyümül Ürgüm egyre távolabb hajtotta a kecskéket, mert a műhely környékén már megettek minden ehetőt. Előfordult, hogy egy egész hétig is elmaradt, ám ez ellen Hasszán Jasulnak sem volt ellenvetése. Rájött ugyanis, hogy a kecskepásztor nem igazán jártas a szerelésben, a kecskék meg újabban több kárt okoztak neki, mint hasznot.
Egy alkalommal, a hosszabb távollét után visszatérő Tyümül Ürgüm lelakatolva találta a műhelyt. Hasszán Yasul Toyotája sem állt a helyén, és mert a keréknyomok sem nem látszottak, arra következtetett, hogy a tulaj legalább két hete nincs itthon. Ismeretségük kezdete óta ilyesmi még nem fordult elő. A pásztor egy darabig tanácstalanul forgolódott az elárvult, kísértettanyának tűnő telepen, aztán a nyájával visszaindult a hegyek közé.
Talán másféle sorsot szán neki az élet, ha az egyik pihenőhelyen nem fedez föl egy újságot. Letelepedett a padra, és miközben az elemózsiáját eszegette, böngészgetni kezdte a lapot. A hátsó oldalon fedezte föl a megdöbbentő lényeget: az eurojackpot kihúzott nyerőszámai megegyeztek az övéivel.
Az anatóliai emberek nem kapnak hajba a pénzen, így Tyümül Ürgüm nem idegeskedett. Biztosra vette, hogy előbb utóbb Hasszán Jasul is visszatér, és megmondja, hogyan és hol veheti át a nyereményét. A befizetést ugyan Laslo Tot intézte, de erről adott egy kézzel írt elismervényt. Igaz, hogy ez csak egy cetli, de akkor is. Föl sem merült a gondolat, hogy Hasszán Jasul esetleg összeszövetkezett Laslo Tottal és nemes egyszerűséggel megléptek a pénzzel.
Múltak a hetek, és hiába az anatóliai edzettség, Tyümül Ürgüm egyre nyugtalanabb lett. Piszkálta az a sok pénz, amiből nem száz, de akár ezer kecskét is vásárolhatott volna. Végül a hegyek közt épített kalyibáját hátra hagyva odaköltözött a műhely közelébe, hogy tanúja lehessen Hasszán Jasul esetleges hazatérésének. A hold kerekre hízott, majd újra elfogyott, ám a szerelő nem jött meg.
A műhelyt közben megtámadta a sivatagi szél: bebújt a repedésekbe, lefejtette a tetőről a hullámbádogot, utat adott a homoknak, esőnek. A nyárból ősz lett, az őszből tél, a télből pedig tavasz. Elérkezett az idő, hogy a hidegben, szélben didergő Tyümül Ürgüm elfeledje ezt az álmot és ismét a realitás irányába forduljon. Most már jobb idők jártak, a kecskesajt és a bőr ára is emelkedett, úgyhogy egész szépnek látta a jövőt. A nyája kitett vagy nyolcvan példányt, ha a gidákat is beleszámolta. Életében először érezte azt a reményteljes boldogságot, amely után mindig is áhítozott.
Ekkor egy különös autókaraván érkezett a műhelyhez. Két katonai terepjáró és két sötét limuzin gördült be a homokkal borított udvarra, előbbiekből egyenruhások, utóbbiakból öltönyös alakok kászálódtak elő. Egy rabruhás, megbilincselt figurát vezettek, akinek láttán Tyümült Ürgümnek rossz érzése támadt. Valahonnét ismerte ezt a távolról is meggyötörtnek látszódó figurát. Ki ő, és mit követett el? Izgatottan tekergette a gukker élességállító gyűrűjét, ami majdnem kiesett a kezéből, amikor észrevette, hogy a rabruhásnak ásót adnak a kezébe, ő pedig egy kövekkel megjelölt helyen ásni kezd. A gödörből két nejlonba göngyölt tetem került elő.
Tyümül Ürgüm testén villámcsapás futott végig. A pénz, az eltűnt nyerőszelvény, Hasszán Jasul és Laslo Tot! Minden a helyére került. A durva ásónyél azonnal letolta a bőrt a tenyeréről, hisz akkor már hónapok óta nem végzett semmilyen munkát. A vizsgálati fogságban egyfajta lebegős, álomszerű köd vette körül, mert arról ábrándozott, hogy a hegy tetejéről figyeli a kísértettanyává lett műhelyt, mögötte pedig ott a nyáj, ami most már a kívánt méretűvé duzzadt. Nem is volt szüksége arra a pénzre, mert ahogy a rabtársaitól hallotta, valóban jobb idők jártak. Mindenki másmilyen gaztett miatt került oda, és mindenki hozott egy darabot a kinti világból.
A távcső mintha homokból lett volna, kifolyt a kezei közül, aztán ő is szétporladt és legurgulázott a hegy oldalán, hogy ott, a gödör szélén öltsön testet. De ez a forma már nem ő volt, hanem egy idegen, pénzsóvár gyilkos, aki két embert tett el láb alól egy kitalált vagy tán valóban létező nyereményért, amit végül nem vehetett át, mert büntetett előélete miatt nem kapott beutazási vízumot az Unióba. Megállt a munkában, letörölte a verejtéket a homlokáról, és fölnézett abba a magasságba, ahol egy szabad ember utolsó, elhalványodó tekintetével találkozhatott. Mintha a kecskék mekegését is hallotta volna. A szél idehozta neki ezt a furcsa, kísérteties siratóéneket: száz önelégült kecske csábító, hívó, szirénszavát.
(Ezim Mustafi fordítása)
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Jajj Ürgüm….