Színésznők forradalma

A rögtönzött színpadot kedves közvetlenséggel azonnal élővé varázsolta hat szép fiatal nő, kettesével helyet foglalva három kanapén, míg mellettük szerényen, egy széken meghúzódva töltötte be mellékesnek tűnő narrátori szerepét az egyetlen férfi: Nényey Pál. A középiskolai tanárként és íróként egyaránt ismert mellékszereplő lebbentette fel a fátylat az előadás koncepciójáról, ami nem kevesebbet vállalt, mint hogy eloszlasson közhelyszerű mítoszként élő mozzanatokat erről a napról, olyanformán, hogy közben újakat teremt. Teszi mindezt parádés humorral és könnyed eleganciával, megnyerő szellemességgel és sziporkázó ötletességgel.

Az alaphelyzet ismertetése máris kacagtató: a mai napig viták folynak olyan mozzanatokról, hogy elmondta-e Petőfi a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum előtt, és aki igennel válaszol erre, az súlyosan téved, de ugyancsak szégyellheti magát, aki Pilvaxot emleget Fillinger helyett, hiszen a kávéházat így nevezték az ifjak, egyszóval: március 15-e köztudatba átment eseménysora egy szót sem szán az igazi, emberi, hús-vér valóságnak, ezen belül különösen elnagyolja a nők szerepét. Az utókor pedig hülyeségeket gondol mind a Landerer nyomdájában történtekről, mind Táncsics várbörtönbéli kiszabadításáról, nem beszélve az esti Bánk bán előadásról a Nemzeti Színházban.

A korunk által megteremtett újmítosz elsőként egy színésznőre fókuszál. A hajóhídon átkelő húszezres tömeg élén Szathmáryné Farkas Lujza, a Nemzeti Színház művésznője viszi a szűzmáriás zászlót és a kiskutyáját, az újabb legenda szerint mogyorószín ruhában. Az őt megjelenítő Karafiáth Orsolya remekbe szabott önironikus Lujzája többször lesz hivatkozási alap, többnyire éles női nyelvek gúnyos céltáblájaként. Táncsics felesége, Seidel Teréz „Nincs többé cenzúra!” felkiáltással lép rég látott férje cellájába, majd az életében először hintóba ültetett Táncsics döbbenten szemléli a történteket, ahogyan azt asszonyiságában túlfűtött feleségétől (Szabó Borbála) megtudjuk. A közönség hangos kuncogása közepette hangzik el Teréz monológja a Nádor fogadóban töltött azonnali légyottról, a rájuk törő nyeszlett költőkről, akik az urát akarják, mert már várják a hőst a Nemzeti Színházban. De hiába, győzött a mámor és a szerelem, az ikon részegen fekszik hevenyészett nászágyán. Már majdnem egy jelmezbe öltöztetett színész lép fel tojással bekent képpel Táncsicsként a színházban, mikor is Jókai megmenti a helyzetet.

Egy mindössze 15 éves, gyönyörű kislány, a későbbi Bulyovszky Gyuláné Szilágyi Lilla (megjelenítője az est háziasszonya, Ugron Zsolna) már a nap folyamán meghódította a kevésbé ismert márciusi ifjú szívét, különös tekintettel az esőtől átázott szoknyájának derékig történő felemelésével. Szívük és ajkuk az esti színházi előadáson ért össze, csakúgy, mint az akkor már 31 éves, önmagát középkorúnak érző, gyermekét egyedül nevelő színészkirálynőé, Laborfalvi Rózáé (Berg Judit) és a 23 éves lánglelkű Jókaié. A színfalak mögött Jókai már megkapta a maga piros-fehér-zöld-sárga-kék kokárdáját, tehát a magyar és erdélyi színekkel ékeset, és mintegy az unió jelképéül csókban is egyesültek Laborfalvival, akit Petőfi ki nem állhatott. Pedig tán a barátját kellett volna jobban vizslatnia, hiszen a Kormos Anett által előadott újmítosz szerint bizony lehetett valami etyepetye Móric és imádott Juliskája között. Szendrey Júlia eredeti naplójának részletét hallhattuk mai magyar nyelvre és életérzésre átlényegítve, megtépázva ezzel a legendás álompár éteri magaslatokban szárnyaló, legalábbis a köztudatba így bevésetett szerelmét.

A hatodik színésznő – aki valójában egy színészné is, Egressy Gábor felesége, Szentpétery Zsuzsika – remek összefoglalást ad a nemzet nagy napjáról, természetesen sajátos, női szemüvegen keresztül láttatva az eseményeket. A közönség a térdét csapkodja nevettében Farkas Adrienne Egressynéjének mindentudó celebasszonyi nézőpontját követve.

A narrátor, aki többször is megesküszik, hogy az előadott szövegek kivétel nélkül és szóról szóra hitelesek, és hogy ő évek óta régi padlásokon járva lelte fel ezen dokumentumok egyikét-másikát, szóval az egyetlen igazmondó férfiember a színpadról azzal vigasztalja a nézőközönséget, hogy Egressy Gábor biztosan elmondja a Nemzeti Színházban a Nemzeti dalt, sőt, a legújabb kutatások szerint már a Nemzeti Múzeum lépcsőjén is ő szavalhatott. De NEM Petőfi! És mindenképp véssük már bele abba a bizonyos kőtáblába meg a fejünkbe, hogy Petőfi NEM mondta el a múzeum lépcsőjén, hiába erőlködik a nép képzelete.

A hét szereplő egyike sem hivatásos színész. Kaptak is egy pikírt megjegyzést a Facebookon egy hivatásos színésznőtől, hogy a Színésznők forradalma című előadásban egy igazi színésznő sem szerepel, de tudjuk ezt be egy tréfás megjegyzésnek. Petőfiről is azt állította színész barátja, hogy nem szavalja, hanem elüvölti a költeményeit. Valójában meglepően kiváló színészi alakításokat láthattunk, minden szereplőnek voltak megrendítően katartikus pillanatai. A többnyire író-költő-tanár csapat mind a hét tagja színészként is remekelt, mert tisztában van azzal, hogy az irodalom az élet sűrítménye, a színészi játék pedig maga az átlényegülés. És mindkettőhöz nagyon értenek.

(Színésznők forradalma. Várkert Bazár. 2017. március 15.
Írják és elmondják: Berg Judit, Farkas Adrienne, Karafiáth Orsolya, Kormos Anett, Szabó Borbála és Ugron Zsolna. Narrátor: Nényei Pál.)

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.