/

Szóban vagy írásban?

320 olvasó

Platón – ha jól emlékszem, a Phaidón című dialógusában – megjegyzi, hogy az ember butulni kezdett, amikor az írást feltalálta, hiszen így levette magáról azt a terhet, hogy mindenre emlékeznie kelljen. Ez egy jó példa arra, hogy neves értelmiségiek is beszélhetnek ökörségeket. A hellén égbolt alatt sétálva vagy lakomázva elmélkedő filozófus még mit sem sejthetett az írás valódi jelentőségéről: a betűkben rögzített szöveg célja valójában nem az, hogy elraktározzon egy gondolatot, hanem hogy tovább adja, megossza azt. Rengeteget lehetne elmélkedni és vitázni a humanizmus, valamint a proteastantizmus törekvéseinek hosszan gyűrűzű hatásáról – de azt, hogy a könyvnyomtatás és az írni, olvasni tanulás széles körű szorgalmazásával hozzájárultak a modern nyugati civilizáció létrejöttéhez, nehéz volna tagadni. Gondoljuk csak végig, mit jelent saját kultúránkban atz írott szó, mennyit számít információcserében, archiválásban, szerződéskötésben, tájékoztatásban, vagy éppen – akár tetszik, akár nem – tömegmanipulációban. Az írás nélkül nem azok volnánk, akik.

Mindezt azért írom, mert ma van az írástudatlanság elleni küzdelem világnapja, amely napon az UNESCO kitünteti azokat, akik az előző években a legtöbbet tették ebben a kérdéskörben saját tevékenységi területükön.

Nem kerülhette el a figyelmemet egy néhány évvel ezelőtti grafikon, amelyet az UNESCO tett közzé, és amely most bukkant elő az internet rejtett bugyraiból. Az analfabetizmus a következő elképesztő méretekben van jelen a lakosságon belül a következő világrészekben: Dél- és Nyugat-Ázsia (41%), Afrika a Szaharától délre: (39%), arab országok (34%). A következőek a vezető országok: Mali (81%), Burkina Faso (78%), Csád (74%), Afganisztán (72%), de még a tizedik helyen álló Bangladesben is 57 százalék.

Nem lehet nem észre venni, hogy ezek azok a területek, országok, ahonnan a legtöbben érkeznek most Európába, hogy – állítólag – munkát találjanak, beilleszkedjenek. A kérdés: hogyan?

Az UNESCO rendszeresen fogalmaz meg felhívást a problémában leginkább érintett országok számára, hogy küzdjenek az analfabetizmus ellen. Bárcsak lenne értelme!

Kerékgyártó György

Mivel semmi hasznosat nem tanult, elhatározta, hogy prózaíró lesz. Idővel rájött, hogy ehhez is érteni kell, de már későn. 1995 óta publikál, eddig négy kötete jelent meg, dolgozott televíziós produkciónak és kétszer nyert el NKA drámaíró ösztöndíjat is. Vasas szurkoló. A Regénytáron szívesebben közöl, mint folyóiratokban, mert itt mód van kísérletezésre, stílusjátékokra is, ráadásul közvetlen kapcsolat jöhet lére a szerző és az olvasó között. Gyakran mondja, hogy ha a Regénytár nem lenne, igazából nem is volna kedve írni.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft