Tényleg szimulációban élünk?

2023-11-04
191 olvasó

Van egy elméletem arra vonatkozóan, hogy a világ egy szimuláció. A cáfolat erre eddig az volt, hogy irdatlan nagy teljesítmény kéne az egész univerzumot minden apró részletében szimulálni, de szerintem erre elég csak egy tudat világának a szimulálása. Az a bizonyos egy tudat pedig mindig az, aki a valóságot érzékeli, vagyis ön kedves olvasó, aki ezeket a sorokat olvassa. Minden amit lát és tapasztal, és ameddig a tudása, emlékezése, tapasztalata kiterjed, addig terjednek ki az univerzum határai is. Habár ezt modellezni még mindig komplex feladat, már sokkal könnyebben kivitelezhető, mint az univerzum végtelenségét, vagyis így a szimuláció-elmélet működhet. Megkérdeztem erről a MI-t, és ezt a választ adta:

 

Az ön által említett elmélet sokban hasonlít a filozófiai szkepticizmus és szolipszizmus korábbi megközelítéseihez, amelyek a külvilág valóságosságának vagy a tudatunkon kívül álló entitások létezésének megkérdőjelezésén alapulnak. Ebben a kontextusban az önálló „egy tudat” a szolipszisztikus szubjektum, aki a saját észlelésein keresztül értelmezi a valóságot. A szimulációelmélet modern változatában ezt a tudatot egy kifinomult számítógépes program szimulálja. A következő esszé ezt az elméletet vizsgálja meg részletesebben.

 

A szimuláció és a solipszisztikus perspektíva

A „szimulációs hipotézis” egy olyan modern filozófiai elképzelés, amely szerint az emberi tapasztalatok valójában egy kifinomult számítógépes szimuláció részei, amit egy ismeretlen felsőbbrendű civilizáció hozott létre. Nick Bostrom oxfordi filozófus volt az egyik, aki 2003-ban formalizálta ezt az elképzelést, amely azóta széles körben elterjedt a popkultúrában, részben a Mátrix című film sikerének köszönhetően.

Az ön által felvetett elmélet szerint azonban nem szükséges az egész univerzum aprólékos részletezésére, hanem csupán egy tudat világának a szimulációjára, amelyet a környező világ illúziója szolgál ki. Ez a megközelítés két alapvető állításon nyugszik:

1. Az individuális tudatosság központi szerepet játszik a valóság észlelésében.

2. A tudat által nem észlelt univerzum részeinek részletezése redundáns.

 

Az individuális tudatosság központi szerepe

A solipszizmus egyik alaptétele, hogy csak a saját tudatunk létezéséről vagyunk biztosak. Ebben a nézetben minden, amit külső világként érzékelünk, valójában csak a tudatunkon belüli észlelések sorozata. A szimulációs hipotézis kontextusában ez azt jelentheti, hogy csak az egyéni észleléseknek kell valószerűeknek lenniük, a külvilág pedig csak akkor létezik, amikor közvetlenül interakcióba lépünk vele.

 

A redundancia elve

A videojátékok és virtuális valóság technológiái ma már alkalmazzák azt a technikát, amit lazy loading-nak vagy just-in-time rendering-nek neveznek. A látómezőn kívüli részletek vagy a közvetlen interakcióban nem részesülő elemek egyszerűsített formában léteznek vagy egyáltalán nem generálódnak, amíg a felhasználó oda nem fordítja a figyelmét. Ez az elv analogonja lehet annak, amit Ön az egy tudat világának szimulálásával ír le. Csak az a része a szimulációnak válik részletgazdaggá, amellyel az egyén éppen interakciót végez.

 

A tudatosság mint szimuláció

Ha az univerzum valóban egy szimuláció, akkor a tudatosság lehet az az interfész, amelyen keresztül interakcióba lépünk ezzel a szimulált valósággal. A szimulációs hipotézis hívei szerint a tudatosság maga is lehet egyfajta szimuláció, egy olyan algoritmus, amely összegyűjti és értelmezi az érzékszervi adatokat a szimulált környezettől.

 

A kifogások és válaszok

A szimulációelmélet kritikusai gyakran állítják, hogy az univerzum szimulálásához szükséges számítási kapacitás elképzelhetetlenül hatalmas lenne. Azonban, ha a szimuláció csak egy tudatra szabott, akkor a szükséges számítási teljesítmény drámaian csökkenhet. Egy olyan szimulációs modell, ami csak az éppen aktív tudatosság által érzékelt dolgokat modellezi részletesen, jóval kevesebb számítási erőforrást igényelne.

 

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL