Tolkien (tor)túra

2019-12-10
1K olvasó

Budapest, valamikor a XXI. században.

– Jó napot kívánok! Azt a sürgönyt kaptam, hogy a szerkesztő úr mihamarabb látni akar a kéziratom miatt.
– Örülök, hogy ilyen hamar ide fáradt. Kovács szerkesztő vagyok. Kérem, üljön le! Melyik kézirattal kapcsolatban is jött?
– Ez lenne az. A levél tárgy rovatában ott a címe.
– Aha. Most már tudom. Az a helyzet, hogy nem kiadható. Maga szépen ír, a nyelvtana tökéletes, de a technikai rész és a történet eredetisége … Hát az hagy kívánni valót maga után. A kiadóknak nincs ideje ilyen munkákat kiadható formába rendezni. Bejelöltem azokat a részeket, amelyeket ki kell venni, vagy át kell írni.
– De ez majdnem a fele?! Ezek itt meg teljesen megváltoztatják a szereplők jellemét. Ha így kezdem, nem fogják érteni a hátteret.
– Márpedig ebben a formában nem maradhat. Vagy változtat, vagy mehet Isten hírével.
– Elmondaná pontosan mik a hibái a kéziratnak?
– El. Nézze! Nézze meg ezt itt! Ez magának felütés? Mi ez a szar?
– De kérem, a történet…
– Igen, a történet. Mi ebben az új? Ha ilyet akarok olvasni, előveszem az EDDA-t vagy a Völsunga saga-t. De ez?!
– A szereplők…
– Menjen már a szereplőkkel! Homérosz óta minden szereplő ezt csinálja. Van a gonosz, van a jó, és a jó legyőzi a gonoszt. Közben a jók erkölcsi és morális válságon mennek át, míg a gonosz önnön tökéletességébe vetett hite miatt pusztul el. Hol itt az újdonság? Hol a csavar?
– De a környezet…
– Igen, jó hogy említi. A könyv nagy része tájleírás, mint egy ismeretterjesztő könyv. Mégis mi ez? Regény vagy ismeretterjesztő könyv?
– Regény…
– Ez?! Ez a trágyakupac? Azért mert maga nyelvész és irodalom professzor, attól ez regény lesz? Mi maga?! Kora Rowlingja?! Gyerekeknek írt történetét felnőttek olvassák majd? Vagy mégis mit képzel?! Hogy is hívják magát?
– J. R. R. Tolkien.
– Na ez a másik. Mégis milyen írói név ez? Ilyen néven ki se adom a kéziratot.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Wágner Szilárd

Amióta az eszemet tudom, mindig is vonzottak a kitalált történetek. Gyerekként inkább a körülöttem élők szórakoztatására meséltem. Egy nap apám feltette a kérdést: Miért nem írom le őket? Pontosan emlékszem, ezt a 11. születésnapomon kérdezte. Attól a naptól kezdve rendszeresen leírtam mindent, ami eszembe jutott. A sok megírt történetek a sok ide-oda utazgatás közben elvesztek, ahogyan az első számítógépen megírtak is. A szenvedély azonban megmaradt. Elkoptattam tucatnyi barátnőt, két feleséget, de a történetírást sosem hagytam abba. Eddig kizárólag álneveken engedtem publikálni a történeteimet. Viszont újévi fogadalmamat megtartva, 2017-ben már saját nevemen teszem ezt, és elindulok a kezdő, névtelen írók rögös útján.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL