Mostanság kőkemény történelmi időket élünk. Még soha nem léteztek ilyen súlyos hatásfokú történelmi idők, mint ezek a mostaniak, amelyek nemcsak történelmiek, hanem nagyok is. Nevezhetnénk akár Nagy Időknek is őket, de az, hogy történelmiek, sokkal jobban hangzik, bár ha valaki ragaszkodik hozzá, akkor mondhatjuk úgy is: nagy, történelmi idők legközepében járunk. Sokkal másabbak ezek az úgynevezett kis történelmi időknél, mert bizonnyal olyanok is voltak, de azokat a jelentéktelenségük miatt gyorsan elfeledtük. Túl parányiak voltak, és miután kihullottak a kezünkből, belevesztek a fűbe.
Mindegy ez most már, nyugodjunk bele, hogy itt van a jelen, a maga történelmi időszámításával, és mi ezeket szaporán megéljük. Lehetnénk rájuk büszkék is, mert ha majd megöregszünk, és hideg téli estéken nem lesz beszédtéma a családban, felidézhetjük a történelmi időket, jelezve, hogy ezeket mi teljes egészében megéltük. Azt a csudálkozást, elképedést meg persze irigykedést látni kéne! Kár, hogy ez még csak a jövő, mert jólesne a hiúságunknak, ha már most lenyűgözhetnénk a körülöttünk lévőket, és begyűjtenénk tőlük azt a dicsfényes ámulatot, ami kizárólag a mi személyünknek szól, és nem a történelmi időknek. Azokat megéltük, és a folytatás olyan lett, hogy arról jobb nem beszélni, de hogy mi benne voltunk az események sűrűjében az több mint csodálatos.
A történelmi idők ebből a szemszögből csakis a mi nagyszerűségünket példázzák, hogy képesek voltunk megélni őket, és a korábbi unalmas, lassan vánszorgó eseménytelenségből egyszer csak átléptünk ebbe a korszakba, igaz, csupán tanúként, hogy precízek legyünk: a történelmi idők tanújaként, de akkor is. Semmivel nem kisebbednek az érdemeink attól, hogy miközben a történelmi idők vad bölényhordaként elsuhantak előttünk, mi csak ücsörögtünk egy fa alatt és a hátsónkat vakargattuk. Majd bolondok lettünk volna elébe állni a történelmi időknek, és hagyni, hogy az események sodrása ledöntsön, megsebezzen és nem utolsó sorban elpusztítson bennünket!
A következtetés tehát az, hogy jobban, okosabban és örömtelibben választunk, ha a történelmi időket nem ingereljük fadarabbal, vagy husánggal, hanem hátrébb húzódva tanulmányozzuk éspedig úgy, hogy közben nem csinálunk semmit. Ostobaság lenne a történelmi idők kavargása közben magunkra vonni a figyelmet, és nagy hangon fejtegetni, hogy mi lesz a folyománya ennek az egésznek. Maradjunk csendben, és várjuk ki a végét, mert az lehet ilyen is, meg olyan is – mondta az ősember, aztán kiment a barlangból, hogy a tűz meghódítása után végre a tűzrevalót is fölfedezze.
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.