Tehát most Valencia, az ország harmadik legnagyobb városa. Egykor a Córdobai Kalifátus része. Történelmi emléknek ez talán szép, de ma már senki sem szeretne kalifátust, hiszen ez a meghatározás manapság az Iszlám Államra emlékeztet mindenkit. De létezett egykor Valenciai Királyság is, amit Spanyolországhoz akkor csatoltak, amikor Columbus elindult Amerikába, 1492-ben. A város egy időben Spanyolország fővárosa is volt. Ma az egész tartomány autonómiát élvez. Nem úgy, mint Erdély.
A város legrégibb és talán legszebb épületei a XIV. században épültek. És mindegyik szépen ki van tatarozva, egyikről sem hullik a vakolat. Pest régi épületeihez képest ez maga a csoda. Természetesen megnéztünk néhány híres épületet (sajnos kevesebbet, mint szerettünk volna), de nem tudnám eldönteni melyik tetszett a legjobban. Az újak közül (ez is több, mint száz éves!) holtbiztos, hogy az 1914-ben épült Központi Piac, valójában csarnok volt az, ami lenyűgözött. Ehhez természetesen hozzájárult az épület belső hangulata, amelyhez az elárusítók mellett a bámészkodó-vásárló tömeg is hozzájárult. Hogy az áruválasztékot meg se említsem.
Mindent összevetve a Turia folyó hajdani ágyába telepített hatalmas park ejtett legjobban ámulatba. A folyót az 1957 októberében bekövetkezett hatalmas áradás – amely a város nagy tetületét öntötte el, szinte felmérhetetlen károkat okozva – tette híressé. Ezt követően döntött úgy a városvezetés, hogy – hasonló esetet megelőzendő – elterelik a rakoncátlan folyót a városon kívülre.
Micsoda ötlet!
Nálunk árvíz idején mobilgátakkal védik a Római-partot, és senkinek sem jut eszébe elterelni a Dunát. Inkább az emberek figyelmét akarják elterelni az áradásról. Pedig csökkenthetné a Hungária körút zsúfoltságát, ha arra vezetnék a folyót és kamionok helyett uszályok bonyolítanák a teherszállítást.
Valenciában a folyó eredeti medrében egy hosszú és egybefüggő központi zöldövezetet létesítettek, mondhatni úgy is, hogy egy hatalmas kertet, amely éppúgy kedvenc helye a pihenésre vágyóknak, mint azoknak, akik kulturális élvezeteket keresnek. A hídakat persze meghagyták, nem csupán a közlekedés zavartalansága miatt, hanem azért is, hogy a gyalogosok felülről is gyönyörködhessenek a parkban. Van miben.
A rövid városlátogatást követően busszal vittek vissza a kikötőbe, ahol egy pillanatra a Valencia feliratból csak három betűt láttam: CIA. De hál’ istennek nem Langley-től, a CIA virginiai központjától vettünk búcsút, hanem Valenciától. Pedig maradtam volna még néhány napig.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
