Vathy Zsuzsa halálára

Nem őtőle, hanem a már szintén az égi szerkesztőségbe távozott Lázár Ervintől tudom, hogy a hatvanas-hetvenes évek megújulást ígérő, lüktetéses időszakában, amikor a szabadúszó művész fogalma a Lajtán innen még egyet jelentett a KMK-besorolással, nekik is volt rendes munkahelyük: az egyik papíripari nagyvállalat belső újságát szerkesztették. A fiatalabbak már nem tudhatják, hogy régen, a nagyobb gyáraknak a szocialista kultúra minél szélesebb körű terjesztése és ápolása érdekében voltak saját, belső terjesztésű, kis újságaik. Ezek többnyire olvashatatlan propagandakiadványok voltak, de ahol a Lázár-Vathy kettős szerkesztett, ott kikerülhetetlen volt a minőség. Ám mindez csak akkor bontakozhatott ki, ha az akkori felettes vezető nem éri föl ésszel, hogy ezt a két tehetséges embert hagyni kell, hadd dolgozzanak, szabadon, önállóan, ahogy a maguk útját járó művészek. Így történt meg az, hogy a papíripari vállalat belső kis újságjából olyan irodalmi magazin kerekedett, amelyre ma is bárki büszke lehetne, ha képes volna ekkora teljesítményre. Aki ezt nem hiszi el, kikeresheti a szóban forgó lappéldányokat a Széchenyi Könyvtár archívumában.

Mindezt Lázár Ervin mesélte el – sokkal érzékletesebben és részletesebben, mint most én – egy debreceni novellapályázati díjátadó alkalmából, valamikor még a kilencvenes években, csak úgy, lazán, borozgatás közben. Az asztalnál ülők lehet, hogy már a következő pohár után el is felejtették a szavait, de bennem mind a mai napig megmaradt ez az epizód. Ha olyan munkakörbe kerültem, ahol fölsejlett az önálló szerkesztés lehetősége, de ehelyett a fő-főnöktől függő óvatoskodás falaiba ütközve a fölötteseim megcenzúrázták az írásaimat, mindig eszembe jutott Lázár Ervin és Vathy Zsuzsa. Irigyeltem őket azért az aranykorért, mert pontosan tudtam, hogy ez a szabadság a legértékesebb.

Szinte látom, hogy odafent ugyanabban a puritán egyszerűséggel berendezett irodában olvasgatják a kéziratokat, amelyet fiatalságuk legszebb éveiben szelemi műhellyé változtatott a tehetségük. És ez így lesz most már az idők végezetéig.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.