/

Veszteséglista magasfokon

141 olvasó

Minden reggel azzal kezdem a napot, hogy főzök egy kávét, aztán leülök a gép elé, és megnézem a frissen közzétett ukrán és orosz veszteséglistákat. Mindkét hadviselő fél előszeretettel hangsúlyozza, hogy mennyi technikát, embert és eszközt semmisített meg a másik oldalon, nem térve ki olyan bagatell apróságokra, mint pl. a saját veszteségei. Nagy Sándortól, Napóleonon át egészen a modern háborúkig ez volt a szokás, de úgy tűnik, a száraz statisztikák közzététele most már nem elég.

A 21. században ugye, van a globális média, ami egyfajta szórakoztatóiparrá nőtte ki magát. Az ukránok villámgyorsan rájöttek erre, és olyan veszteséglistát gyártottak, hogy az minden vizuális igényt kielégít. Amíg az oroszok csupán egy táblázatban sorolják a kilőtt tankok, ágyúk, harci és egyéb járművek, stb. számának növekedését, addig az ukránok arról is gondoskodnak, hogy ez a prezentáció ízléses legyen. Ma például egy olyan grafikát találtam, amely haragozöld rejtőszín alapon, kis szemléltető ábrákkal mutatta meg, milyen berendezésekről és eszközökről van szó. A fejlécben ott a pazar módon kidolgozott ukrán címer, alatta meg – mint egy makettbolt prospektusán – sorakoznak az egész kompozícióhoz színharmonizált katonai eszközök. És ezek nem csak fotókról lelopkodott, majd pedig amatőr kézzel odavetett illusztrációk, hanem vektorgrafikus módban megrajzolt műremekek. Régebben magam is foglalkoztam grafikai tervezéssel így bizton állíthatom: csak ezen az egy témán egész csapat dolgozhatott. Ahogy kell, a tervezők biztosan több verziót is legyártottak, aztán a részlegvezető kiválasztotta a legjobbat, és bevitte a nagyfőnöknek. Ő megnézte, ceruzával belepiszkált, bizonyos dolgokat kidobatott, más dolgokat beleíratott, és miután eldöntötte, mekkorák legyenek az ábrák és a betűméretek, az anyagot szignózva visszaküldte a csapatnak.

Mindebből megint csak az derül ki, hogy ez egy nagyon furcsa háború. Túl azon, hogy bebizonyosodott: a méregdrága páncélosok, és a légierő gyakorlatilag fabatkát sem ér, mert a modern gyalogos egyiket is meg a másikat is könnyedén megsemmisítheti egy-egy közepesen vastag rakétaindító csővel, amit a hátán is cipelhet, még az ilyen finomságokra is van mód és idő, mint amilyen az ízléses veszteséglista megtervezése. Tény, hogy a háború előtt Ukrajnában nagyon magas szinten működött az informatika – elég, ha az olyan saját fejlesztésű videojátékaikra gondolunk, mint amilyen a népszerű Stalker-sorozat –, de most elvileg válsághelyzet van, és azt hihetnénk, az esztétika mellékes szempont. Nem volna elég olyan egyszerűen közzétenni ezeket az adatokat, ahogy az oroszok?

A válasz: nem! Pontosan azért, amit fentebb mondtam: a média, a látvány az illúzió valóságként tálalása hatékonyabb fegyver, mint egy tankhadosztály. Kis túlzással azt is mondhatnám: el sem kellett volna kezdeni ezt a háborút, elég lett volna, ha mind a két fél naponta kiad egy fantasztikusan megdizájnolt, figyelemkeltő veszteségokozás listát. Valódi csapatok helyett, virtuálisan modellezett egységeket ugrasztottak volna egymásnak, és a nap végén egy pártatlan, a bírói szerepet ellátó számítógépből megkapnák az adatokat, hogy a látszólagos hadmozdulatokkal hány tankot, repülőt és egyéb mindent iktattak ki az ellenség készletéből.

Mi, reggelenként ugyanígy tanulmányozhatnánk a csilivili módon összerakott listákat, és szurkolnánk annak az oldalnak, akinek akarunk. Egy ember sem halna meg, egy épület sem dőlne össze, de aki nyer, ráteheti a kezét az ellenség javaira. Lehet, hogy ez lesz a jövő háborúja? Sosem lehet tudni. Én mindenesetre azt kívánom, addig ne lőjön ki senki egy golyót sem, amíg ez ki nem derül.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft