Arany Piroska– Robi, mondta nekem a tanító néni, te biztosan nagyon ügyes fogalmazást írsz, a vidám gyermeknapról.
Azt hiszi a tanító néni, hogy ez a nap is olyan, mint a karácsony az ajándékokkal, meg, hogy ezen a napon, most az egyszer szabad a gyermeknek mindent játszani, amit csak szeretnének. Igaziból másképpen van. Csodálkoztam is reggel, hogy az apa megborotválkozott, pedig vasárnap pihenteti a szakállát. Meg el se ment a haverokhoz, ahogy szokott, mert az anyu megmondta, hogy most az egyszer, végre, ma neked is a gyerekekkel kell lenni.
Ám hiába vagyok én gyerek, éntőlem meg se kérdezték, hogy mit szeretnék, az én napomon, mert én végig Karesszel akartam focizni, de nem engedték, mert fel kellett venni az ünneplő nadrágomat, a fehér ingemmel, meg, még azt a tavalyi fűzős fekete félcipőmet, ami töri a sarkamat, és menni kellett az anyuékkal, a focipályára.
És mentünk az utcán, ünneplőben, a szülők, meg a kistesóm, meg én, és komolyak voltunk, mint egyszer, mikor a doktorhoz vittek. Gondoltam, úgyis focizok én, semmi az nekem, a pályán levetem a cipőmet, mezítláb is tudok én kapuzni. Csak sajnos már tele volt a pálya emberekkel, gyerekekkel, meg olyan sátorokkal, amiben nyerős játékok voltak, amivel lehetett, mondjuk egy labdát, vagy egy léggömböt nyerni. És én a célba lövésnél egy bőr lasztira pályáztam, de az nekem sose sikerült, mert az a kis bádog lap, amire célozni kellett, az körbe- körbe libegett, meg melléhordós puskát kaptam,- mondta az apum, hogy ez tiszta pénzpocséklás, meg becsapás. Nem is adott rá több pénzt, csak kétszer. A kistesóm meg a horgászós sátornál játszott, és nyert egy csokit. De ám, az nem igazi csokiból volt, csak nápolyis, ezért nekem adta, pedig azt én se szeretem.
Akkor már nagyon melegem volt a fekete nadrágban, meg acipőmben, meg szomjasok is lettünk a tesómmal. De szerencsére volt ott a fáknál sok asztal is, és ott volt ennivaló, még innivaló. Kóla, üdítő, meg sör is. Ám az apu nem jött oda velünk leülni, hanem azt mondta, hogy megkeresi Sanyi bácsit, hogy meghívja őt ide, egy pofa sörre. És hogy várjunk egy kicsit.
Mi, vártuk, vártuk, hogy jöjjenek, és addig ott álltunk egy fánál, az árnyékban jó sokáig. És a kistesóm nyafogott, hogy kólát akar és leguggolt, mert el volt fáradva. azután meg leült a földre a sötétkék nadrágjában.
Egyszer csak az anyukám azt mondta, na, gyertek, keressünk egy asztalt ahol le lehet ülni. És kaptunk narancslét, mert már nem volt kóla, de az is jó volt, csak kár, hogy meg volt melegedve a napon.
Ám az apukám nagyon sokára jött, mert alig találta meg a tömegben Sanyi bácsit, ahol az ő komájával söröztek, és erővel leültette az apumat, hogy hát mán meg ne sértsél bennünket, ne utasítsd el, igyál egyet az egészségünkre.
Olyan későn jött, hogy az anyukámnak addigra teljesen elmúlt a jókedve és azt mondta az apunak, hogy Józsi, te meg teljesen eláztál. De én nem láttam, hogy elázott, mert akkor még nem is esett az eső.
És már alig volt pár ember a pályán, és én nem tudtam focizni egész nap, még csak egy kicsit sem, de már indulni kellett haza.
Eddig volt a gyermeknap, de ezt nem írthattam le, mert a tanító néni azt kérte, hogy mi volt a legvidámabb a gyermeknapban.
Mi is, mi is, mi volt benne jó, törtem az eszemet, hogy vidámat írjak. Hazafele az utcán végre levetettem, és a kezemben vittem azt a szorítós fekete cipőmet meg a zoknimat, és a nadrágomat felgyűrtem a térdemig, és a kistesóm is utánozott engem. És mezítláb mentünk. Vártam, hogy rám szólnak, hogy rendesen viselkedjünk, de az apuék nem törődtek velünk. Elől ment apu, utána anyu, egymás mögött, és egymással még egy kicsit se nem beszélgettek.
Na, egyszerre csak igazából kezdett zuhogni az eső, és akkor kitaláltunk egy jót. Mikor a járdán, sok kis gödörben megállt az esővíz, mi megvártuk, hogy pont mellénk érjen valaki. Főleg mondjuk egy csini menő csajszi, és akkor a tócsába beleugrottunk, hogy ráfröccsenjen a víz. A csaj nagyot sikított, mi azt kiáltottuk, hogy hurrá, és elszaladtunk. Egész hazáig tökjó volt nekünk, és ez volt az igazi gyermeknap.
És ezt írtam le a tanító nénimnek, hogy tudja meg milyen vidám fogalmazást írtam. Egyből elkérte és elolvasta, amit írtam. Vártam, mit szól, és képzeld mit mondott, hogy neki ez egy csöppet sem vicces.
Naná, tudhattam volna, hogy aki már felnőtt, nem érti ezt.
Csak akik tudják milyen egy gyermeknap.
Vagyis mi, a fiúk, a tesóm meg én.
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
