Vízvilágnapi memento

2018-03-22
642 olvasó

A víz a teremtés csodája. Hiába lobognának a csillagok és hiába keringenének körülöttük a bolygók az idők végezetéig, ha a hidrogénnek és az oxigénnek nem lenne meg az a képessége, hogy egymásra találva létrehozzák ezt a különleges anyagot, ami egy még nagyobb csodának, az életnek biztosít teret. Alig néhány fok az a tűréshatár, amiben az élet megmaradhat, mert az kell hozzá, hogy a víz folyékony maradjon.  A sci-fi írók szerint ugyan létezhet másféle alapú élet is, például egyesek a folyékony metánt emlegetik, ám ez olyan morbid és a valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy komoly ember nem is foglalkozik vele. Az élethez folyékony víz kell, ez áll a teremtés íratlan nagykönyvében.

Nekem az a kétes dicsőség jutott, hogy gyerekkoromban még ihattam lónyomból a bácskai határban. Ha kóborlásaink során megszomjaztunk, kinéztünk magunknak egy testesebb tócsát – akkoriban még bőségesen és gyakran hullottak a záporok –, lehasaltunk, és úgy kortyoltunk belőle, mint az indiánok. Peszticideknek akkor még nyomuk sem volt, ettől a kis itókától nem lehetett semmi bajunk. Arra is tisztán emlékszem, hogy a hajmosáshoz a legjobb az esővíz volt. Anyám egy dézsában gyűjtötte össze, abból merítettünk ki egy lavórra valót, és háziszappannal mostunk hajat. Anyám szerint ettől „megkelt” a frizuránk, és igaza volt, mert csillogó, dús és egészséges lett tőle.

Az esővíz azóta megsavasodott, maga lett a borzalom, ami meg az útszéli vizeket illeti, kész öngyilkosság lenne kortyolni belőlük.  Túlnépesedtünk, akarva, akaratlan pazarló életmódot folytatunk, de a teremtés második legnagyobb csodája, az élet, maga után hívja a harmadikat is, ami nem más, mint az intelligens élet. Ennek az a legfőbb sajátossága, hogy felismeri azokat a veszélyeket és károkat, amelyeket létével óhatatlanul okoz a természetnek és megpróbálja őket orvosolni. A víz világnapja tehát az intelligens, felelős gondolkodású emberek emléknapja, amely szembesíti őket azzal, milyen kincs ez a folyadék és milyen kevés van belőle. Óvjuk, szeressük, tiszteljük, amíg csak lehet.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

1 Comment

  1. Valahogy elkerülte a figyelmemet -ritkán szokta- ez a cikk, pedig tökéletesen így gondolom én is. Pocsolyából ugyan nem ittam gyerekkoromban /sem/, de patakok, tavak vizéből igen – ma már azért nem kockáztatnék.. Víz nélkül tényleg nincs semmi, s erre akkro jövünk rá, amikor valami miatt nincs.Ez a világnap jogos!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL