A százötven tévécsatorna bukása

2025-11-21
111 olvasó

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy százötven tévécsatona. Ereje teljében ragyogott, és úgy bírta a távirányítót, hogy öröm volt nézni. Mármint a csatornaváltót, mert a százötven kanálisával egész más volt a helyzet.

Nos, egyszer ez a százötven deli, nyalka tévécsatorna elhatározta, hogy elindul világot látni. Más szóval: megpróbált magának saját erőből nézőt találni. A döntésében az is szerepet játszott, hogy egyre többször jutott a fülébe az a szomorú jóslat, mely szerint a hagyományos tévézésnek befellegzett. Ő ebben nem hitt, mert hát a neve is azt mutatta: százötven tévécsatorna. Ki ne süvegelne meg egy ekkora tekintélyt?

Ment, mendegélt a százötven tévécsatorna a néző felé vezető göröngyös úton, és egyszer csak azt vette észre, hogy nem kapkodnak utána olyan elszántan, ahogy a nagyapja után kapkodtak a hatvanas években. Az öreg csak egy nyeszlett csatornát mondhatott magáénak, a hétfőket pedig átaludta. Aztán elvette feleségül a kettes csatornát, és egy kicsiny, de fejlődőképes családdá alakultak. De ez már a régmúlt. A százötven tévécsatorna, mint agyonkényeztetett unoka, semmit sem őrzött meg ezekből a daliás, régi időkből.

Szóval ment előrefelé a százötven tévécsatorna, és mert közben volt ideje gondolkodni, kicsit megvizsgálta önmagát. Az első, ami feltűnt neki az volt, hogy az a kínálat, amit magával cipel, javarész csak kolonc. Krimicsatornából csüngött rajta vagy több tucat: Agáta nyomoz, Miss Marple nyomoz, ilyen-olyan néni, asszonyság nyomoz. Csupa nő, vagy legalábbis több nő, mint férfi. A százötven tévécsatorna ezen elmerengett, és arra jutott, hogy talán azért vannak többségben a női detektívek, mert ezeket az olcsó, egy kaptafára készülő krimiket főleg a nők nézik. Nem baj, gondolta, vegyük elő a filmcsatornákat. Ám azokról meg kiderült, hogy alig pár tucat régi, milliószor látott film kering rajtuk körbe-körbe. Mintha a világ filmtermése megállt volna a nyolcvanas, kilencvenes években. Hol itt, hol ott bukkannak fel a régi klasszikusok, sőt, az is megesik, hogy ugyanaz a mozi egyszerre megy két párhuzamos csatornán. És akkor még egy szót sem ejtettünk a mindent megfojtó agresszív, ám teljesen hasznavehetetlen reklámokról.

A százötven megborzongott, és úgy döntött, hogy ezeket mind lehámozza magáról. Mert semmi vész, így is marad még vagy kilencven – ha jó, inkább hetven – sport és tudományos csatornája, nem beszélve a romantikusoktól, meg a gyerekműsorok sávjairól. Az utóbbiakat végképp nem értette, miért vannak. Miért kell hülyíteni a kölköket ahelyett, hogy tanítanánk őket? A ki tudja, hány megmaradt tévécsatorna megborzongott, és ezeket is lehámozta magáról.

Így, félig levetkőzve már sokkal karcsúbbnak tűnt, mi több: sportosnak, nézőcsalogatónak látszott. Csakhogy a jó kondíció is hagyott maga után némi kívánni valót: a sportcsatornák nagy része szintén ismétlést kínált, vagy olyan témákat, amelyek alig vonzottak néhány látogatót. Talált például egy helyet, ami angol negyedosztályú focimeccseket közvetített. Arra gondolt, hogy ezeknél még a krikett is izgalmasabb, és gyorsan levakarta magáról az összes sportos egzotikumot.

Szépen, lassan elért az alsóruházatáig, vagyis a tudományos ismeretterjesztő cuccokig, amelyek szintén hordott. Ekkor vette észre, hogy van olyan csatornája is, ami végtelenített üzemmódban hitleres anyagokat sugároz. Ezt nyugodtan nevezhette volna akár Hitler csatornának is, a többit meg annak a sorozatnak, amely a helyet kitöltötte:  Alaszkai aranykeresők, Dr. Poll állatklinikája, Kísértetjárta kórtermek, A brit kincsvadász, Autókereskedők és még sorolhatnám a végtelenségig. Csupa olyan téma, ami dögevő madárként telepedett rá egy-egy sokkal jobb sorsra hivatott csatornára. A nézőjét kereső vándor ezeket is lefejtette magáról, mondván: hiányzik belőlük a frissesség meg a változatosság.

Így történt, hogy az út végén, amikor végre megtalálta az áhított nézőt, olyan pőre maradt, mint az a bizonyos király, akit átvertek a nem létező új ruhájával. A néző pedig ránézett, lebiggyesztette a száját, és hátat fordítva elindult a TitTok meg a YouTube felé.

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:

  • mokusfacan
  • easy
  • fajront-utumel

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!

Majoros Sándor

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL