Novellatórium

Dinnyeválság a Pentagonban

Minden azzal kezdődött, hogy a Pentagonban valaki rendelt ezer tonna lédús alabamai görögdinnyét. A hír természetesen

Odüsszeusz Ithakában

Miután a leleményes Odüsszeusz hosszú hányattatás után végül hazatért, és nevéhez méltó ügyességgel likvidálta a feleségét

A jakutföldi cápazsír

Levittem a szemetet, és visszafelé jövet a lépcsőházban összefutottam Mandzáknéval, a szomszédasszonnyal. Egy vén boszorkány, ránézni

Az Emlékkönyv

Már szinte hagyomány, hogy a kerek évfordulós születésnapunkat kocsmában, barátok között ünnepeljük. Így tett Lavanek is,

Baristák

„A hangyákra bíztam. Ellepték a falakat, meg sem álltak vele a harmadikig. Gyorsabbak voltak, mint a

A tökéletlen bűntény

Ugye, maga az, aki sorozatban ír tárcákat hazai bűnügyekről? Sejtettem, hogy itt lesz, mert már régóta

A rejtélyes nagyszombat

Jézus tragikus kimenetelű jeruzsálemi kalandjáról mindent tudunk, de arról az egy napról, amikor a sziklasírban nyugodott,

A kölcsöntest

Ne higgye el, hogy itt ácsorgunk a híd előtt, mondja valaki. Elmosódott alakok lebegnek, mozognak mindenütt,

A borbély

Főhősünk, Béla egy fejlett és felettébb kíváncsi idegen civilizáció felderítője azt a feladatot kapta, hogy az

A szent nép

Az emberiség képviseletében először állhatott küldött a Pángalaktikus Tanács tizenkét fős döntnöki bizottsága elé, akik között

Eltörölve

Az emberek izgatottan kerestek helyet maguknak a tömött lelátókon. Vidám beszélgetés töltötte meg a stadiont, ahogy

A vaurgok érkezése

– Köszönöm, hogy fogadott elnök úr! – mondta a fiatalember, miután belépett az ovális irodába. Jüan

Kalap és esernyő

Ez a történet nem a csálingerekről fog szólni, hanem művészekről. Többnyire testes, pocakos férfiakról, akiket az

Apokrif

Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett,

Amy Lawrence portréja

Sokunk közös ismerőse, a negyvenes éveit taposó, kissé túlsúlyos, ám mindig életvidám Kaare Kaarsson a szokásos

Dedikálás a kastélyban

Az elismert regényíró, Egon Sickwood legújabb könyvének dedikálására készült. Az eseményt a közösségi médiában hatalmas várakozás

Világpolitika

Halics és Fanyar együtt ittak az Elvonóban. Törzshelyük volt itt, minden kedden és szerdán, de néha

A Lúdas Matyi

A katonaság után másfél évig dolgoztam apámék Havanna lakótelepi presszójában. Legendásan rossz hírű helynek számított akkoriban

Az elveszett apátság

Bond lehajtott fejjel bandukolt az Amerikában oly tipikus kisváros főutcáján, és elkeseredettségében arra gondolt hogy véget

A Koca Nosztra

A 90′-es évek vége felé egy kocsmába jártam egy maffiataggal. Barátok voltunk, és szinte minden áldott

A főnök balesete

Pribák annyira kis főnök volt, hogy kisebb már szinte nem is lehetett. Jobb helyeken tán nem

Hogyan felejtsünk el írni?

A közhiedelemmel ellentétben írni nem nehéz. Gyakorlatilag mindenki, aki él mozog és az ösztönösség szintjén bírja

Betyár telefon

„Aki a pokolra kíván jutni, annak balra a második ajtó…” Mire rájöttem, hogy a telefonom óbégatja

Szentfazék a mélyűrből

– Parancsnok! Három triton cirkáló távolodik tőlünk! Tíz perc múlva kikerülnek a lőtávolságból. – A francba,

A púpos fehér ló legendája

(Kerékgyártó György ősmagyar tevekultúra-kutató figyelmébe)   Én, Gábriel klerikus, a császár követeként érkeztem Árpád és Kurszán

Ellobban a láng

Margret egy fotóalbumot lapozgatott a régi bőrkanapé végében kucorogva. Még a fekete kiskosztümjében volt, amiben egy

A Bajina Bašta-i rém

Vannak bűnesetek, amelyek a kriminalisztika határterületét meghaladva, mélyen behatolnak az ördögűzés, a lidérckergetés és a szellemidézés

Állatkerti séták

Gyerekkoromban volt egy nagy, keményfedeles képeskönyvem, tele gyönyörű felvételekkel. Állatkerti séta volt a címe. Évekig megvolt,

Boldog karácsony

Talán nyolcéves lehettem, amikor december 24-én délelőtt egyszer véletlenül anyámékra nyitottam. Először annyira meglepődtem, hogy úgy
FelFEL