És felvirradt az utolsó nap. Már a hajnal is más volt, mint a többi. Külsőre a megszokott szürkéskék, de érezni lehetett rajta azt a megmagyarázhatatlan utolsóságot, amely minden rendes napfelkelte kutya kötelessége, ha egyszer utolsó. A nap – mint a kötelességtudó hivatalnok – pontosan ott kelt föl, ahol máskor is, de az ember nem tudta nem észrevenni, hogy ezúttal utolsólag. Az emberek, akik mit sem tudtak arról, hogy ez az utolsó nap, szintén fölkeltek. Illetve talán tudtak…