/

Magas vérnyomással a csatatéren

13 olvasó
A hastingsi csata előestéjén, 1066. október 13-án, Jones Small közlándzsás nem érezte jól magát. Kissé félrevonult a sorsdöntő összecsapásra készülő csapattársaitól és megmérte a vérnyomását. Magas volt, 168/97. Jones Small ezen még jobban felhergelte magát, mert erre a dologra nem létezett ésszerű magyarázat. Ugyanazt ette, ugyanazt itta, amit a többiek, de velük ellentétben neki már napok óta rossz volt a közérzete. A tábori felcser szerint pánikbetegséget kapott, amire legjobb orvosság az ürmös főzet meg az öldöklés. Az utóbbit Yorknál lelkiismeretesen be is tartotta, ám az ürmös főzetet kiöntötte a pocsolyába. Még csak az kellett volna, hogy függővé váljon tőle!

Miután ott fönt, északon tönkreverték a vikingeket, azonnal menetparancsot kaptak, hogy irány dél, mert ott meg a normannok fenyegetőznek. A mozgás jót tett a kedélyállapotának, mert egészen a múlt hét szerdáig nem volt semmilyen panasza. Ez az émelygős rosszullét néhány napja jött elő, de azóta tönkreteszi az életét. Ha rágondol, hogy így kell holnap kiállnia a normannok ellen, már most kavarogni kezd a gyomra. Pedig rendszeresen szedi a vérnyomáscsökkentő bogyókat, amit még otthon írt föl neki a javasasszony. Lehet, hogy hozzászokott a szervezete, vagy mégis pánikbeteg? A fene tudja.

Megivott egy korsónyi cídert és lefeküdt a sátorban, de csak forgolódott. Azt figyelte, merre, milyen utakon bujkál a testében a vérnyomás. Biztosan front van, nyugtatgatta magát, de tudta, hogy ez csak önámítás. Sosem volt front érzékeny, miért most lenne az? Abban bízott, hogy holnap, a mozgás majd helyrehozza. Reggel suttyomban megint megmérte a vérnyomását, de most is magas volt, 148/92. Ilyen korán ez nem jó jel, bár a füves emberek szerint éjjel a test egy kissé kiszárad, aminek következtében reggel mindig magasabb a vérnyomás. Ideges vagyok?, kérdezte magától.

A szóbeszéd szerint a nomannok valami új fegyverrel, a nehézlovassággal fognak támadni, de ez nem okozott számára traumát. Harold király ravasz ember, tudja, hogy ha dombtetőn állítja föl a gyalogos sáncot, a lovasok rohama nem sok kárt tehet bennük. Milyen furcsa is az élet: a cimborák legalább olyan kövérek, mint ő, két pofával tömik magukba a koleszterines kaját, és olyan piros a képük, hogy a vak is látja: nem lehet alacsonyabb a vérnyomásuk 170/98-nál, mégsincs semmi bajuk. Neki meg zúg a füle, és hol itt fáj, hol meg ott. Ha nem kéne csatába mennie, legszívesebben bejelentkezne maródira, bár az sem kizárt, hogy kihívná magához a mentőt. A jó múltkor már megtette ezt, akkor egy sötét lötty elfogyasztása után különösen magasra 190/105-re ment föl a vérnyomása, de a mentősök befújtak a nyelve alá valami kutyapisa ízű permetet és attól negyed óra alatt helyrejött. Bárcsak lenne most is kéznél ilyen kutyapisa ízű spraye!

A gyülekezésre szólító kürt rövid időre elterelte a figyelmét a gondjairól, de amikor elfoglalták a helyüket a dombon, megint előjött az a kellemetlen érzés. Mintha gombóc lett volna a torkában, és ha csak rágondolt valami ételre, máris elfogta az émelygés. Most bezzeg megitta volna azt az ürmös főzetet, sőt mást is, de mert fontos helyet kapott a sorfalban – éppen Harold király előtt állt, így a pajzsával gyakorlatilag őt védte – nem mutathatott magán bizonytalanságot.

Aztán a normannok nekilendültek és megkezdődött a viadal. Üsd vágd, nem apád alapon csépelték a dombra fölkapaszkodó, tátott szájjal lihegő ellenséget, és ez a torna határozottan jót tett a vérnyomásának. Már a jókedve is majdnem visszajött, úgyhogy dupla erővel, tripla elszántsággal küzdött. Ha ez nem viszi le a vérnyomásomat, akkor semmi, legalábbis a diasztolés értéket, mert hogy a szisztolésnak valami más oka van, az hétszentség. Lehet, hogy egy makacs, lappangó koszorúérgörcs, ami nem akar elmúlni. Több C-vitamint kéne ennem, gondolta, miközben egy üvöltve rárohanó normannt kettévágott.

Ezt követően az ellenség visszavonult, hogy rendezze a sorait, neki pedig az a remek ötlete támadt, hogy cipőpertli bogozást mímelve előveszi a kis oldaltarisznyájából a vérnyomásmérőjét, és gyorsan elvégez egy tesztet. A mellette állók majd azt gondolják, megsebesült, és rögtön összezárnak fölötte a pajzsokkal, úgyhogy az egész föl sem fog tűnni, viszont – tisztán csak pszichológiailag – nagyon jó lenne, ha kijönne, mondjuk, egy 130-körüli szisztolés és 80 valahány körüli diasztolés érték.

Le is hajolt, ám a körülötte állók kissé elbambulhattak, mert nem zártak össze azonnal. Éppen csak annyi időt hagytak, hogy a pajzsfalon keletkezett résen áthatoljon egy normann nyílvessző. Egyetlen vacak vesszőcske volt, ám az hajszálpontosan Harold király szemébe fúródott. Az uralkodó abban a minutumban holtan rogyott össze. A csata elveszett.

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft