Tévedés

Tévedés

Furcsa érzésekkel sétált hazafelé. Örült, hogy valamilyen adminisztrációs hiba folytán kiengedték, hiába próbálta elmagyarázni az őrnek, hogy a Kovács József egy elég gyakori név, csak nemrég érkezett, valószínűleg nem őt keresik, de addig erősködtek, hogy itt a pecsétes papír, öltözködjön, menjen. Másrészt nem tudta, mit mond majd a felesége, ha betoppan a vártnál jóval hamarabb. Telefonálni nem mert, arra gondolt, inkább meglepi valamivel. Nem sok pénz volt nála, talán kétezer forint, rendes virágra nem telne belőle, de az ajándék úgyis ő maga lesz, gondolta. Még két sarok, aztán be jobbra, az első, zöldre festett lépcsőház az övéké, második emelet kettő és hazaér. Lassan, ráérősen lépkedett. A madarak csicseregtek, csodásan sütött a nap, azzal az igazi, nyár eleji cirógatással, ami még nem éget, csak melegít. Fütyörészni támadt kedve. A második keresztutca előtt tárva-nyitva állt a Pirike Presszó ajtaja, hívogatóan integetett felé a félig leszakadt, áttetsző ragasztóval többször odaerősített sörös plakát. – Mi baj lehet – gondolta – ha egy pohárkával legurítok? Az csak tíz perc kitérő, észre se veszi az asszony, úgyis csak augusztusra vár. – A gondolatot tett követte. Bent igazi jó barátokra lelt, akiknek elújságolta a szerencséjét, szó szót követett, feles pedig felest, és a tíz perc sem annyi lett, mint tervezte, hanem jócskán több. Már szürkült, mire elázva hazaindult. Még egy sarok, aztán jobbra be, zöld ház, második emelet kettő – mantrázta magának.

Valamiért az istennek nem ment bele a kulcs a zárba, hiába próbálta betuszakolni. Szégyenszemre kénytelen volt becsöngetni az otthonába. Még fél füllel hallott bentről beszédfoszlányokat, meg mintha a virággal teli polc is eltűnt volna az ajtó elől a folyosóról, de ezt már csak félálomban érzékelte, mielőtt az ajtófélfának dőlve elaludt. A felesége így talált rá, a horkolása betöltötte a folyosót. A zajra a nő mögül kidugta a fejét egy férfi, akin látszott, hogy épp csak most kapta magára a ruháit. Az ingét félregombolta a sliccét pedig egész egyszerűen elfelejtette felhúzni. Rövid tanakodás után arra jutottak, az lesz a legjobb, ha visszaviszik, mert biztosan megszökött. Ketten közrefogták a boldog öntudatlanságban lebegő férjet, lecipelték az autóhoz. A nő hátraült vele, és tartotta, nehogy leboruljon, a szeretője pedig a kormánynál foglalt helyet. Ebben némi taktikai megfontolás is volt, ha út közben felébredne a Józsi, ne kelljen magyarázkodni, hogy mit keres ő itt, hanem csak a feleségét lássa. Pár perc után meg is érkeztek a börtönhöz, ahol a kapuban álló őr először nem akarta beengedni őket, de néhány telefon és egy kicsit erélyesebb felszólalás után végre folytathatták az útjukat. A belső udvaron már az ügyeletes tiszt és két börtönőr várta őket. A mit sem sejtő, mélyen alvó férfit felébresztették és elvezették, a feleségét pedig bekísérték a rabfelvételre, hogy elintézze a szükséges adminisztrációt. Az ügyintézés gyorsan ment, hazafelé tartott már a páros és közben jókedvűen beszélgettek.

– Majdnem lebuktunk, azt hittem, szívrohamot kapok, amikor becsengetett a férjed – kezdte a férfi.

– Mekkora szerencsénk volt, hogy eltévesztette az emeletet – válaszolt az asszony.

A nagy ijedségre való tekintettel megálltak a Pirike Presszónál, az úgyis csak egy sarokra volt tőlük, és kértek a pultostól valami igazán erőset.

Szóljon hozzá