Díjazottan szép az élet

Díjazottan szép az élet

Az emberi természet szereti, ha cirógatják. Bocsássanak meg a suta mondatért, szándékos. Arról az ősi késztetésünkről van szó, hogy szeretünk díjakat, kitüntetéseket, elismeréseket kapni, még ha ezek nem is érnek semmit. A híres világíró, Roald Dahl – felénk a Meghökkentő mesék című filmsorozatból vált ismertté – úttörő volt az ilyen vicces, gyakorlatilag semmit érő, de annál hangzatosabb díjak alapításában (fenti illusztrációnk is az egyik ilyen mókás díjátadó ünnepségén készült).

Mi most ezen az útvonalon próbálunk továbbhaladni, létrehozva azt a speciális Regénytár-díjkollekciót, amelyben számos kellemes hangzású, szépen mutató, és nem utolsó sorban mókás kitüntetés várja a gazdáit.

Ezeket az elismeréseket a honlapon megjelent írások szerzői kaphatják az alábbi kritériumok szerint:

 

 

1.) MESTERMŰ

 

Belépő szintű díj, három fokozatban (egy, két, illetve három csillaggal) annak a munkának, amely a honlap szellemiségéhez illeszkedve hatékony és messze hangzó módon képviseli a komolyan elhivatott és a könnyeden szórakoztató irodalom elegyítésének ügyét.

 

 

A Mestermű egy csillaggal tulajdonosa bekerül a Dicsőségek Tárházába, a Mestermű két csillaggal tulajdonosa ehhez képest kap 1000* talentum jutalmat, a Mestermű három csillaggal tulajdonosa kap 5000 talentum jutalmat és a díj elnyerésének évében indulhat a Regénytár Nívódíj világszavazáson. Ebből a díjból korlátlan mennyiség kiosztható, egy személy többször is megkaphatja.

 

 

2) ASZTALBESZAKÍTÓ

 

Ezt a díjat olyan művek kapják, amelyektől képletesen szólva beszakad az asztal. Szakmailag jól kidolgozott, a Regénytár szellemiségét híven követő, de attól akár el is térő, ám mindenképpen olvasói érdeklődést generáló munkák jöhetnek szóba. A mű elnyerésének feltétele a sok kommentbeli visszhang, akár itt a honlapon, akár a Facebook oldalunkon.

 

 

Az Asztalbeszakító-díjak – bármely fokozat – elnyerésének feltétele legalább egy Mestermű-díj. Az Asztalbeszakító-díjak tulajdonosai a díj elnyerésének évében indulhatnak az éves Regénytár Nívódíj világszavazáson. Az Asztalbeszakító-díj egy csillaggal nyereménye 10 000 talentum, az Asztalbeszakító-díj két csillaggal 5000 forint és 5000 talentum, az Asztalbeszakító-díj három csillaggal nyereménye 10 000 forint. Ezekből a díjakból korlátlan mennyiségűt kioszthatunk évente, a beérkezett munkák minőségének függvényében.

 

 

3) GALAKTIKUS FÉNY

 

Ez a díj az irodalmi teljesítmény non plus ultrája. Olyan brutálisan jó és érdekes irodalmi vagy audiovizuális művek kaphatják meg – utóbbiakat a Regénytár Films YouTube csatornán helyezzük el –, amelyek nem csak a Regénytár vonzáskörében, hanem más médiákban is visszhangot csiholnak. Ilyen lehet a rájuk utaló hivatkozás valamelyik országosan terjesztett nyomtatott orgánumban, egy nagy számban megtekintett és lájkolt YouTube videóban, esetleg a tévében, rádióban, vagy az írott sajtóban. Ugyancsak feltétel az, hogy eszmecsere alakuljon ki a mű körül akár itt, a honlapon, akár a Facebookon. Számítanak a megosztások is, értelemszerűen a sok megosztás többet ér. A lehetőségek tehát korlátlanok, mert emellett még a tacepaózás vagy a fotó- videó partizánkodás is számításba jöhet, de ezeket az anyagokat, hivatkozásokat a széles nyilvánosság számára is elérhetővé kell tenni. Egy szerző ezeket a díjakat többször is megkaphatja, de évente legfeljebb ötöt osztunk ki mindegyik fajtájából.

 

 

A Galaktikus Fény bármely fokozata elnyerésének feltétele legalább egy Asztalbeszakító-díj. A Galaktikus Fény bármely fokozatának birtokosa a díj elnyerésének évében indulhat a Regénytár Nívódíj világszavazáson. A Galaktikus Fény egy csillaggal jutalma 10 000 forint és 10 000 talentum, a Galaktikus Fény két csillaggal jutalma 20 000 forint és 10 000 talentum, A Galaktikus Fény három csillaggal jutalma 30 000 forint. A Galaktikus Fény három csillaggal elnyerőjének emellett pdf-formátumú e-könyvet készítünk az általuk felajánlott műveikből és azt az e-boltunkban elérhetővé tesszük. A letöltésekből származó bevétel – amelyet talentumban mérünk – 50%-a a szerzőt illetik  meg.

 

 

4) REGÉNYTÁR NAGY CSILLAG

 

Ez a díj a regénytáras tevékenység csúcsteljesítménye. Elnyerésének feltétele legalább egy Galaktikus Fény díjfokozat, de ezt Majoros Sándor, a Regénytár főguruja akár felül is bírálhatja, vagyis olyan személynek is odaadhatja a díjat, aki nem publikál a honlapon, hanem annak működését segíti. Hagyományos esetben viszont ezt a kitüntetést olyan személyek kapják, akik irodalmi kiválóságuk mellett tevékenyen részt vesznek a honlap működésében, tehát  kezdeményeznek, szerzőket hoznak, akciókat szerveznek, egyszóval terjesztik az igét, amelyet képviselünk. Olyan ez, mint a Nobel-díj, ezért az értéke is igen jelentős: 50 000 forint! A díj kiosztásának nincs időkorlátja, évente akár több is kiosztható, de előfordulhat, hogy éveken át egyet sem adunk ki. Minden attól függ, találunk-e olyan személyt, akit méltónak tartunk a viselésére.

 

 

A díjak minden esetben virtuálisak, de a kategóriánkénti harmadik fokozatúakhoz és a Regénytár Nagy Csillaghoz pdf-oklevelet is adományozunk.

A díjak kiosztását és a nyereményeket illető apróbb változtatások jogát fenntartjuk!

 

Mindez azt jelenti, hogy a jövőben megszűnnek a hagyományos Regénytár-pályázatok. Ezek helyett főként a díjakra és a szerzők e módon történő ösztönzésére fogunk koncentrálni.

 

További vicces díjakat is tervezünk, amelyek egyedi alkalmakhoz vagy különleges helyzetekhez, eseményekhez fognak kötődni, és akár pénz- vagy talentumjutalmat is vonhatnak maguk után, de ezekről most még korai beszélni.

A szintén tervbe vett Mesterolvasó-díjunkról is később fogunk beszámolni.

A témát érintő kérdéseiket, észrevételeiket a regenytar@gmail.com -ra várjuk.

 

 

__________________

* A talentum a Regénytár saját, virtuális fizetőeszköze, amelyet itt, a honlapon, főként a Bűvös Boltban elhelyezett tartalmak letöltésére lehet felhasználni, de bizonyos esetekben akár forintra is átváltató. Bővebben itt olvashatnak róla.

 

 

 

 

 

 

7 Megjegyzés ehhez a témához: "Díjazottan szép az élet"

  1. Cipurka
    Cipurka   2019-03-01 at 17:28

    A díjakról az 500 karakter rovatban számolunk majd be.

    Válasz
  2. Avatar
    Névtelen   2019-02-22 at 14:50

    Mikor tudjuk meg, hogy kik kaptak díjat?

    Válasz
  3. Avatar
    MS   2019-02-02 at 15:26

    Névtelen: ezeket mi is várjuk 🙂
    Szerző leszek? : úgy van a legtöbb esélye, ha nem kezdő, hanem kipróbált író – pl. az írószakmában már van bizonyos “fölfutása” – és elküldi nekünk máshol meg nem jelent írásai legjavát. Oklevelet azért csak a háromcsillagosok kapnak, mert így kategóriánként a csúcsteljesítményt még jobban kiemeljük. 🙂
    kata: elvileg lehet versekkel is, mert az új, 500 karakter című rovatunkban ezek előtt is megnyílt a kapu, de csak a Regénytár szellemiségéhez kapcsolódó, szellemesen könnyed poémákat fogadunk el, illetve teszünk közzé.

    Válasz
  4. Avatar
    kata   2019-02-02 at 15:01

    Csakis prózával lehet érvényesülni vagy versekkel is?

    Válasz
  5. Avatar
    szerző leszek?   2019-02-02 at 15:00

    És még valami: miért nem kap oklevelet minden díjazott? Miért csak a 3 csillagosok?

    Válasz
  6. Avatar
    szerző leszek?   2019-02-02 at 14:59

    Kérdés: ha jól értelmezem, először a mestermű díjat lehet megkapni. Erre hogy s miként van esélyem?

    Válasz
  7. Avatar
    Névtelen   2019-02-02 at 14:17

    Éljen! Várjuk a díjakhoz kapcsolódó műveket. 🙂

    Válasz

Szóljon hozzá