/

Most aztán ne köhögjél, kisapám!

31 olvasó
Ahogy ez mostanában szokás, nálam is állandóan megy a tévé, és ontja rám a koronavírussal kapcsolatos híreket. Ma reggel például arra ébredtem, hogy egy nyugat-európai országban – nem vagyok benne biztos, mert még félálomban hallottam, de tán Belgiumban – új büntetőjogi kategória bevezetését fontolgatják az utóbbi időben elharapódzó szándékos leköhögések szankcionálása érdekében.
Az elsőre tán viccesnek tűnő jogszabály mögött ott bujkál a vérkomoly valóság: ebben a mai, agyonfertőzött, epidémikus világunkban a hagyományos, fegyverrel vagy annak látszódó tárggyal kifejtett erőszakos cselekményeket háttérbe szorította a vírus. Az ugyanis bizonyított tény, hogy ha valakire egy méterről rálőnek egy pisztollyal, akkor az ipsének legalább hat esélye van túlélni az esetet (a fegyver csütörtököt mond, a golyó nem talál el életfontosságú szervet, esetleg a merénylő szándékosan mellé céloz és így tovább), na de ha szemközt köhögik, akkor a fertőzés finoman szólva is garantált.
Éppen ezért jogos a különös kegyetlenséggel, aljas indokból és előre kitervelt módon elkövetett szándékos leköhögés büntetőjogi törzskönyvezése. A saját tapasztalataim alapján is igazoltnak érzem ezt az intézkedést. Tegnap ugyanis az történt, hogy amikor maszkban, gumikesztyűben, szkafanderben nekiindultam, hogy levigyem a szemetet, meghallottam, hogy lent, a lépcsőházban valaki elköhintette magát. Akkor sem ijedtem volna meg jobban, ha elsüt egy lefűrészelt csövű puskát. Futva menekültem vissza a lakásba, és rögtön el is torlaszoltam a bejáratot.
A köhögéses bűncselekmények következményei tehát beláthatatlanok, és ami a borzasztó, hogy amíg a fegyvertartást úgy-ahogy kordában lehet tartani, addig tiltott köhögése bárkinek lehet. Nem úgy van ez, mint a stukkervásárlásnál, hogy személyi igazolvány, pszichológusi alkalmassági igazolás és hatósági engedély kell hozzá, az ember csak úgy, lazán fogja magát és sufnituninggal legyárt magának egy nagy kaliberű, krákogásos verziót. Abban pedig végképp nem lehetünk biztosak, hogy az ártalmatlannak hitt embertársainkból egy nekünk fordított száraz köhögés formájában mikor bukik elő a vírusköpködő vadállat.
Ha mindez a vadnyugat fénykorában történt volna, a westernfilmek csúcspontját nem a pisztolypárbajok, hanem a köhögéses duelumok jelentették volna. Képzeljék el Clint Eastwoodot, amint a lemenő nappal a háta mögött kisétál az utca közepére, majd egy gyors köhintéssel leszedi a tetőről reá csőre töltött tüdővel leskelődő rosszfiút. A kinematográfia ma már azt is meg tudná jeleníteni, ahogy a köhintés nyomán kispriccelő, gondosan kalibrált vírusmennyisség célba talál.
De térjünk vissza a jelenkor sokkal morbidabb valóságához: a szemközt köhögés egyáltalán nem tréfa, hanem része ennek a ránk borult általános világvége hangulatnak. Akit leköhögnek, függetlenül attól, hogy megfertőződik-e vagy sem, a vállára nehezedő pszichikai nyomás következtében legalább két hétre elveszíti a cselekvőképességét meg az életkedvét, mert attól fogva csak a tünetek megjelenését fogja keresni magán. Mivel pedig tudjuk, milyen sors vár ránk, inkább zokszó nélkül átadunk minden értékünket az utcán elénk penderedő, csőre töltött pofát ránk szegező brigantiknak.
Mindezért csak a legőszintébb dicséret hangján kell szólnunk arról a bölcs törvényalkotóról, aki rájött, hogy a köhögés a modern társadalom ismétlőfegyvere. Ha tehát azt látjuk, hogy valaki nagy levegőt véve, közveszélyt okozó köhögésre tesz előkészületeket, azonnal üssük le valamilyen nehéz tárggyal, és vegyük el tőle ezt a légfegyvert, vagyis ott, helyben tapossuk ki belőle a szuszt. Ártani nem árthat, de legalább nem is használ.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft