A Regénytár bűvös boltja
Érdekes és izgalmas olvasmányok minden mennyiségben

Isten keresztrejtvényt fejt

Az elhúzódó vesztegzár sokadik hetében Jerkési úgy érezte, eljött az a pillanat, amikor el kell hagynia lakása biztonságot adó fedezékét. Elfogytak a készletei, és a földszinten lakó Jancsika, aki eddig készségesen bevásárolt neki, már egy ideje nem adott életjelet magáról. Jerkési ezt még elviselte volna, ha egy számára különlegesen fontos termékből nem szenved hiányt. Régi vágású ember volt, szerette a keresztrejtvényeket, de a bezártságban töltött hetek és hónapok során az egész újságkészletét fölélte, így ha nem akart megzavarodni, gondoskodnia kellett az utánpótlásról.

Fölötte, a másodikon lakott Brácsás, akivel a régi szép időkben gyakran kijárogattak pecázni a holtágra. Mi sem természetesebb, minthogy a kapásra várva, ott, a parton is keresztrejtvényt fejtegettek. Jerkési egy kecsesen vékony ceruzával, Brácsás egy zömök Faber-Castellel, mert szerinte a német gyártmány ebben a műfajban is minőséget képviselt.

Ha valamit tudni lehetett ebben a fölbolydult, kificamodott és vakvágányra terelt világban, az nem lehetett más, mint hogy Brácsásnak tetemes mennyiségű megfejtetlen rejtvényújsága van azokból az időkből, amikor ezt a terméket – valami bölcs megérzéssel – még nem fogyasztotta, csak vásárolta.

Jerkési tehát előírásszerűen maszkot, kesztyűt húzott, és kilépett a lépcsőházba, ahol kellemes csönd és hűvös fogadta. Most döbbent rá, hogy a vesztegzárban eltöltött hónapok során a télből tavasz lett, a tavaszból pedig nyár. Egy pillanatig azok a régi, kellemes érzések is megkörnyékezték, amelyeket a gondtalan, szabad időkben oly gyakran érzett, de mert a lépcső meredekebbnek tűnt, mint ahogy azt megszokhatta, és mert a maszk alatt nehezen vette a levegőt, gyorsan abbahagyta az ábrándozgatást.

A forduló után meg is állt szuszogni – hiába, fél év semmittevés kinyírja az embert –, és ekkor rájött, mi a baj: annyira lekötötték az érzései, meg a gondolatai, hogy a második emeletet kihagyva fölcaplatott a harmadikra. Nem, baj, mondta félhangosan, legalább kardióztam egy kicsit, és visszadöcögött a szinte pinceszerű homályba. Pontosan egy fordulót ereszkedett, de az ajtó, amely előtt megállt, nem Brácsásé, hanem a sajátja volt.

Jerkési felvilágosult ember volt, emellett pedig tájékozott. Tudta, hogy az ember a hetedik iksz felé közeledve egyre gyakrabban kihagy, ezért nem esett pánikba. Újra visszaindult, de most már odafigyelt minden lépcsőre, és minden lélegzetvételre, ám a forduló után, ami az első és a második emelet közötti senki földjét jelezte, mégis a harmadikra érkezett.

Kizártnak tartotta, hogy ez egy aprólékosan kidolgozott tréfa lenne, mert a harmadikon, közvetlenül Tóthné ajtaja előtt ott éktelenkedett az a beázás, ami az Androméda-ködre emlékeztetett, ezt pedig embertelenül nagy meló lett volna a másodikon is egy az egyben reprodukálni. Nem beszélve arról, hogy a harmadikon ott volt ugyebár a tűzjelző szekrény, azt pedig semmilyen tréfa kedvéért nem lehet csak úgy áttelepíteni. Ha pedig mindez nem lett volna elég, a harmadikon volt egy ablak is, ami Tóthné lakásával szemben a lichthofra nézett. Eggyel lejjebb, Brácsásnál ez nem létezett, szóval bárhogy is vesszük, bárhogy is mérlegeljük, a második emelet egyszerűen eltűnt.

A felvilágosult elme ilyen helyzetben vagy értetlenkedik, vagy átadja magát annak a biztos tudatnak, hogy megőrült, és ez alól a szabály alól Jerkési sem volt kivétel. Először arra gondolt, becsenget Tóthnéhoz, de eszébe jutott, hogy a vesztegzár elején, csakúgy, mint a többi lakó – szigorúan véve csak ő, Brácsás és Jancsika maradtak a házban – leköltözött vidékre, a hétvégi házába.

Jerkési így lassan, minden lépést megfontolva visszaereszkedett a harmadikról az elsőre, de bárhogy figyelt, bárhogy meresztgette a szemét, nem találta meg azt a hajszálrepedést, ami a valóságot keresztbe metszve azt jelezte volna, hogy valaki kivágott belőle néhány filmkockát. Jerkési tisztában volt azzal, mire képes a modern filmművészet a trükközéssel. Ma már nem pepecselnek a cellulózzal, mint régen, mert olyan szoftverek vannak, amelyekkel egy ügyes trükkmester kénye-kedve szerint alakíthatja a világot. Belekényszerítve ebbe az egyirányú utcába Jerkési hamar eljutott odáig, hogy ez csak Isten műve lehet, ami talán azt a célt szolgálja, hogy eltűnjön minden mellékes haszontalanság. Brácsás ugyan nem volt bűnöző, de nem is járult hozzá a világ jobbá tételéhez: csak sodródott, mint a hozzá hasonló tíz- meg százmilliók. Ha az Atyaúristen kimetszette őt a lakásával együtt, akkor minden valószínűség szerint ezt tette, vagy ezt fogja tenni sok más emberrel is. A tetőről végignézve a városon talán meg is látná a bizonyítékokat: a sokemeletesből lett egy-két szintes, vagy éppen földszintes épületet.
Ebben pillanatban értette meg azt, hogy a halálos fertőzéstől rettegő emberiség bezárkózása is a terv része volt: az Úr csak így tudta rákényszeríteni a Föld lakosságát arra, hogy maradjon veszteg. Mászkáló betűkkel ugyanis képtelenség keresztrejtvényt fejteni.

Jerkési becsukta maga mögött az ajtót, levette a maszkot és a gumikesztyűt, aztán gondosan fertőtlenítette a kilincset. A pillantása ezután a konyhaasztalra tévedt, amelyen ott feküdt, az utolsó, majdnem teljesen összefirkált rejtvényújság. Főzött egy kávét, majd az ablakot kinyitva, kedvelt ceruzáját a kezébe véve leült az asztal mellé. A napfény pontosan az újságra vetődött, arra az egyetlen sorra, amit mostanáig nem tudott megfejteni. Felénk száguldó galaxis, ezen tűnődött már majd’ egy hete, de most beugrott. Ez a csillagrendszer fog nekiütközni a miénknek, és szétcincálja, darabokra szaggatja, valamikor a jövőben. Jerkési belekortyolt a kávéjába, majd erőteljes, kiradírozhatatlan betűkkel szinte belevéste az üresen hagyott mezőkbe a varázsszót: Androméda.

 

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More