Avagy miért írnak az írók helyett egyre gyakrabban a gépek?
Egészen mostanáig azt gondoltuk, az írás valami gyötrő, sok kávéivással járó foglalatosság. A szerző fizikai kínokat él át, miközben azon rágódik, mit mondjon a második fejezetben a titokzatos postás, aki talán a főhős apja. Azt hittük, ettől a szenvedéstől különleges ez a tevékenység, és emiatt érdemelnek tiszteletet az írók. De mindez ma már a múlt. A modern író beírja a promptot a ChatGPT-be, és a regény elkészül, amíg kimegy a konyhába megetetni a macskáját.
Ez a fajta svindlizés annyira általános lett, hogy kényszerből, vagy egyfajta virtusból egyre többen vallják be: írás közben segít nekik a ChatGPT. Ő nem kér honoráriumot, és nem mondja azt, hogy ma nincs kedvem dolgozni, gyere vissza holnap. A mesterséges intelligencia mindig lelkes és szorgalmas. Olyan, mint egy vérbeli dilettáns, aki repes az örömtől, ha írhat.
Az MI fejlődése több szakaszra bontható: először csak ötletelt, aztán már karaktereket is javasolt, most meg már egész műveket ír. És az a döbbenetes, hogy az irányítói ezt már nem is titkolják. Egyre több szerző nyíltan beszél róla, hogy a könyve első változatát az MI írta, ő csak szerkesztette. Nos, akkor ki is a szerző? És mit szerkesztett benne, ha egyszer nem ő írta? Ha valaki egy kész pizzát megsóz, attól még nem lesz belőle séf.
Persze, most lehetne azzal védekezni, hogy Esterházy Péter is vendégszövegekkel dolgozott. Az Ex Libris vagy a Hahn-Hahn grófnő pillantása tele van olyan mondatokkal, amiket Esterházy „lopott”, pontosabban: kölcsönvett, újrakontextualizált, elironizált. De ő nem tagadta ezt, sőt, nála ez olyan játék volt, ami új dimenzióba emelte, átlényegítette az eredetit. A gyakorlat morális helyénvalóságán hosszan lehet vitatkozni, de a kísérlet ettől még egyedi volt és működött.
De amit most látunk, az más. Az MI-vel dolgozó írók nem idéznek, nem reflektálnak, nem torzítanak. Egyszerűen kiszervezik az alkotást. Az MI nem idézi Dosztojevszkijt, mert úgy tesz, mintha ő lenne Dosztojevszkij. És ha elég ügyes, el is hisszük ezt neki.
Ezért van az, hogy a mai olvasó már nem tudja, kinek a fejéből pattant ki a gondolat, vagy hogy egyáltalán volt-e gondolat, tekintve, hogy a MI algoritmusokkal dolgozik. A baj persze nem az, hogy egy író használja a MI-t, hanem az, hogy az eszköz használja az írót, például arra, hogy a neve rákerüljön a könyv borítójára.
És közben mindez új normává kezd alakulni. Ha nincs évente két regényed, három novellásköteted, négy podcastod és heti hírleveled, akkor lemaradsz. És itt jön be a képbe az MI: nem kér szabadnapot, nem kelletlenkedik, nem ír hányavetien, és sosem vallja be, hogy: hétszer írtam át ezt a mondatot, de még most sem vagyok biztos benne. Az ilyesmi emberi jellemvonás.
Ha így megy tovább, az irodalom lassan úgy fog kinézni, mint egy futószalag: jól strukturált, tökéletes mondatok, minden a helyén van, de semmi különös. Mint egy IKEA-katalógusban: minden szép, csak nincs benne élet.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- raczkornelia
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
