És felvirradt az utolsó nap. Már a hajnal is más volt, mint a többi. Külsőre a megszokott szürkéskék, de érezni lehetett rajta azt a megmagyarázhatatlan utolsóságot, amely minden rendes napfelkelte kutya kötelessége, ha egyszer utolsó. A nap – mint a kötelességtudó hivatalnok – pontosan ott kelt föl, ahol máskor is, de az ember nem tudta nem észrevenni, hogy ezúttal utolsólag.
Az emberek, akik mit sem tudtak arról, hogy ez az utolsó nap, szintén fölkeltek. Illetve talán tudtak róla, de nem volt idejük vele foglalkozni, mert hétfő volt, ami bizonyos tekintetben megnyugtató, mert ha már utolsó nap, akkor legalább ne szombat vagy vasárnap legyen.
A kávé az utolsó napon kicsit keserűbb volt. Vagy nem volt keserűbb, de az ember úgy itta, mintha minden korty az utolsó lenne. A pirítós az utolsó napon keményebb volt. A vaj jobban olvadt. A csapból folyó víz – amely addig csak víz volt – most mint a végítélet csordogált.
A busz az utolsó napon is pontosan érkezett. Ez különösen megrendítő volt, mert az ember azt várná, hogy az utolsó napon legalább hat percet késsen, de nem. A sofőr ugyanazzal az arckifejezéssel bámult maga elé, mint a megelőző, nem utolsó napokon. Az utasok ugyanazzal az áhítatos közönnyel szorongtak egymás mellett, mintha ez a nap nem is lenne az utolsó.
Az irodában az utolsó napon is volt hétindító értekezlet. A napirendi pontok között szerepelt az is, amit az alkalmazottak maguk között „agymenésnek” neveztek. Az utolsó napi agymenés ugyanolyan kínos volt, mint a korábbiak, és közben mindenki ugyanúgy az óráját nézte – stikában persze –, mint a nem utolsó napok értekezletein. Senki nem mondta: „Uraim és hölgyeim, tekintettel arra, hogy ez az utolsó nap, javaslom, ne térjünk ki a harmadik negyedéves teljesítménygörbére.” A teljesítménygörbe az utolsó napon is lankadatlanul görbült.
Ebédidőben a menzán rántott hús volt. Az utolsó rántott hús. A panírnak ugyanolyan áporodott szaga volt, mint máskor, bizonyítva, hogy a szakácsnő már hosszú ideje nem cserélt olajat a fritőzben. Miért is tette volna meg ezt éppen az utolsó napon? A társaság közömbös ábrázattal rágta el az utolsó falatot, és komolyan eltűnődött rajta, hogy vajon lehetett volna-e több uborka az utolsó napon. A válasz az volt, hogy lehetett volna, de nem lett.
Délután az utolsó nap napfénye ferdén világított be az ablakon. A porszemek utolsó alkalommal lebegtek a levegőben. A számítógép képernyőjén az utolsó e-mailek érkeztek: „Kedves Kollégák! Mellékelten küldöm az anyagot.” Senki nem tette hozzá, hogy most utoljára, aminek pedig az egész kollektíva nagyon örült volna.
Egy nyugdíj előtt álló kolléga az utolsó napon elhatározta, hogy rendet tesz az asztalán. Ez különösen tragikus döntés volt, mert az utolsó napon rendet tenni olyan, mintha az ember egy süllyedő hajón bérelne hosszú távra kajütöt. De ő csak rakodott és rakodott. A gemkapcsok utoljára zörögtek, egy régi jegyzettömb utoljára került a „majd jó lesz még valamire” kupacba, amely – mint utóbb kiderült – egyre csak magasodott.
Este az utolsó naplemente bíborszínű volt. De az is lehet, hogy narancssárga, esetleg rózsaszínes. Az utolsó nap alkonyata minden színben játszott, amelyet az ember utólag hajlandó jelentőségteljesnek nevezni. A galambok az utolsó napon leszálltak a párkányra, és félreérthetetlenül turbékoltak.
Az emberek vacsoráztak, fogat mostak, megkérdezték egymástól, hogy „Holnap elmegyünk moziba?”. Ez a kérdés az utolsó napon különös súlyt kapott, de senkit nem érdekelt a gravitáció. A gyerekek lefeküdtek. Valaki még megnézett egy epizódot az egyébként nézhetetlen sorozatból, aztán bebújt ő is a paplan alá.
Így múlt el az utolsó nap, minden különösebb ceremónia nélkül. Nem szóltak harsonák, nem nyílt meg az ég, nem vált ketté a tenger, és nem gördült le függöny. Az óra szépen átbillent az éjfélen, és közben még csak nem is lassított.
És jött az utolsó utáni első nap.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- Benjamin Babbler
- Cipurka
- easy
- Bibabac
