Van egy különös, egyre aggasztóbb jelenség, amely a modern társadalmakban észrevétlenül burjánzik. A digitális tér hamis biztonságérzetet teremt, így sok fiatal lány fejében egy idealizált, romantikus kép formálódik arról, milyen fölszabadító érzés egy hátizsákkal nekivágni a hegyeknek, egyedül, tapasztalat nélkül, mintha a valóság is csak egy filmben látott történet lenne. De a közösségi médiában ábrázolt idilli kép mögött ott rejtőzik a rideg tény: a természet nem törődik az illúziókkal. Nem számít, ki mennyire lelkes vagy álmodozó, ha távol van a civilizációtól és hibázik, az árát gyakran az életével fizeti meg.
Nemrégiben Magyarországot megrázta egy fiatal lány tragédiája. Egyedül indult el túrázni a Pilisbe, senkinek nem jelezte a mozgását, az útvonalát, és nyom nélkül eltűnt. Három héttel később holtan találták meg. Nem a Himalája lejtőin, nem egy trópusi dzsungelben, hanem a budapesti agglomeráció egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén. Ez a tény különösen kijózanító. A Pilis nem vadon, nem egy civilizációtól elzárt terület, mégis elég volt egy rossz döntés, néhány meggondolatlan lépés ahhoz, hogy a természet könyörtelenül érvényesítse a maga szabályait.
Sokan hajlamosak ilyenkor sajnálatos balesetről beszélni, mintha mindez csupán szerencsétlen véletlenek láncolata volna. Pedig ezek a tragédiák sokszor nem sorscsapások, hanem a valóság jelzései. Figyelmeztetések, hogy a naivitás és a felelőtlenség nem egy szükségszerűen happy enddel végződő játék részei, hanem felesleges kockázatvállalás. A fiatal lányok között – szinte kizárólag a közösségi médiában elérhető figyelem miatt – kényszeres divattá vált a világ egyedül történő fölfedezése. Mintha a természet valamiféle szelíd játszótér volna, ahol elég a lelkesedés meg a mobiltelefon, pedig a világ más tájain már régóta figyelmeztető példák sorakoznak.
A MI segítségével rákerestem néhány kirívó esetre: a panamai dzsungelben eltűnt két holland lány, Lisanne Froon és Kris Kremers története máig megoldatlan. Vidáman vágtak neki egy túrának, pedig a térképet és a terepet alig ismerték. Ráadásul a kijelölt útról is letértek, amivel megkezdődött a végzetes láncreakció. A dzsungel nem adott nekik esélyt. A hátizsák, a cipők, a szétszórt csontmaradványok azt bizonyítják: a természet nem tolerálja a tapasztalatlanságot.
Egy másik esetben egy fiatal brit nő indult útnak egyedül Nepálban. Azt hitte, hogy egy térkép és a telefonja majd mindent megold. Nem értette meg, hogy a hegyek nem tárgyalnak, az időjárás pedig nem udvariaskodik. Amikor eltévedt, nem volt, aki segítsen rajta. Napokig bolyongott, majd eltűnt a szakadékok és ködfüggönyök világában. A vágy, hogy egy különleges kalandot éljen át, végül az életébe került.
Ezek a történetek nem a balsorsokról szólnak, hanem egy közös, súlyos tévedésről: a vágyak világát sokan összetévesztik a valósággal. A közösségi médiában a természetjárás könnyed kalandként, esztétikus élményként jelenik meg, miközben elhallgatják a veszélyt, a fölkészülés szükségességét, a felelősséget. A városi kényelemhez szokott nemzedék nem ismeri a legelemibb túlélési ösztönöket, és nincs tisztában azzal, hogy egyetlen rossz döntés – egy rosszul megválasztott ösvény, egy elfelejtett bejelentés, egy alábecsült vihar – végzetes lehet. És akkor még nem is beszéltünk a mindenütt prédára leskelődő rengeteg gonosztevőről.
Aki a hegyekbe indul, annak tudnia kell: egyedül hatalmas veszélynek teszi ki magát. Ha megcsúszik, és kificamodik a lába, vagy ne adj’ isten, csonttörést szenved, szinte reménytelenné válik a helyzete. Ott nincsenek mentőövek, sem térerő, a természetet pedig nem érdekli, hogy ki, miként viszonyul hozzá. Aki vakmerően, felelőtlenül lép be ebbe a világba, az nem bátor fölfedező, hanem reménytelenül ostoba.
Ezért elengedhetetlen, hogy aki túrára indul – mondja a bölcs mesterséges intelligencia –, lehetőség szerint ezt ne egyedül tegye. De ha mégis, mindig jelezze, merre halad és mikor tér majd vissza. Legyen nála megfelelő felszerelés, térkép, víz, meleg ruha és vészjelző eszköz. Legyen tisztában az időjárással, a tereppel, és ne hagyatkozzon pusztán technológiára. De mindenekelőtt legyen benne alázat a természet iránt, mert aki lebecsüli azt, előbb-utóbb megfizet érte.
A MI szerint – és ebben muszáj igazat adnunk neki – a romantikus kalandvágy önmagában nem probléma, de ha nem társul hozzá józan ész, tudás és felkészültség, akkor orosz rulett lesz belőle. És ha valaki ezt csak a hegyek csendjében, túl későn érti meg, annak nem figyelmeztetés, hanem elrettentő példa lesz a története azok számára, akik képesek tanulni mások hibáiból.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- easy
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
