Hazaszeretet

– Mi ez itt, Judit?!

A magyartanárnő egy fogalmazásfüzetet lobogtatott a kezében.

– A füzetem.

Felelte megszeppenve a kislány. Éppen ebédszünet volt, ám ahelyett, hogy osztálytársaival állt volna sorba a menzán, a tanáriba hívatták, és nem tudta, miért. Idegesen gyűrögette fodros szoknyájának a szegélyét, a padlót bámulta. Kitűnő tanuló révén a tanári szobát belengő keserű kávé és olcsó parfümök illata eddig nyugalommal töltötte el, de most, életében először úgy érezte, nyomasztó ez a keverék.

– Pontosan. Tudod, miért nem osztottam ki az órán a többiekével együtt?

Judit nem nézett fel, csak megrázta a fejét. Fekete fürjei a sápadt arcába hullottak.

– Mi volt a legutóbbi házi feladatnak a témája?

– A hazaszeretet, tanárnő.

– Bizony! – bólintott komoran. – Ezen a héten, pénteken tartjuk a március 15-i megemlékezést az iskolában, és szerettem volna íratni egy olyan fogalmazást, amit javítás után felolvashattok az ünnepségen. Nagy megtiszteltetés lehetett volna kiállni az igazgatóság és a polgármester elé. Mindenki értette a feladatot, és annak megfelelően meg is írta, te viszont mintha próbáltál volna kibújni alóla.

– Én nem is…

Próbált mentegetőzni, de hiába, a tanár egy legyintéssel elhallgattatta. A kislány érezte, most már tudnia kéne, miért van itt, de sehogy sem tudott rájönni. Mint mindig, ez a feladatot is legjobb tudásához mérten végezte el.

– Zita és Dorottya szépen leírták a márciusi ifjak történetét a forradalom alatt, Enikő magyar költők verseit elemezte, akik a szabadságharc idején éltek. Még Gábor is össze tudott szedni pár mondatot a Pilvax történetéről és jelentőségéről.

Mindenkinek ötöst adtam, de ez itt, Drágám, minősíthetetlen.

A füzet hangosan csattant az íróasztalon; azok a tanárok, akik eddig a munkájukba temetkezve, süketen üldögéltek, most egy emberként kapták fejüket a páros felé. Juditot a sírás kerülgette, tekintete hirtelen elfátyolosodott. Erre a nő is zavarba jött, megvárta, míg elfordulnak a kollégák, és csak utána folytatta, jóval halkabban, mint eddig.

– Nem értelek. Eddig csak ötöseid voltak irodalomból, és úgy tudom, más tantárgyból sem állsz rosszul.

– Tanárnő, én…

– Nem kell magyarázkodnod. Remélem ez a beszélgetés helyretett valamit a fejedben. Nem szabad egy nemzeti ünnepet elkomolytalankodni. – Közben elővette a naplót, kinyitotta, és kék tollal egy elégtelent írt be a lány neve mellé. – Ha kapsz egy feladatot, azt úgy végezd el, ahogy elvárják tőled, ne úgy, ahogy te gondolod, hogy majd jó lesz!

– Megértettem, tanárnő.

– Helyes! Most menj! Maradt még egy kis időd, hogy megebédelj a következő óra előtt.

Judit szinte meg sem várta, hogy végig mondja a mondatot, kapva kapott a alkalmon, hogy végre szabaduljon ebből a kényes helyzetből. Elvette a füzetét az asztalról, és kisietett a teremből. Nem a menza felé indult, hanem a mosdóba. Bezárta a fülke ajtaját, lehajtotta a wc tetejét, és térdét felhúzva a tetejére kuporodott. Nagyon rosszul érezte magát, hamarosan a könnye is eleredt. Eddig büszke volt a fogalmazására, azt hitte, a felnőttek is értékelni fogják. Kellemes melegség és izgatottság járta át írás közben, és alig várta, hogy a tanárnő is elolvassa. Mostanra viszont ebből az izgatottságból nem maradt más, mint a keserű szégyen. Fellapozta a kis történetét, és szomorúan látta, hogy teljes egészében át volt húzva egy vékony, piros tollvonással. A hiba kegyetlen színe.

– Nem értem…

Szipogta, és a füzet kihullott erőtlen ujjai közül. Ahogy földet ért, a lap tetején kerekített gyöngybetűkkel ennyit lehetett olvasni: Legjobb nyaralásom a Balatonnál.

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:

• easy