Az ember időnként csak azért alapít pártot, mert majdnem elütik. Nem érdekli az ideológia, sem a közélet megújításának lehetősége, ha egy elektromos roller, mint a kilőtt nyíl suhan el mellette, felidézve az oly sokszor emlegetett Dopler-effektust. Az ilyen pillanatokban a gyalogos hirtelen ráébred arra, hogy az utcai élet tele van politikai kérdésekkel. Ilyen például az is, hogy jogilag kié a járda, és az ott történő séta mennyire biztonságos.
Közismert a legenda, hogy a történelem előtti időkben – úgy tíz, húsz évvel ezelőtt – a járda még teljes terjedelmében a gyalogosé volt. Az öreg nénikék éppen úgy csoszoghattak rajta, ahogy manapság az ételkihordó automata robotok, de vígan elfértek ott a babakocsit tologató kismamák, a csoportosan közlekedő fiatalok és persze a komoly tekintettel dolgozó utcaseprők.
Ma már ezek mind kivesztek. Akit ezen a súlyosan inflálódott felületen haladni látunk, az kétségbeesetten kapaszkodik a mobiltelefonjába, miközben halálverejtékkel igyekszik elkerülni a rollerek és bicajok cirkálórakétáit. Szinte hihetetlen, hogy azokban az archaikus időkben, amikor az okosteló még a legnagyobb mágusok elméjében sem létezett, a járda a város legszelídebb területe volt. A használatához nem kellett felvenni az utolsó kenetet, az ember csak ment rajta, és jobbra-balra is tehetett egy-egy lépést.
A mostani, eldurvult helyzet legkülönösebb jellemvonása mégis az, hogy mindez a gyalogosok csöndes belenyugvásával történik. Budapest utcáit járva az ember időnként úgy érzi magát, mint egy megsebzett zsákmányállat, akit az evolúció által kitermelt minden ragadozófaj egyszerre üldöz. A különbség csupán annyi, hogy ezek a ragadozók mechanikus szerkezeteken ülnek, és fülhallgatóval a fülükben közlekednek.
Jólehet, önök, akik még nem úsztak meg hajszálnyival egy hátulról érkező elektromos rollert, vagy a sarkukban agresszíven csöngető biciklist, most azt mondják: ez csak a pártalapítókra jellemző túlzás, de higgyék el, az itt felsoroltak csupán apró töredékei annak a frusztrációnak, amit egy ilyen találkozás az emberben kiválthat.
Ilyen tapasztalatokkal a háta mögött az embernek az is eszébe jut, hogy égetően szükség volna egy olyan politikai mozgalomra, amely a járdajárók jogait képviseli. Nem nagy ügyekre kell gondolni, csak arra a szerény elképzelésre, hogy a gyalogos anélkül sétálhasson, hogy egy hangtalanul érkező jármű pár centire süvölt el mellette. A mozgalom neve lehetne, mondjuk, Gyalogosok Pártja, bár az efféle elnevezések mindig kissé komikusak, különösen akkor, ha az ember valójában csak azt szeretné elérni, hogy a városi séta ne váljon számára kihívássá.
Persze könnyen lehet, hogy mindezt csak a nosztalgia mondatja velem. A világ folyamatosan változik, és minden új eszköz átírja kicsit a valóságot. Ami tegnap még stabilan járda volt, az ma már közlekedési folyosó, holnap meg talán parkolóhelye lesz az e-járműveknek.
De a gyalogos küzdeni tudó, makacs fajta. Ha valamilyen trükkel időlegesen visszahódít a járdából egy darabot – például úgy, hogy megáll, és úgy tesz, mintha nézelődne, mert a bicajosnak ilyenkor ki kell őt kerülnie – azonnal érzi a sejtjei között a boldogságot. Aztán továbbmegy, és rögtön belelép valamibe.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- mokusfacan
- easy
- Bibabac
